A Közművelődési és Ifjúsági Bizottság a megyei Művészeti - Közösségtámogató Célalapból 2006-ban elnyerhető egyszeri, vissza nem térítendő támogatásokra várja a települések helyi közösségeinek, civil szervezeteinek, művészeti tevékenységet folytató személyeknek a pályázatait.
A Célalaphoz támogatásért lehet pályázni:
A.)
kategória: Új művészeti alkotások és produktumok magas szintű létrehozásához; már meglévő alkotások igényes közzétételére, bemutatására. Egy pályázó által egy programhoz igényelhető támogatás legmagasabb összege 300 ezer forint.
B.) kategória: Művelődési, hagyományőrző, szabadidős, kulturális és a helyi közösséget erősítő rendezvényekhez, önkéntes részvételen alapuló közösségi programokhoz, kezdeményezésekhez, amelyeket helyben együttműködve, illetve más szervezetekkel közösen, vagy kistérségi együttműködésben terveznek megvalósítani. Egy pályázó által egy programhoz igényelhető támogatás legmagasabb összege 100 ezer forint.
Pályázatot nyújthatnak be:
A.) kategóriában: - Vas megyében élő, művészeti tevékenységet, alkotó munkát rendszeresen folytató természetes személyek;
- Folyamatosan vagy hivatásszerűen működő, meghatározóan művészeti célú szervezetek, alkotói műhelyek, alkotó közösségek, stb.
B.) kategóriában: - minden, tagsággal, működési szabályzattal rendelkező civil, közösségi szervezet - függetlenül jogi státuszától -, amely vagy önálló számlaszámmal, vagy pénzkezelő-kötelezettséget vállaló szervezettel bír,
- az előzőkben felsorolt olyan közösség, szervezet, amely folyamatosan végez kulturális, szabadidős, hagyományőrző és ápoló, helytörténeti, valamint a kulturális örökségünk értékeit feltáró, ápoló és bemutató, helyi közösségépítő tevékenységet.
Minden pályázónak rendelkeznie kell saját, önálló pénzintézeti számlaszámmal, vagy a programja pénzügyi lebonyolítására kötelezettséget vállaló szervezettel!