„Tegye fel a kezét az itt ülő hölgyek közül az, aki úgy érzi, hogy elnyomják a médiában!” – szólította fel a jelenlevő hölgyeket a beszélgetés közepén Ács Zoltán, a rádió szombathelyi stúdiójának vezetője. Mivel senki nem tette, nagyjából ki is lett végezve az Esélyek Házában zajló rendezvény egyik fő témája. Hogy mégis közel kétórásra nyúlt a beszélgetés, jelzi, sok apró megbeszélnivaló lappang a nők és a média körül.
„Nők a médiában” – áll a sajtómeghívóban, amitől aztán a kereskedelmi médiában dolgozó emberfiának azon nyomban megindul a fantáziája és a nyálelválasztása. Merthogy micsoda jó kis téma ez a kettő így együtt, milyen frankón aprópénzre – esetünkben kattintásra - lehet váltani egy ilyen eseményt, különösen egy politikával túlterített időszakban.
Aztán mielőtt útra kelnék az Esélyek Házába, elolvasom még egyszer figyelmesen az alcímet – a nagy kapkodásban hajlamos átsiklani az ember az ilyen nüánszokon -, amin az áll, hogy „a megyében működő szervezetek, intézmények és a helyi média kapcsolata a nők esélyegyenlőségének tükrében”.
Innentől kezdve elbizonytalanodom, hogy miről is lesz itt szó, a Kiskar utcában futólépésben közlekedve próbálom összevakarni a gondolataimat a témáról, de nem nagyon jut eszembe semmi. Majd mondanak valamit, azt leírom és kész – legyintek végül. De a helyzet ennél bonyolultabb, mert mint váratlanul kiderül, nem egyszerű tudósítóként vagyok jelen, hanem mondanom is kell valami okosat mint a helyi internetes sajtó képviselője. Még ekkor sem jut eszembe telitalálat, de szerencsére a helyszínen más is így van vele. Pontosabban mindenkinek eszébe jut valami, csak éppen nagyon nehéz lánccá fűzni a gondolatokat.
Hogyan születik egy téma?
A beszélgetés kezdetének szálai nagyon messze, egészen Pekingig nyúlnak. Ugyanis ott volt egy konferencia, ahol a női esélyegyenlőségi kérdéseket tizenkét téma köré csoportosították, ezeket a témaköröket nevesítette aztán itthon a kormány, majd felkérte az Esélyek Háza-hálózatot, hogy segítsenek átbeszélni őket társadalmilag. Ezen témakörök egyike a Nők a médiában fedőnevű, amelyre a két témavezető - Ferenczy Gyöngyi, a Szombathelyi Televízió szerkesztőség-vezetője és Horváth Olga, a Savaria Rehab-Team ügyvezető igazgatója mellett – a helyi média és a megyében működő szociális szervezetek képviselői lettek meghívva.
De mit lehet erről beszélgetni?
Mint kiderül, a csábosan hangzó témáról nem is olyan könnyű tartalmasan beszélgetni. A két rutinos témavezető – érezve a téma kocsonyás mivoltát – mindenekelőtt igyekezett fix pontokat találni a minisztérium által kijelölt masszában.
Az első ilyen pont a nők jelenléte a médiában, azaz hogy hogyan is ábrázolja a nőket a mai magyar sajtó. Józsa Péter, a Safó főszerkesztője idéz egy adatot, mely szerint az újságírók fele nő, ennek ellenére a hírek 10-15 százaléka szól csak róluk, így kevésbé tudnak megjelenni a vezető beosztású vagy politikus hölgyek. (Szerintem azért, mert ennyivel kevesebb van belőlük az említett pozíciókban, de ezt az eredeti és zseniális gondolatot akkor valamiért magamba fojtottam, és csak a beszélgetés végén egy pogácsa felett osztottam meg a hölgyekkel. De ez nagyon mellékszál, még a csapongó beszédmenethez képest is.)
Aztán Horváth Olga révén szóba kerül, hogy a média még mindig hajlamos a nőket a hagyományos társadalmi szerepekben ábrázolni, mint például olyannak, aki gyereket nevel, vagy akit bántalmaztak, és kevesebb szó esik a társadalmilag sikeres nőkről, akiknek aránya manapság gyakorlatilag megegyezik a férfiakéval.
Innentől kezdve alig követhetően kacskaringós útra indul a beszélgetés fonala, míg végül is Ács Zoltán, a Magyar Rádió Szombathelyi Stúdiójának a vezetője csattan fel: „Tegye fel a kezét az itt ülő hölgyek közül az, aki úgy érzi, hogy elnyomják a médiában!” Mivel senki nem teszi fel, fordulatot vesz az eszmecsere.
Az e témában karakteresen megszólaló vezető beosztásban levő hölgyek - Füzessy Józsefné, a Regionális Szociális Forrásközpont Kht vezetője és Asbóth Mária, a Városi Gyámhivatal vezetője - értetlenségüknek adnak hangot a feleslegesen erőtetett férfi-női ellentét miatt, mondván, a nőnek megvan a helye a mai világban, egyelőre a férfiak még nem tudnak szülni, és ez valószínűleg így is lesz egy darabig.
Füzessy Józsefné leszögezi, hogy sértésnek venné, ha szakmája gyakorlása közben valaki hangsúlyozottan nőként kezelné, hiszen ez nem esélyegyenlőség, hanem diszkrimináció. Nagyjából ezt az egészséges és vitathatatlan álláspontot képviseli Treiber Mária, a Vas Népe újságírója is, aki szerint nincs olyan, hogy női és férfi sajtótéma. Nagyjából ennyiben maradunk.
Tippek és trükkök
Miután a fentebbi téma ily módon kivégzésre kerül, előjön a korábban is pedzegetett másik, amely láthatóan sokkal jobban foglalkoztatja a főként szociális területen dolgozó jelenlevőket. Az tudniillik, hogy szakmájuk és annak eredményei miért nem jelennek meg a maguk súlyának megfelelően magyar médiában.
Itt aztán több aspektusból is szóba kerül a magyar média állapota, amelyen alaposan elverik a port a jelenlevők, ráadásul az a hülye helyzet alakul ki, hogy az ALON próbálja mentegetni a kereskedelmi televíziók műsorpolitikáját – mondván, az valóban bunkó, de teljesen érthető - ami gesztust holnap lehet le is számlázzuk az RTL Klubnak és a TV2-nek.
A beszélgetés legvégén – utólag belegondolva talán ezzel kellett volna kezdeni – a médiamunkások igyekeznek konkrét tanácsokkal szolgálni az intézmény- és szervezetvezetőknek, hogy hogyan is lehetne - a nemes célok érdekében - felhasználni a túlhajszolt és információkkal szétbombázott helyi sajtót. A konkrét ötleteket és tippeket nem írjuk ide, ennyi jutalma legyen annak, aki ott volt, ugye.
Bár talán a fentebbi beszámolóból nem derül ki, a beszélgetés közel kétórásra nyúlt. A számtalan spontán módon előbukkant érdekes téma közül gyakorlatilag egyik sem lett igazán elkötve, talán nem is lehetett, és valószínűleg nem egyedül vagyok azzal az bizonytalan érzéssel, hogy valójában nem tudom eldönteni, kinek mennyi hozadéka volt ennek az egésznek.
De végül is tényleg egész jól elbeszélgettünk.
