Alakulóban az idei Wan2 és Hegyalja Fesztivál

2006.02.04. 13:42

Az idén is a kulturális és társadalmi sokszínűség, zenei téren pedig a világsztárok, hazai kedvencek és ígéretes amatőrök hármas egysége jellemzi a Delta Fest immár hagyományos kelet-magyarországi fesztiváljait. A nyári mezőtúri Wan2 és a tokaj-rakamazi Hegyalja fesztiválok előkészületei már javában zajlanak.cc

A mezőtúri, sorrendben tizennegyedik fesztivál június 28-ától július 2-áig tart. Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a főszereplő továbbra is a rockzene, de természetesen más műfajok kedvelői is találnak kedvükre való kedvenceket a három színpad, illetve a kísérőesemények programjában.

A Mezőtúri Wan2 Fesztivált, illetve 1993 óta évről évre megrendezett jogelődjeit a hazai élmezőny mellett olyan világsztárok fellépései jellemzik, mint egyebek közt a Sepultura, a Soulfly, az Anthrax, az Apocalyptica, a Toy Dollz, a Freestylers. A szervezők ígérik: 2006-ban sem kell kisebb nevekkel beérniük a rockrajongóknak.

A július 12-e és 16-a között megrendezendő Hegyalja Fesztivál évekkel ezelőtt kivívta „a vidék legnagyobb fesztiválja” rangot mind a szakma, mind a közönség körében.

Az idén várhatóan a tavalyi 51 ezres nézőszámot is túllépi Felső-Tisza-parti rendezvény, ahol fellépett már egyebek közt a Clawfinger, a Kosheen, a Transglobal Underground, az E-Z Rollers és más neves előadók, és természetesen a hazai kedvencek közül is évről-évre megfordulnak itt a legfontosabbak.

Az idei fellépők kiléte még nem ismert, de a menedzsment ígéretes tárgyalásokat folytat. A környezetvédelem továbbra is meghatározza a fesztivált, lesz Zöld Sátor és természetesen jelen lesznek a legfontosabb hazai környezetvédelmi szervezetek.

A zenei és kulturális programokon túl mindkét fesztivál vonzereje a kitűnő környezet: Mezőtúron a Városi Strand ad helyet a rendezvénynek, ahol a tulajdonos önkormányzat komoly beruházásokat végez, egyebek közt bővül a medencék mérete; Hegyalját pedig nem kell bemutatni, hiszen a világörökség részéről van szó, ahol a Kölcsey-t is megihlető kiváló nektár terem – tehát a fesztivál vendégei részére egy kellemes nyaralás feltételei is adottak.

A tehetséggondozást továbbra is missziójának tekinti mindkét fesztivál, ennek jegyében február közepétől március végéig várják zenekarok, dj-k jelentkezését, mint ahogy a civil szervezetek jelenlétét is pályázati úton biztosítják.

2006-ban a tavaly jól bevált „kombinált bérlet” ismét kapható lesz, azaz aki mindkét fesztiválon részt kíván venni, jelentős kedvezménnyel válthatja meg belépőjét.

További infók:

www.wan2festival.hu
www.hegyaljafestival.hu
.