Visszavág az MDF

2006.04.12. 20:16

Egyelőre nem lépnek vissza a szombathelyi MDF jelöltek, mert a Fidesz nem fogadta el javaslatukat. Ugyankkor - mondják - elegük lett a Fidesz folyamatos vegzálásból, megunták a bűnbak szerepet. A mai sajtótájékoztatón arról is szó esett, a múlt heti hirdetés feladója a Szent Quirinus alapítvány, melynek elöljárója Marton Zsolt.

Elutasították őket

A vasi MDF szerint elárulta magát a Fidesz: - Vagy nem tartja az MDF-et jobboldali pártnak, akkor miért akar vele megegyezést, vagy ha annak tartja, miért baj az, ha eggyel több MDF-es képviselő ül a parlamentben? - tette fel a kérdést Böröcz Miklós képviselőjelölt a ma délutáni sajtótájékoztatón. Rögtön meg is válaszolta: Azért, mert Fidesz azt akarja, hogy az az eggyel több, az fideszes képviselő legyen.

Preventív sajtótájékoztató

Gróf István az MDF vasi elnöke arról tájékoztatta a sajtót, ahogy ő mondta, „preventív sajtótájékoztatón,” hogy a Fidesz megyei elnöke, Kovács Ferenc valamint Marton Ferenc tárgyalást kezdeményezett a megyei MDF-fel a második fordulós esetleges együttműködésről. A fórum ajánlata az volt, hogy a még két talpon maradt MDF jelölt közül az egyik - hogy melyik azt nem közölték a sajtóval - visszalép a Fidesz javára, míg a másik mögé a Fidesz sorakozik fel. A helyi FIDESZ delegátus ezt megfontolandónak tartotta, ám a pártközpont elutasította.

A sajtótájékoztatót azért hívták össze, mert kicsit besokalltak a Fidesz azon állításaitól, mely szerint az MDF-fel nem lehet egyezkedni .és ez lesz a jobboldal veszte.

„Álságos és hazug a Fidesz kommunikáció"

Racker Béla a 3. választókörzet (Kőszeg és környéke) volt jelöltje szerint a „Fidesz álságos és hazug” kommunikációt folytat. A megyei közgyűlésben dolgozó politikus szerint a „Fidesz érzékelte és kiszámolta, hogy elvesztették a választásokat, és bűnbakra van szükségük. Ezt a bűnbak szerepet osztották az MDF-re.” Ám az MDF javaslatának elutasítása arra utal, hogy egyáltalán nem akarnak egyezkedni. Az MDF viszont tartja az ajánlatát.

Újságírói kérdésre, hogy nem ment e szembe az országos vezetőség akaratával a helyi szervezet, azt a választ kaptuk, hogy az MDF vezetősége ajánlást fogadott el, nem utasítást adott jelöltjeinek. Erről a tagság véleménye megoszlik, ám Gróf István szerint az MDF-re szavazók nem a Fideszt akarják, mert akkor arra szavaztak volna.

Antall Józsefné ajánlása

A sajtótájékoztatón szóba került a délután az ALON-on megjelent Fidesz értékelés, mely szerint „a párt megtagadta lakitelki hagyományait” és károkozást folytat: Böröcz Miklós szerint a „dezertőr” Németh Zsolt állítása ellentmond a valóságnak, és egy Antall József özvegye által írt ajánlást olvasott fel, mely szerint Böröcz Miklós az antalli örökség szellemében politizál.

Az a bizonyos hirdetés

A múlt pénteki Vas Népében megjelent hirdetéssel – ez arra biztatta az MDF potenciális szavazóit, hogy a Fideszre adják voksaikat - kapcsolatban is Racker Béla szolgált új információval: a Területi Választási Bizottság megállapította, hogy a hirdetést az a szent Quirinus alapítvány adta fel, amelynek Marton Zsolt, a szombathelyi Fidesz frakció vezetője a kuratóriumi elnöke.

Kovács Jenőt, a hirdetés egyik aláíróját az alapszabály szellemében - nem kampányolhatott volna más pártnak - törölték az MDF tagok névsorából.
.