Viktor, gyere vissza!

Bizalmatlanok

Okulva a korábbi tapasztalatokból, a szokásosnál korábban indulok el otthonról, hogy sikerüljön valami kellemesebb helyet találni fotózáshoz és jegyzeteléshez a Sugár úti sportcsarnokban. Titokban abban is bízom, hogy mivel nagy PR-hátszelet nem kapott a rendezvény – plakátok sehol, a sajtó is csak 24 órával korábban lett riadóztatva -, talán elmaradnak a tömegjelenetek. Nem maradnak el. Negyedórával a hivatalos kezdés előtt a szervezők már a galériára irányítják az embereket, akik közül többen indulatosan veszik tudomásul az elterelést.

A csarnok előtt 3-4 árus kínálja a szokásos jobboldali mozgalmi attribútumokat, kitűzők, zászlók, könyvek, pólók, kulcstartók, és amiket még nem láttam: csuklópántok. Fotogén téma, neki is állok csattogtatni az objektumokról, ám az egyik eladó hölgy zokon veszi ezt, ami furcsa logika, hiszen elvileg azért készültek a tárgyak, hogy minél többen lássák őket. Miközben morog valamit a sajtóról, testével igyekszik takarni a szuveníreket, amelyekre mutatkozik némi érdeklődés a megjelentek körül. Erre átvillan agyamon az irigyek gondolata, hogy vajon mekkora pénz lehet ebben a meglehetősen szezonális üzletben, másrészt meg az jut eszembe – nem utoljára az este folyamán -, hogy a magyar jobboldal zöme még ma is default-ból gyanakvó és ellenséges minden sajtó irányába, amely nincs szoros ideológiai és gazdasági pórázzal kipányvázva Orbán Viktor és köre által. A durcás attitűdnek nyilván lehet valós oka, de nem árt emlékezni: sértődős gyerekekkel már az iskolában sem szerettünk játszani.

A körítés

A sportcsarnok tehát fullra tele, a küzdőtér közepén néhány széksorral körülvett tér, ami – valószínűleg jelképesen is - síkban nem emelkedik ki a környezetéből. Középen a szokásos plexiasztal a szónokoknak. Keményen a narancssárga a domináns szín, ebben pompáznak a székek, a padló, a háttér, a rendezők széldzsekijei.

Az est egyik műsorvezetője most is Rákay Philip, aki közepesen működő humorral igyekszik oldani a kampány feszültségét. Megtudjuk, hogy csütörtökön született gyereke 18 év múlva biztos jó helyre fog szavazni, meg hogy mekkora segítség számára a 80 ezer forintos babakötvény. Később élc hangzik el a Klubrádió és „Bolgár Gyuri bácsi” kárára, és persze Gyurcsány Ferenc neve is rendszeresen előkerül, például olyan összefüggésben, hogy a szocialisták egyre több Fidesz-ötletet nyúlnak le, és ha ez így meg tovább, még megérjük a kampány során, hogy a miniszterelnök a „Hajrá Magyarország!” szlogennel fejezi be a beszédét.

Hazai pálya

A rendezvény két házigazdája Szombathely két körzetének a jelöltje: Hende Csaba és Puskás Tivadar.

Az előbbi beszédje szokatlanul belemenős, keményen antikommunista, aminek egyféle magyarázata lehet a politikus ellen folytatott helyi lejárató kampány. A korábbi államtitkár, a polgári körök koordinátora a helyi ügyekre koncentrál szavaival: Először felidézi a polgári kormány segítségével épült szombathelyi létesítményeket: az elkerülő utat, a Tófürdőt, a Kalandvárost, az oladi templomot, a mentőállomást, a bérlakásokat, megemlítve az akkori alacsony munkanélküliséget. „Ha életemben már semmi jó nem történne velem, akkor is boldog és büszke leszek azért, mert abban a négy évben Orbán Viktor államtitkára lehettem és segítettem a munkáját” – mondja, majd hozzáteszi – „Szombathely ma egy szomorú, gazdaságilag leépülő, töpörödő város”, ahol az elmúlt négy évben komoly vagy értelmes dolog nem épült, mégis eladósodott: mára 6,3 milliárd forint a hiány. „Hol a lé, polgármester úr” – hangzik el a kérdés.

Mindeközben megemlítődik a vasi szocialisták korábbi botrányos belharca, beleértve a „szoci-erotikus” szálat is. A kommunizmus áldozataira való csütörtöki megemlékezést az Internacionálé hangjai zavarták meg, ami szerinte azt jelenti „nem bántak meg ezek semmit”. „Ma még csak névtelen, rágalmazó szórólapokat, becsületsértő irományokat terjesztenek, és gyalázkodnak úton-útfélen. De mi lesz holnap, barátaim, ha nem állítjuk meg őket április 9-én? Akkor bizony mind-mind sorra kerülünk” – véli Hende Csaba, aki egy Szolzsenyicin-idézetet is beleszőtt beszédébe a kommunistákról, akiknél az orosz író szerint „kártékonyabb és veszedelmesebb embertípust még nem produkált a történelem”. Viktor, gyere vissza! – fejezi be a beszédet a szombathelyi politikus.

Egészen más hangnemet üt meg az egyes számú körzet jelöltje, Puskás Tivadar mentőorvos, aki még mindig igencsak civilként és outsiderkért mozog a politika világában. Beszédében gyakorlatilag elismétli a korábbiakat: orvosként és politikusként is segíteni szeretne az embereken. Megtudjuk, hogy hétfőként még ma is ő a kivonuló mentőorvos, és ha képviselő lesz, akkor sem szándékozik otthagyni a sem munkáját, sem a várost. Szívszorítónak találja, ahogy hétvégenként a fiatalok vonatra szállnak, más városba mennek tanulni, és ezzel elviszik a jövőnket.

Puskás is fontosnak tartja megemlíteni, hogy a 86-os utat négysávossá kell tenni a közlekedés feltételeinek javításához – így ezzel a programjával csatlakozik Kiss Péter, Kóka János, Ipkovich György és a többiek elképzeléséhez, beleérve a MIÉP-et is. Így már csak az érthetetlen, hogyha mindenki minden szinten akarja és támogatja ezt, akkor miért tartunk ott, ahol.

Orbán Viktor közvetlenebb, de nem elég konkrét

A rendezvény sztárja természetesen Orbán Viktor, aki kétségkívül jelentős fazonigazításon ment át az elmúlt időben. Megjelenését szokásos filmösszeállítás készíti elő, amelyből szokásosan hiányoznak a párt liberális éveinek dokumentumai.

A népvezér-motívumok és a harcias kiállás már a múlté, az áthangszerelt Orbán Viktor egy szelíd, meleg színű ruhákba bújtatott középkorú, joviális férfi, akivel biztos jól meg lehetne inni egy sört a strand büféjénél, miközben bölcs elmélkedéseit hallgatjuk arról, hogy hogyan is kellene politikát csinálni Magyarországon. Új elemként az önkritika is megjelenik a mondataiban.

A mintegy másfélórás beszéd kilencven százaléka ugyanakkor megmarad az általánosság szintjén, azaz megfogalmazza a mindenki számára vonzó célokat, de nagyon keveset tudunk meg arról, hogy konkrétan, napi szinten hogyan és miként is lehetne elérni ezeket.

A szolidáris Magyarországról

A gondolatmentének központjában a szolidáris Magyarország áll, ami a pártelnök interpretációjában azt jelenti, hogy áprilisban egy jó választással véget lehet vetni a másfél évtizedes magyar vadkapitalizmusnak, és végre igazi piacgazdaságot lehet építeni, ahol mindenkinek egyenlő esélyei vannak, ahol a visszaáll a munka becsülete, ahol nem küldik el a fiatalokat külföldre. Oda menjen inkább az, aki ezt tanácsolja, „megleszünk mi nélküle” – tesz egy oldalvágást Orbán.

Nyugat-Európában másféle piacgazdaság van – halljuk -, ott a kormány az emberek oldalán van, nem a nagytőkéjén. Nálunk az embereket nem védi meg a kormány vagy a választott képviselők, Magyarország a „balekok országa”, mindenért többet fizetünk, mint amennyit ér. Hogy lehet az, hogy a nagy szolgáltató cégek nálunk felviszik a villany árát, miközben odahaza csökkentik? Miért mi fizetjük a nálunknál szerencsésebb sorsú országok jólétét? – szól Orbán Viktor egyik gondolatmenete.

Nálunk kétféle gazdaság létezik. Van egy, a külföldi cégek és a hozzájuk kapcsolódó sikeres magyar vállalatok gazdasága, és egy második, a folyamatosan kínlódó hazai kis- és középvállalkozók gazdasága, akiket nem véd meg a magyar állam. Ezért van az, hogy amikor külföldiek beszélnek Magyarországról, mindig optimistán nyilatkoznak.

A gazdaság bajait úgy lehetne orvosolni, ha munkába állítjuk azt a 700 ezer embert, aki jelenleg munka nélkül van. A Matolcsy György által kidolgozott Új Széchenyi Terv ezen – és az említett magyar vállalkozókon - próbál segíteni.

A mai kormány – véli a Fidesz-elnök – nem néz szembe a problémákkal, hanem PR-eszközökkel eltakarja a valóságot és propagandával eteti az embereket.

Közlekedés

A szombathelyi „Országépítő Találkozó” másik központi témája – tekintettel a helyszínre – a közlekedés problémája volt. A felvezetéshez Orbán az ismert mondást használja, mely szerint ma már nem a nagy hal eszi meg a kis halat, hanem a gyors a lassút. Ha nem vigyázunk, bennünket is meg fognak enni. Magyarország a négy évvel ezelőtti állapotához képest lelassult, „elfogyott alóla a sín”.

A vasút helyzetét illusztrálandó Fónagy János egykori miniszter pattan a színpad közepére, és kicsit a Balázs-show-t idéző koreográfiával beszámol a MÁV jelenlegi tragikus helyzetéről, eladósodottságáról, technikai legatyásodásáról. Mondandóját alátámasztó a jelenlevő nézők is beszállnak a diskurzusba, amelyből kiderül, hogy a szombathelyi igazgatóságon totális a káosz, miközben 100 ezer forint körül van a nettó fizetés. Az egyik hölgy szerint szándékosan teszik tönkre a vasutat, hogy majd eladhassák azt.

A közúti problémákról Manninger Jenő korábbi államtitkár beszél. Szerinte minden téren romlott a helyzet, a közutak rosszabb állapotban vannak, mint ezelőtt, a magyar autósok meg átjárnak tankolni Ausztriába és máshova, mert ott olcsóbb a benzin. (Jó lenne tudni, hogy pontosan melyik osztrák kútra gondolt a politikus, mert mi mostanában semmi ilyesmit nem tapasztaltunk.)

Ami az autópálya-számháborúkat illeti, a „Mennyi autópályát építettünk, Jenő?” - kérdésre Manninger elmondja, hogy egy autópálya építése a döntéstől az átadásig mintegy 10 évet vesz idénybe, így értelmetlen kormányokhoz kötni az átadott szakaszokat. A kissé mentegetőzésre sikeredett beszédben (mert ezzel a logikával a mostani autópályák a Horn-kormány bölcsességét dicsérik) az sem veszi ki magát túl meggyőzően, hogy a korábbi kormányban ő maga 60 kilométert adott át. Ennél valamivel elgondolkodtatóbb, amit a finanszírozásról hallunk: a mai kormány úgy építi az autópályákat, hogy magántőkét is bevonja, amelyből az jön ki például, hogy egy 170 kilométeres szakasz 800 milliárd forintba kerül a legvégén. Ha ez igaz, akkor ez a „súlyosbított bűnözés kategóriájába” esik – mondja Orbán Viktor.

Nagyjából ennél a pontnál kerül elővezetésre a találkozó két valódi hírértékű bejelentése: a nemzeti vasútprogram és a családi-autóprogram. Az előbbi azt jelenti, hogy kormányra kerülésük esetén Orbán Viktorék nem adják el a MÁV-ot, inkább fejlesztik a magyar járműiparral együtt, míg az utóbbi –módfelett meghökkentő és számtalan kérdést felvető elképzelés – azt takarja, hogy eltörölnék az 1600 köbcenti alatti gépkocsik regisztrációs adóját, miközben ezen autók számára felére csökkenne az autópálya matrica ára.

Április 9-re készülve

A találkozó végén Orbán Viktor reményét fejezi ki, hogy Szombathely és Vas megye megismétli az 1998-as és 2002-es eredményeit. Az előbbi helyen van több tennivaló, ahol legutóbb elvesztettek egy mandátumot, mivel nem mindig tudtak megfelelni az elvárásoknak – szól a beismerő vallomás.

Most két kiváló embert találtak jelöltnek. Hende Csabát olyan emberek közé sorolja Orbán Viktor, akik „az ellenfélben állandóan agresszív reakciókat váltanak ki”. Mindennel vádolni fogják, minden héten bedobnak majd bolhát a gallérja alá, hogy védekezésre kényszerítsék a programjáról való beszéd helyett – szól a jóslat. Ám a szombathelyi politikus nélkül nem tudta volna a jobboldal megteremteni azt az egységet, amely lehetővé teszi, hogy most eséllyel induljanak a választásokon.

Puskás Tivadart „civil a pályán”-ként jellemezi a pártelnök, akitől azt kérte, hogy ne a politikai pártokat szolgálja, hanem azokat az eszméket, amiknek jegyében elvállalta a jelölést.

„A választás tétje az, hogy ne engedjük, hogy Magyarországnak még egy ilyen négy éve legyen” – mondja Orbán Viktor nem sokkal a szokásos „Hajrá Magyarország!” végszó előtt.

Miután Puskás Tivadar elmondja mondókáját, az ALON digitális diktafonja diszkréten a küzdőtérre pottyan. A sokat megért szerkezet képernyője elsötétedik, majd szerencsére újraindul, de sajna minden, ami volt rajta, eltűnik. Általános riadalom lesz rajtam úrrá, hiszen - bízva a technikában - csak mondatfoszlányok vannak a papíron. Hende Csaba sarkos kijelentéseit azonban nem lehet emlékezetből közölni, így az est után a helyszínen megkeresem a politikust, hogy elkérjem a beszédét. A képviselőjelölt azonban bevallottan nem örül a kérésemnek, amit azzal indokol, hogy az ALON – és még két helyi kereskedelmi médium neve említődik meg - az utóbbi időben finoman szólva nem volt korrekt vele szemben. Többek között a plakátkérdés kapcsán hangzik el neheztelés irányunkban, mivel nem tényként közöltük azokat a tételes cáfolatokat, melyek a sajtótájékoztatón hangzottak el, egyik legfontosabb például, hogy – a rágalmakkal ellentétben - neki semmi bankkölcsöne nincs. Ezt – mondja - az országgyűlés honlapjára kattintva bárki, a sajtó is leellenőrizheti és leellenőrizhette volna. Hende Csaba kifejti álláspontját, hogy szerinte a sajtó egyik legfőbb szerepe a tények bemutatása lenne, én meg próbálom elmagyarázni, hogyha valaki igyekszik távolságot tartani mindkét politikai oldaltól, akkor néha éppen hogy nem könnyű látni a tényeket. Mintegy öt-tíz percig próbáljuk egymást meggyőzni a politika és a sajtó viszonyáról vallott álláspontjainkról - így utólag belegondolva befejezetlenül és valószínűleg nem túl nagy sikerrel. A történethez tartozik az is, hogy a politikustól megkaptuk a nagygyűlésen elhangzott szöveg eredeti példányát, és ennek segítségével készült a fenti riport vonatkozó része. (J.A.)