Neumann a fák alatt

2003.11.28. 14:50

Kis ünnepség keretében Neumann János-szobrot avattak a vasi megyeszékhelyen. Mi is ott voltunk, s nem csak protokollból.

Neumann János


Internetes újságként magunkra nézve kötelezőnek tartottuk a Neumann-szobor felavatásán való részvételt. Nem mintha nélkülünk elmaradt volna, ugye, de hát mégiscsak ennek a zseniális magyarnak köszönhetjük jórészt, hogy a technika lehetővé teszi egyáltalán újságunk létét. Így hát mindenképpen dukál egy szimbolikus főhajtás Neumann János előtt, főleg így centenárium tájékán.

Ami a szoboravatást illeti, ott nagy meglepetés nem történt, már csak azért sem, mert a szobor már néhány napja itt áll az iskola előtt leplezetlenül.

Volt tehát néhány száz fázós neumannos diák, ugyancsak részükről egy rövid de színvonalas műsor. Prófusz György igazgató pár szóval szólt az iskola és a névadó Neumann János közötti kapcsoltról, s ez utóbbi szellemi hagyatékéról és mottójáról, hogy „A tudás mindenkié”.

Az avatás legfontosabb embere Jambrik Mihály közigazgatási államtitkár volt, aki beszédében leginkább a kormánymunkáról beszélt, miként is próbálnak az informatika és az ifjúság között szoros és gyümölcsöző kapcsolatot kialakítani.

Azt nem tudjuk, az államtitkár úr hozott-e ajándékot Szombathelyre, az viszont biztos, hogy felhívta a diákok figyelmét, hogy érdemes a Informatikai és Hírközlési Minisztériumba iskolakirándulást szervezni, mert remek kiállítás van ott.

Ami a dolog gyakorlati hasznát illeti: A szobor körül levő kis zöld területet egész kulturált szintre hozták, így ismét van pár plusz négyzetméter a városban, ami a szemnek egész kellemes látvány.

.