Kenneth Silvermann: Houdini

Nagy ugrások

Houdini festői ugrást mutatott be, mégpedig New Orleansban, ahol déltájban, szakadó esőben ismét csak tízezer főnyi tömeg szorongott egy csúszós töltésen, hogy végignézze: miként dacol Houdini magával a Mississippivel. Ez már aztán nem csatorna volt: Houdini a J. S. nevű gőzhajó felső fedélzetéről mérte fel a víz mélységét, s úgy vélte, „ennyi vízben egy bálnacsalád is elférne”.

A bilincsbe vasalás is a Mississippihez méltó arányokat öltött: ezúttal a kezét hátrabilincselték, és könyökét két, a bilincsekhez láncolt további bilincs fogta össze. Egy versenybíró ezután a nyakába akasztott egy láncot, keresztezte a mellén, majd csuklóját a hátához rögzítette vele, és végül a lánc két végét a nyakánál lelakatolta. Houdini láncaival csörömpölve ereszkedett le az alsó fedélzetre, majd végigment egy szőnyeggel borított pallón. A New Orleans Picayune szerint amikor megjelent, a tömeg „elnyújtott sóhajra emlékeztető hördülést” hallatott.

A palló szélén álló Houdini ekkor odakiáltott az egyszemélyes sportcsónakban várakozó Kukolnak, és utasította, hogy álljon készenlétben, majd a tovahömpölygő vízből felszálló párás ködben odakiáltott a tömegnek: „Ég veletek, fiúk!” – aztán fejét leszegve a folyóba ugrott. „A partról fojtott moraj hallatszott – jelentette a Picayune. – A tömegben sokan meg sem szólaltak, csak sápadtan meredtek arra a pontra, ahol Houdini eltűnt. Gyűlni kezdtek a másodpercek.” Fél perccel később meztelen kéz bukkant a felszínre, láncok tömkelegét és kinyílt zárakat szorongatva, majd megjelent Houdini feje is: éppen a vizet rázta ki a hajából. Aztán bedobta Kukol csónakjába a bilincseket, ő maga pedig hosszú karcsapásokkal a mólóhoz kikötött emelvényig úszott, ahonnan a partra segítették.

Később az Egyesült Államokba visszatért Houdini még jó néhány ilyen reklámcélú ugrást hajtott végre, próbára téve magát: mennyire képes elviselni a jéghideg, levegő nélküli mélységeket. A nyers szélben dideregve ugrott le a Belle Isle hídról a csaknem 8 méteres mélységben hömpölygő, jeges Detroit folyóba; a pittsburghi Hetedik utcai híd korlátjáról az Allegheny folyóba és a Harvard hídról a Charles folyó egyik csatornájának hideg kora tavaszi vizébe, ahol annyi csónak nyüzsgött, hogy könnyebb lett volna beleugrania valamelyikbe, mint szabad vízfelületet találni.

Ugrott egy lelátóról is a denveri városi park dísztavába, egy mólóról a San Franciscó-i-öbölbe (miközben a földrengés dúlta város fele romokban hevert a háta mögött) és az Atlantic City-beli Young’s mólóról az óceánba, miközben a húszezresre becsült tömeg súlyától ingott a móló. Itt kis híján a nyakát szegte: mivel fejest ugrott, nekiütközött a víz alatti homoknak.(Részlet Silvermann regényéből)

Fakírok, majmok és szörnyek világa

A fiatalkorú mágus a tizenkilencedik század végén az ún. tízcentes múzeumokban lép fel, melyek alig előzték meg a sörkerteket. Műsoraikban kínzókamrák, viaszpanoptikum és emberi szörnyetegek szerepeltek, ez utóbbiak a” furcsaságok termeiben” mutogatták magukat faemelvényeken. A legtöbb ilyen múzeum forgalmas városrészek üres üzlethelységeit vette bérbe, és napszálltáig folyamatosan játszottak. Houdinit, aki Weiss Erik néven Magyarországon született, így konferálták be. „Erre, erre, itt kell majd figyelni!”. A későbbi világhírű szabaduló-művész tudós majmokkal, és egy csupa kövér hölgy által előadott rövid távú futóversennyel osztozott a közönség figyelmén.

Már első műsorszámát világgá harsogta, mint a „világ legelső szekrényes csodáját”, ami „szerepelt a londoni Oxford Színházban, és szenzációt keltett Európában, Ausztráliában és Amerikában.” Amikor a massachusettsi Glocesterben hatféle bilincset rakatott magára a helyi rendőrőrsön, s egy üres szobában tizennyolc másodperc alatt szabadult, lényegében ingyenes sajtóvisszhangot szerzett. Ez idő tájt a jegyhez általában nyalókát osztogatott. Foglalkozott gondolatolvasói trükkökkel, a kanadai tengerparton „Vidám és izgalmas varázslat” címen hirdette fellépést.

Műsorát többször átszabta, átkeresztelte. Harry egy nyári szabadtéri színházban „Harry Rayhnor mutatványos bűvészként” lépett fel, míg felesége, Bess, mint „Beatrice Rayhnor, a muzsikáló énekesmadár” hirdette magát. Más fellépésein Harry ”Cardo” néven kizárólag kártyatrükköket mutatott be, és valószínűleg ebben a korszakában szerepelt mint „Murat professzor, a nagy hipnotizőr”. Fakír trükköket is tanult. Houdini Kaliforniában kezdett az akkor divatos spiritizmussal kacérkodni.

Nyilvános szeánszaiban szellemarcot, szellemkezet ígért. Bejelentette, hogy andalítóan muzsikáló hangszerek röpködnek majd a levegőben, az elhunytak pedig üzenni fognak a hátramaradottaknak.1898 tavaszán

Egyszer lenn

Harry huszonnégy éves lett, de még mindig egyik napról a másikra élt, így hát a szórakoztatóipar egy újabb területén keresett menedéket. Feleségével, Bess-szel együtt fél évre másodízben is elszegődött a Welsh Testvérek Cirkuszához, ahol három évvel korábban, Pennsylvániában már rövid ideig már felléptek. Az amerikai cirkuszok ekkoriban aranykorukat élték, és a Welsh testvéreké lehetett a legjobb az országban: magasugró agarak, kötéltáncosok, arab zsonglőrök, gumiemberek, bohócok, egy egész zenekar, és más attrakciók követték egymást. A cirkusz „grandiózus kikapcsolódást ígért a keményen dolgozó millióknak.”

Houdininek itt mint vadembernek is közre kellett működnie. Erre az időre esik, hogy felelevenítette a „levegő hercege”-ként aratott pályakezdő sikereit, de annak ellenére, hogy a Houdini által postázott röplapok szerint a két Houdini elegáns, új jelmezekkel, valamint új díszletekkel tökéletesítette műsorát. - ez utóbbiak ”pompázatosak és látványosak és a szemet átlagon felüli, élénk színű díszítményekkel és változatos, különféle színekben tündöklő elektromos effektusokkal kápráztatják el.” - csőd közelgett: bábjátékból ígért tanfolyamot, bűvészfelszerelését árulja (vízálló zacskók és papírmasé kardok), de tíz centért áruba bocsátja füzetecskéjét: Legyezővel, szemmel, napernyővel, kesztyűvel való incselkedés kalauz-át

Máskor fenn

Ez évben Houdini olyan mélypontra jutott, hogy már végérvényes pályaelhagyással kacérkodott, ám december végén mégis elindult Közép-Nyugatra, hogy korábbi szerződéseinek eleget tegyen. Innentől kezdve azonban emelkedik a pályáján. Először a chicagói Middleton’sban, azaz egy újabb tízcentes múzeumban lépett fel.

A” Bilincs Varázslója” három összesen kilenc fontot nyomó csecsemővel lépett fel, „ a világ mindenkori legparányibb hármas ikrei”-vel osztozott a rivaldafényen. Ekkor éri el Abraham Laski levele, aki ügynök volt („kizárólag a szakma elitje számára, óriási színházi tapasztalat Oroszországtól Kaliforniáig”. Laski sürgette Houdinit, hogy keresse fel: „Megpróbáljuk a Houdini nevet a múzeumok szintjéről a megérdemelt magasságba emelni..”

Mint kóborló, alakját változtató Harry Rayhnor, Cardo, Murat professzor, Projea, és a Bilincs Varázslója , Erik Weiss már sok minden volt már életében: színész, akrobata, burleszk-impresszárió, vadember, spiritiszta, bábjátékos, üzletember, illuzionista, hipnotizőr, vidéki klubok tréfamestere, ám az élet nyertesei közé csak a következő évben jut be.

Houdini toposz lett, idol, emlegeti őt Doctorow a Ragtime-jában, Norman Mailer a Hóhér dalában. A szabadulóművész kora nagyságaival került barátságba: Jack London, Conan Doyle, Charlie Chaplin. A könyv egyben lenyűgözően színes , aprólékos korrajz a Mesterről, aki önreklámjában így szerepel:” A bibliai idők óta az egyik legnagyobb varázslói teljesítmény „.

Rengeteget tanultam a századelő Amerikájáról.


Kenneth Silvermann: Houdini
Park Kiadó, kötött, Budapest, 2006,
ISBN 963 530 137 5, ára: 3500 forint
www.parkkiado.hu