A mai nap sem múlt el alapkőletétel nélkül. Az ipari parkban nemsokára állni fog a mintegy egymilliárd forintos beruházással épülő Térségi Integrált Szakképző Központ, közismert nevén TISZK. Az intézmény igazgatója Szombathely korábbi polgármestere, Wagner András.
Lesznek vesztesek és nyertesek
A Savaria TISZK partneriskolái:A TISZK-ek létrehozása azzal függ össze, hogy az állam nem tartja hosszú távon finanszírozhatónak a jelenlegi szakképzési szerkezetet. Az Oktatási Minisztérium korábbi államtitkára úgy nyilatkozott: a mostani rendszert mintegy felére zsugorítják tízéves távlatban. Hogy ez a változás ne drasztikusan történjen, kialakítják a Térségi Integrált Szakképzési Központok (TISZK) hálózatát, amely több iskola tömörítését jelenti, átjárhatósággal, racionálisabb munkaszervezéssel, ezen belül azonban minden szakképző megtarthatná az önállóságát. A tervek szerint a közeljövőben 16 ilyen központ épül, ennyihez várható uniós forrás, majd a következő uniós költségvetési periódusra - 2013-mal bezárólag - összesen mintegy 60 ilyen központ létrejöttét képzelte el a korábbi tárca, és onnantól kezdve ezen együttműködő intézményeket kiemelten finanszíroznák. Az új kormányprogramban az elkövetkezendő négy évben 30-35 TISZK felépítése olvasható. Hiller István kampánya során például még egy TISZK-et ígért Vas megyének is.
Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakképző Iskola
Savaria Közlekedési Szakképző Iskola és Kollégium
Gépipari és Informatikai Műszaki Szakközépiskola
Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola
Rázsó Imre Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Körmend
Nádasdy Tamás Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium, Csepreg
Béri Balogh Ádám Gimnázium, Posta és Bankforgalmi Szakközépiskola, Kollégium, Vasvár