Várnai Valéria kiállítása a Vitalitas Galériában

2006.01.22. 11:43

Szombathely egyik legismertebb képzőművészének, a hetvenedik születésnapját ünneplő Várnai Valériának nyílt tárlata a szintén születésnapos Vitalitasban. A város talán legaktívabb kisgalériája már öt éves.

Várnai Valéria kiállítása a Vitalitas Galériában


Csütörtökön este – a kemény hideg és a hétköznap ellenére – zsúfolásig megtelt a Vitalitás Galéria. A 2006-os év első kiállításának megnyitójára gyülekeztek a tárlatlátogatók, és bizony, aki nem érkezett időben, már csak az utcáról, az ablakon át tudta figyelemmel kísérni az eseményeket.

A galéria idén ünnepli megnyitásának ötéves évfordulóját, és a tulajdonosok szerettek volna a gyökerekhez visszanyúlni, így Várnai Valéria képeiből rendezték meg a jubileumi év első tárlatát. Ennek az apropója az volt, hogy öt évvel ezelőtt szintén az ő kiállításával kezdődött minden. Különös egybeesés az is, hogy a festőnő a napokban ünnepli 70. születésnapját.

Várnai Valéria kiállítása a Vitalitas Galériában


A megnyitó köszöntőjét dr. Patai Árpád tartotta, megköszönve a galéria által létrehozott művészeti alapítvány elnökeként Várnai Valéria munkáját. Egy Bach-zenemű után dr. Pruberger Emil nyitotta meg a tárlatot. Mint rutinos kiállítás megnyitó – stílszerűen öt éve is ő nyitotta meg a Várnai kiállítást – elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy Várnai Valéria új műveivel találkozhat, valamint hogy a hosszú, gyümölcsöző, elismerésekkel, kitüntetésekkel teli és számos hazai, valamint külföldi kiállítást maga mögött tudó út után, újra itthon láthatjuk a művésznő képeit. Kiemelte, hogy a művészihez - Márai Sándor gondolatait idézve - kell némi tündéri is, amely a műveket, a tökéletest műalkotássá teszi. Ezt a tündérit látja Várnai Valéria műveiben is, s láthatjuk Várnai Valéria személyiségében is.

Várnai Valéria kiállítása a Vitalitas Galériában


Az ünnepélyes megnyitó végén számos jókívánság és virágcsokor jelezte, hogy Várna Valéria szeretett és megbecsült tagja a szombathelyi művészvilágnak.
A Vitalitás Galéria ismét barátságos enteriőrökbe helyezi a képeket, teszi ezáltal mindannyiunk számára életszerűvé a műélvezetet. Talán ez sikerük kulcsa.

Várnai Valéria kiállítása a Vitalitas Galériában





Várnai Valéria 1936. január 5-én Szombathelyen született. Művészeti tanulmányait a Derkovits Képzőművész Körben végezte, mesterei Radnóti Kovács Árpád, Burány Nándor és Mészáros József voltak. Művei köz- (Grazban a Neue Galerie am Landesmuseum, Joanneum, Győrben a Xantus János Múzeum, Miskolcon a Miskolci Galéria, Szombathelyen a Szombathelyi Képtár) és magángyűjtemények megbecsült darabjai. Alkotásai számtalan hazai és nemzetközi kiállításon szerepeltek. Forrás: Butorgaleria.hu.

.