Csönge Márta az Isis-beszélgetésről

2006.02.18. 12:00

Kedves Györgyi! Már ezelőtti írásodnál sem értettem, miért is hiányoltad a városvezetést, miért tüntetted fel távolmaradásukat érdektelenségnek.

Mint sajtóban dolgozó ember tudhatod, hogy a város közgyűlése és az előtte folyó bizottsági munkák a hónap utolsó csütörtökén és azt megelőző 7-10 napban folynak.

A szervezőknek is illett volna ezt tudni, feltételezem, tudják is, így az időpont-választásukkal nem is szorgalmazták, hogy a beszélgetéseken a városvezetés aktívan részt vegyen.

Miért is? Az időponton túl az első meghívóról azt gondoltam - talán naivan-, hogy egy jobboldali rendezvényre kaptam meghívót véletlenül(színe, szövege). Csoda hát, ha csak az ISIS-szentély beszélgetésén vettek részt városvezetők?

S még két adat:

1. A Romkert nagyon fontos a város életében, de NEM VÁROSI TULAJDON, így csak remélem, hogy tulajdonosainak is oly fontos az állagmegóvás, uram bocsá a bemutatás fejlesztése, mint a közért tevő és nem beszélgető városvezetésnek.

2. A Fő tér és az alatta, mellette található Savariai Emlékek méltó bemutatása folyamatosan napirenden van. (Lásd Isis bemutató terem terv.)

Hogyan? A Fő tér közműcseréje, a tér megújulása, az ezt lassabbá tevő régészeti feltárások megvalósulása mind-mind azt támasztják alá, hogy felelős gondolkodással, megalapozott döntésekkel és a városlakók türelmével ilyen nagy beruházások is megvalósíthatók.

Mint egy előadás szlogenje volt, a mélyben is Savaria van. Ezzel egyetértve vannak bátor, de előbbre vivő tettek, s nem minden a felszín, a felszín(es) gondolkodás.

A városvezetés - köztük jó magam - meggyőződése, hogy jól döntöttünk, amikor a Fő tér felszíni kialakítása, torony és szobor vita helyett a régóta aktuális, de az előbbi közgyűlések által be nem vállalt közműcseréket megvalósítottuk. Nagy lépés ez. E mélyben lévő, nagy anyagi erőkkel járó munka nem látványos, időnként bosszúságokkal jár, de csak így lehet méltó tere a városnak, így kerülhető el az évenkénti hol itt, hol ott csővezeték csere.

Hiszem, hogy Isis szentélye, a római múltat bemutató tér, a város történelmi témaparkja és sétaútja Szombathelyt a kirándulások célpontjává, az európai turizmus szerves, kihagyhatatlan részévé fejleszti. Örömmel vagyok és maradok Szombathely lakója, hogy támogathassam e törekvéseket.

Csönge Márta
önkormányzati képviselő

Kapcsoló cikk: Mi lesz veled, Iseum
.