

A koncertek közötti „interregnumok”, lehetőséget adtak a PAM zenei irányvonalának további átgondolására. A zeneileg és személyileg is állandóan változó zenekar újabb átalakulásának lehetnek szemtanúi mindazok, akik ellátogatnak szombaton este a Cinema Caféba.
„Új dalok és új emberek”, lehetne a program mottója, hisz a törzsgárdához (Kutasi Heléna, Bertalan Balázs, Kácsor Lóránt és Prieger Szabolcs) csatlakozik, ahogy már a legutóbbi koncerten is tette MC Deego, új hangszeresként pedig Börzsönyi Zsolt, eddig főként „hard-core berkekben” ismert gitáros.
Tommy Brutkho, aki továbbiakban a háttérből segíti a zenekar munkáját, új projektjével a Kwaazi Kriminals-sal mutatkozik be a hajnali órákban kiegészülve Mc Phreek-kel.
A koncerteket két dj játéka vezeti be, majd le. Itt lesz Erik Sumo, azaz Tövisházi Ambrus az Amorf Ördögök frontembere, aki most másik énjét hozza Szombathelyre. Mint „easy listening” DJ mutatkozik be a közönségnek. A helyi erők képviseletében, pedig DJ Superior gyorsítja majd a tempót.
Új hír még a Pop Art Market háza tájáról, hogy leforgatták „Fogd a Holdra” című dalukra első videoklipjüket, amelynek bemutatóját május közepére ígérik. Amúgy a zenekar ott lesz majd a nagyobb nyári megmozdulásokon (Sziget, Volt Fesztivál, EFOTT, Kapolcs), de addig is itt egy „engedmény nélküli akció” a Savaria Moziban.