

Básthy Tamás, aki a kőszegi, 2. számú körzet nyertese, örömmel konstatálta, hogy sikerült megismételni a négy évvel ezelőtti eredményt, egyben reményét fejezte ki, hogy az MDF-fel sikerül az együttműködés kialakítása. A körzetben az országos átlagnál jóval magasabb volt a részvétel, volt olyan község, ahol a választópolgárok 88%-a szavazott. „Sikerült áttörni a mesterségesen létrehozott letargia falát” – jelentette ki a képviselő.
Németh Zsolt - aki magabiztosan nyert az 5. körzetben - az összefogás eredményeként értékelte a sikert, egyben hevesen támadta az MDF stratégiáját, melynek az lett a következménye, hogy a megyében újabb listás helyhez jutott az MSZP. „Nem kellene ezt a károkozást folytatni” –hangsúlyozta a képviselő, majd kemény kritikával illette az MDF jelenlegi vezetését. Németh szerint a párt megtagadta lakitelki hagyományait, kitagadta szellemi holdudvarát és elvetette a szolidaritás elvét, vásárolt magának egy stratégiát és ideológiát.
A politikus szerint a Fidesz az MDF vonatkozásában úriemberként viselkedett.
Kovács Ferenc, a 4. számú, sárvári körzet nyertese elmondta, felvették a kapcsolatot az MDF megyei szervezetével, és ma délután kapnak tájékoztatást a döntésről.
Puskás Tivadar, az első számú körzet jelöltje megköszönte a választók szavazatait, egyben örömét fejezte ki, hogy végre megfordult a helyzet. Korábban ugyanis az MSZP-SZDSZ összefogás eredményeképpen a jobboldal jelöltjeinek nem sikerült a második fordulóig eljutni. A politikus úgy értékeli az eredményt, hogy az emberek változást akarnak, és reményét fejezte ki, hogy a második fordulóban a választópolgárok minél többen átérzik, itt a saját sorsukról döntenek.
Hende Csaba - aki Szombathely 2. számú körzetében néhány szavazatos hátrányból indul a második fordulóba - kijelentette: Az a kérdés, Gyurcsány kormányozza ezt az országot tovább vagy sem. Ha valaki más jelöltre szavaz, vagy otthon marad, az Gyurcsányt támogatja.
A politikus úgy véli, hogy példátlanul durva kampány után vagyunk, ami szakértői becslések szerint 10 milliós költséggel járt. Hiába születtek Választási Bizottsági határozatok arról a törvénysértő módszerről, ahogy az ő összes plakátját letépték, valamint arról a telefonos kampányról, mely szerint azt próbálták elhitetni az emberekkel, hogy ő már bejutott a Parlamentbe listán, így nem kell rá szavazni, Nemény András a minap egy sajtótájékoztatón megismételte ezt az állítást.
„Nem kerültünk be listán a Parlamentbe!” – tette egyértelművé Hende Csaba a dolgot, végül kijelentette: Hankó Faragó Miklós viszont akkor is be fog kerülni, ha veszít.