Lefotózzák a piroson áthajtókat Bécsben

2006.05.24. 17:51

Néhány héten belül üzembe helyezik azt a kamerarendszert Bécsben, amely a piros jelzésen áthajtó autósokról készít automatikusan fényképet. Hetven eurós büntetésre számíthat, akit rajtakapnak. Közben nagyon lopják a motorokat az osztrák fővárosban.

Még néhány hét és megkezdi működését a Währinger Gürtel és a Nussdorfer Strasse kereszteződésében az az új kamerarendszer, amely a piros jelzést figyelmen kívül hagyó autókról készít felvételt.

Az osztrák fővárosban már korábban is kísérleteztek hasonló rendszerekkel, ezek azonban még hagyományos filmtekercsekkel dolgoztak, amelyeket nagyon gyakran kellett cserélni.

A mostani rendszer alapja egy gyakorlatilag korlátlan kapacitású digitális kamera, amelyet az osztrák belügyminisztérium szállít majd a városnak – várhatóan az elkövetkező néhány hétben. A kamera akkor lép működésbe, ha az autós piros jelzésnél áthalad a második szenzorsoron is. Az első szenzorsort a záróvonal mellé telepítették, ezek azonban csak „beélesítik“ a kamerát, felvétel csak akkor készül, ha az autós behajt a kereszteződésbe.

A „sztárfotó“ egyébként 70 eurós bírságot von maga után, a fizetési felszólítást postán kézbesítik a vétkes autósnak.

Ha beválik a rendszer, a város több pontjára is telepítenek majd további kamerákat – egy készülék felszerelése és üzembe helyezése mintegy százezer euróba kerül.

Tizenöt nagy értékű motorkerékpár tűnik el hétvégente Bécsben

Ismét kapósak lettek a nagy értékű motorkerékpárok a tolvajbandák körében Bécsben. A tettesek rendszerint kelet-európai bűnszervezetek, amelyek megrendelésre lopnak - főleg japán márkákat.

Idén eddig háromszáz nagy értékű motorkerékpárnak kelt lába az osztrák fővárosban, egy átlagos hétvégén tizenöt „gépnek“ leli hűlt helyét a tulajdonosa.

Az elkövetők rendszerint jól szervezett kelet- és dél-kelet-európai bűnbandák, akik transzporterrel járják a környéket. Ha alkalmas prédára találnak, gyorsan elkötik és elrejtik a raktérben. A hétvégén például három magyart tartóztattak le, akik néhány abroncstorony mögé rejtve igyekeztek kicsempészni egy kilencezer euró értékű KTM-et, amelynek eltűnését elfogásukkor még észre sem vette a tulajdonos.

A magyar, szerb, bulgár, török és szlovák elkövetők egyébként rendszerint megrendelésre dolgoznak és főleg a japán márkákat „keresik“. Az osztrák rendőrség szerint nem lenne ilyen könnyű dolguk, ha az osztrák-magyar határon nem lennének túlterhelve a kollégák és szigorúbban ellenőriznék a kilépő járműveket.
.