Dödöllefőző verseny, dödölle helyett bloggerekkel

A hétvégi szentivánéji programok előtt-mellett a Múzeumfaluban nem kisebb jelentőségű esemény zajlott. Mert a népi étkek főzőversenye nem tréfadolog, az meg főleg nem, hogy az – akik közül többen a kondér mellett látták életükben először egymást – a tekintélyt parancsoló harmadik helyen futottak be. Így szül levest a virtuális valóság. .

A hétvégi szentivánéji programok előtt-mellett a Múzeumfaluban nem kisebb jelentőségű esemény zajlott. Mert a népi étkek főzőversenye nem tréfadolog, az meg főleg nem, hogy az – akik közül többen a kondér mellett látták életükben először egymást – a tekintélyt parancsoló harmadik helyen futottak be. Így szül levest a virtuális valóság. .

Rendhagyó, de nem úgy

A szombathelyi skanzenben ötödször megrendezett népi ételek főzőversenye egyedülálló a gasztronómiai rendezvények sorában. Ezt az idén például azzal érte el, hogy mindenféle étek készült, kivéve a névadó vasi-zalai dödöllét. No nem azért, mert az itt megjelentek nem tudnának dödöllét készíteni, mert tudnak, persze hogy tudnak, de ez a krumplis csoda nem épp adekvát a szabadtűzzel és a bográccsal.

Bocsássa meg nekem az olvasó, hogy most nem egy tárgyilagos, mondhatni objektív tudósítás következik a Száz tál dödölle főzőversenyről, hanem inkább benyomások rögzítése. Ennek oka elsősorban az, hogy ezen sorok gépbe vetője nem pusztán szemlélője hanem aktív résztvevője volt az étekkészítésnek, de erről majd később.

Nudli hagymával és nótaszóval

A szabadtűz és bogrács mellett voltak, akik gáztűzhellyel készültek. Például a szentpéterfai horvátok, akik már a legelső dödelle-összejövetelen is ott voltak, és most is danoltak, miközben krumplinudlijukhoz technikailag is hozzákészülődtek. A csapat kitett magáért, hiszen a hagyományos módon, kézi technológiával söndörgetett krumplis rudacskák elkészítéséhez ebben a mennyiségben már több kellett, mint kitartás és rutin: ehhez, kérem, már lelkesedés, sőt a burgonyasodralék iránti feltétel nélküli elkötelezettség is szükségeltetik.

Egérke nótás kedvű urakkal körítve

A répcelaki nyugdíjasklub csíkos sátra alatt jó kedélyű idősebb urak és kedves asszonyságok gyülekeztek. Előbbiek előtt citera, utóbbiak keze ügyében a fakanál és egy tekintélyes méretű vájdling, amelyben az általuk szerényen egérkének nevezett kelt tésztacsoda dagadozott – feltehetően házi tojástól – gusztán-sárgán.

A sült tészta bizony vetekedhetett a legjobb könnyű, habos fánkkal is, amely jólesett az ugyancsak tekintélyes méretű edényzetben főtt pincepörkölt után. (Előtt, közben.) Második helyezést értek el.

Pörkölt, paprikás, gulyás

Pörköltből volt a legnagyobb a felhozatal. A Magor Íjász Egyesület – mivel elődjeik még viszonylag kevés pincével dicsekedhetek – pusztapörköltet sikerített, viszonylag szerényebb méretű bográcsban.

A junior korosztályt 350-es Szent Márton Cserkészcsapat képviselte, ők gulyást főztek. Szép Tibor, a Wagner étterem szakácsa biztatta a fiatalokat, csak így tovább, illetve egy-két konyhatechnológia trükkel gazdagította az ifjak konyhatechnológiai ismereteit. És örült, hogy a fiatalok is főznek.

A paprikás ételek sorát harcsapaprikás zárta, a Vízivarázslók követték el, egy nyolckilós kis-balatoni harcsa volt az áldozatuk, amely nem bizonyult hiábavalónak, ugyanis az első díjat hozták el.

Alon-blog kondér

Kihasználva, hogy nem csak népi, hanem urbánus étkekkel is lehetett nevezni, az Alon-blog kondér névre keresztelt formáció egy vasi pagonyragu-levessel készült, ám a nyomda ördöge(?) jóvoltából tavaszi levessel érkezett a helyszínre. Ez egyébként nem más, mint egy sűrű, csülök alapon készült leves, kiegészítve a kertben és a zöldségesnél található étkezési célra alkalmas növényekkel.

Az étel unikális volt abból a szempontból, hogy ilyet még soha senki nem evett, nem is készített - az a csapat se, aki vállalkozott a gasztronómiai remek megalkotásra. -, így a zsűrinek és a kóstolóknak nem volt összehasonlítási alapjuk. De nem ezért hozták el a bloggerek az előkelő harmadik helyezést, hanem mert tényleg jó lett, bár – teszem hozzá halkan - kicsit sótlan.

Ez az eredménnyel amúgy a csapat és a főzőversenyre kóstolgatni érkező éhes tömeg egyaránt elégedett volt.

A másik - tán ugyancsak említésre méltó - tény, hogy a kondér körül gyülekező webnaplóírók úgy bocsátkoztak gasztronómiai kalandba, hogy többen közülük eddig még sose látták egymást, virtuális szálakon, az ALON olvasói blogján" target="_blank kötődnek egymáshoz. És nem csak a leves, hanem a csapatetető tréning is igen jól sikerült.