Savaria Karnevál 2006: Színház, felvonulás, helyszínek

2006.07.16. 16:25

A korábbi évekhez képest eddig meglehetősen nagy volt a titkolódzás a Savaria Karnevál ügyében, ám most végre elindult az információözön. Ezek szerint a Ferences-kert idénre elkészül, de annyira mégsem, hogy fogadni tudja a Karneválszínházat, amely négy pikáns középkori bohózattal és Dobó Katával rukkol elő. Ismét itt lesz a Boban Markovics Orchestra, és lesz tüzes játék is. Időpontok, helyszínek, jegyárak.

Karneválszínház : Vaskos humor és józan bölcsesség négy minivígjátékban

Dobó Kata

Minthogy a Ferences-kert történelmi témaparkká alakításának munkálatai az idei nyáron is folytatódnak, a Karneválszínház előadásait ismét – a tavalyi évben oly kiválóan bevált – „kamara-játékhelyünkön”, az Egyházmegyei Kollégium udvarán tartják.

A hely és az alkalom szelleméhez igazodni igazodva ezúttal a karneváli mulatságok atyja, a Richard Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operájában is megörökített derék cipész-költő, Hans Sachs (1494 – 1576) farsangi komédiái közül válogattak ki négy – amilyen vérbő, olyan tanulságos – bohózatot.

Az előadások helyszíne:
Szombathely, egyházmegyei kollégium udvara (Szily János u. 1.)

Az előadások időpontja, jegyárak:
AUGUSZTUS 18. 17.30
(esőelőadás: augusztus 19. 14.00) Jegyár: 1.800 Ft,-
AUGUSZTUS 19. 17.30
(esőelőadás: augusztus 20. 14.00) Jegyár: 1.800 Ft,-
AUGUSZTUS 20. 11.00
esőelőadás: augusztus 20. 17.30) Jegyár: 1.800 Ft,-
AUGUSZTUS 25. 17.30
(esőelőadás: augusztus 26. 14.00) Jegyár: 2.100 Ft,-
AUGUSZTUS 26. 17.30
(esőelőadás: augusztus 27. 14.00) Jegyár: 2.500 Ft,-
AUGUSZTUS 27. 11.00
(esőelőadás: augusztus 27. 17.30) Jegyár: 2.100 Ft,-

SZÍNHÁZI JEGYELŐVÉTEL:
Kizárólag írásban 2006. július 7-ig a Karneválirodában
Fax: 94/510-160
e-mail:
Levélcím: Savaria Történelmi Karnevál – Karneváliroda
9700 Szombathely, Széchenyi u. 1. Pf.: 104

SZÍNHÁZI JEGYPÉNZTÁRAK:
2006. július 10- augusztus 17. és augusztus 21-24.
Művészetek Háza - Forgó Jegyiroda
(Szombathely, Belsikátor 1.Tel.: 94/511-266)
hétfőtől péntekig 10 -13 h 14- 17 h

2006. augusztus 18-19-20. és augusztus 25-26-27.
Az Egyházmegyei Kollégium bejáratánál elhelyezett pénztárnál
naponta: 10 – 12 h, 13– 17.30-ig
A férj a gyóntatószékben a címével is sejteti, hogy e példázat a házastársi féltékenység tüzén pörkölődő férfiszív kínjaiból nyújt ízelítőt. A lovag meg az ibolya a híres középkori kóbor lovagköltő, Siralomvölgyi Neidhart gáláns széptevésnek induló, de „illatos” felsüléssel folytatódó, majd kölcsönös bosszúállásba torkolló kalandját meséli el. A kalmár kosara arra mutat rá, hogy a női emancipáció kérdése már a reneszánsz korában is a tettlegességig fajulóan megosztotta a közvéleményt. Végül A ravasz kikapós menyecske a csapodár asszonynépség kimeríthetetlen furfangjaiba enged bepillantást.

A Mann Lajos kitűnő fordításában, ízes népi nyelven, pergő versekben megszólaló négy minivígjáték először kerül magyar nézők elé hivatásos színészek előadásában: eddig csak amatőrszínjátszók produkciójaként vagy színinövendékek vizsgájaként voltak láthatók, esetleg a rádióban hangzott el némelyikük.

A komédiák pikáns fordulatainak, vaskos humorának és józan bölcsességének érvényesülésére a rendező feladatát Szombathelyen először elvállaló Jordán Tamás hatalmas szakmai tapasztalata és filozofikusan játékos lénye a garancia.

Játszó személyek:
A BOLOND ………………………………Vass Szilárd
AZ ÉNEKES ……………………………..Botos Éva

A férj a gyóntatószékben
A FÉLTÉKENY FÉRJ………………… Bezerédi Zoltán (Jászai-díjas)
MARGARÉTA, a felesége ……………..Dobó Kata
TERCSI, a cselédlány…………………..Botos Éva
A SZEGÉNY DIÁK ……………………Horgas Ádám

A lovag meg az ibolya
FRIGYES, Ausztria hercege …….……….Jordán Tamás (Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes Művész)
EUFRÓNIA HERCEGNŐ, a felesége ….Egri Márta (Jászai-díjas)
NEIDHART …………………………......Horgas Ádám
FÉMIA, Neidhart felesége ……………...Botos Éva
JANCSI, udvari bolond …………………Vass Szilárd
ODATOJDI…………...... Bezerédi Zoltán (Jászai-díjas)
BEREZELDI } parasztok ……………..Greifenstein János
GÖBEFINGI ……………... Hollósi Frigyes (Jászai-díjas, Érdemes Művész)
UDVARONCOK………………………...a Homo Ludens Zenés Színpad tagjai

A kalmár kosara
A KÁRTYÁS KALMÁR …………... Hollósi Frigyes (Jászai-díjas, Érdemes Művész)
A KALMÁRNÉ……………………… Egri Márta (Jászai-díjas)
AZ ÚR ………………………………. Horgas Ádám
AZ ÚRNŐ ……………………………Dobó Kata
JANCSI, az inas …………………….. Greifenstein János
A SZAKÁCSNŐ ……………………. Botos Éva

A ravasz kikapós menyecske
LANDOLPH ÚR, lovag …………….. .. Bezerédi Zoltán (Jászai-díjas)
LAMPRECHT ÚR, lovag, széptevő…...Jordán Tamás (Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes Művész)
LEONETTA, nemesifjú, széptevő ……. Horgas Ádám
LIZABETTA, kikapós fiatalasszony …. Dobó Kata
ÁGNES, Lizabetta cselédlánya ……......Egri Márta (Jászai-díjas)

A játékot segítő személyek:

Jelmezkivitelező Bukvai Albertné, valamint a Teleki Blanka Szakképző Iskola szakoktatói és diákjai
Díszletkivitelező - Vasi Faker Kft.
Zenei felvételek - Atlantis Stúdió
Hangtechnika - Báb-táncoltató Kht. és Simon Ottó
Ügyelő - Koroknai Árpád
Súgó - Merklin Ferenc
A rendező munkatársa - M. Kapornaki Rita
Zeneszerző- Horgas Ádám
Játéktér- és díszlettervező - Horgas Péter, Bátonyi György, Matyi Ágota
Jelmeztervező - Huszthy Edit
Társrendező – mozgástervező - Horgas Ádám
Rendező - Jordán Tamás (Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes Művész)
Művészeti vezető – dramaturg - Duró Győző (Jászai-díjas)

Felvonulás

Savaria Karnevál

A jelmezes felvonulás számít minden évben a karnevál fő attrakciójának. A szervezők a szombathelyieket arra buzdítjuk, hogy öltsenek jelmezt, és legyenek részesei a történelmi időutazásnak. Az idei évben is két felvonulás szerepel a programban, szombaton (aug.26) este 20 órától a fáklyák fénye mellett, az utcákon hömpölygő több tízezres tömeg előtt elhaladva, majd vasárnap (aug. 27) délután 15 órától- remélhetőleg verőfényes napsütésben.

A Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány az ókortól a reneszánszig tud jelmezt biztosítani a résztvevőknek. A saját ruhát készítők pedig az 1800-as évekig bezárólag válasszanak viseletet, a történelmi hűséget szem előtt tartva. Az előző évekhez hasonlóan a jelmezt viselők kedvezményesen látogathatják a karneváli helyszíneket. A jelmezkölcsönzés ára 1500 forint.

A felvonulásra augusztus 6-ig lehet a következő címen levélben: Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány. Karneváliroda, Szombathely, Pf.: 104, Széchenyi u. 1. I./5. Email-en: .

Tüzes játék

Savaria Karnevál

A tavalyi karneválon már nagy sikert aratott a tüzes játék. 2005 előtt- az írásos emlékek szerint- a középkorban volt legutóbb hasonló esemény. A tüzes mulatság története pedig nagy múltra tekint vissza, a 12-13. században terjedt át Ázsiából Európába. Később különösen Mátyás király és Beatrix udvarában volt gyakori a hasonló játék.

E középkori látványosságot elevenítik fel leírások alapján, korhű formában, a mai kor igényei szerint a Ferences-kertben augusztus 25-én 21 órától. A tűzijáték mellett horizontálisan elterülő formák sokasága jelenik majd meg. Az idén a tavalyinál még több tűzvarázsló teszi felejthetetlenné a karnevál pénteki napját. A tűkígyók- és madarak, a görögtüzek, és a megszokott tűzijáték elemek is szép látványt nyújtanak a sötét Ferences-kertben. A tüzes angyalszárny produkció, és a lángoló kardokkal vívott párbaj pedig igazi különlegességnek számít egész Európában. A 21 órakor kezdődő tüzes játékra 20.30- tól lehet bejutni a Ferences-kertbe. Belépő: 1000 forint.

A 2006-os Savaria Karnevál helyszínei

Öreg város vására - forum et mercatus
Idén ismét az egész Fő téren találhatunk árusokat, de a Thököly utcában is kínálják majd portékáikat az ország különböző pontjairól érkezett mesterek, kereskedők. Vásárfiát biztosan mindenki talál az ötvösök, fazekasok, fafaragók, papírmerítők termékei között válogatva.

Egyházmegyei kollégium udvara - teatrum savarienses
Magyarországi bemutató lesz a Karneválszínház Hans Sachs: Karneváli komédiák című előadása. Négy vérbő és tanulságos farsangi komédia elevenedik meg a történelmi belváros patinás helyszínén Jordán Tamás rendezésében, Bezerédi Zoltán, Hollósi Frigyes, Egri Márta, Dobó Kata, Botos Éva és az Atlantis Színház tagjainak főszereplésével.

Savaria Karnevál

Városháza – fórum színpad
A karnevál központi helyszíne, koncertekkel, bemutatókkal. A Fórum Színpadon többek közt fellép a Balázs Elemér Group, Lajkó Félix és Zenekara, és a világhírű Boban Markovics Orchestra. A karnevál ideje alatt itt zsonglőrök, és középkori mutatványosok is szórakoztatják a közönséget.

Belsikátor teatra in vico - európai dokumentációs központ
Artisták, zsonglőrök, gólyalábasok népesítik be, és ejtik egyik ámulatból a másikba a Belsikátor látogatóit. Egész nap Circus Minimus, perfornitórium, artistaiskola, Camera Obscura – lyuksátor-lyukkamera – segít a kellemes időtöltésben. Az Európai Dokumentációs Központban naponta 10–18 óráig: „Kézművesség Waldorf-módra” – kiállítás Waldorfos gyermekek munkáiból.

Ferences-kert - castra militaria
A karneválra megújul a Ferences-kert: a készülő Történelmi Témapark falai között vernek tábort az antik és középkori hagyományőrző csoportok. Ez a Savaria Legio főhadiszállása, de a gladiátorok, fakírok és középkori bajvívók bemutatóját is itt tekinthetik meg az érdeklődők. Az egyik leglátványosabb programnak, a Tüzes játéknak is a Ferences-kert ad otthont.

Borok utcája - via vinorium
Ha a mámor és a bor istene, Bacchus is koccinthatna a karnevál tiszteletére az itt vásárolható nedűkkel, minden bizonnyal elégedett lenne. A lepényekre, rétesekre és egyéb finomságokra jól csúsznak a borkülönlegességek. A fellépő népi és világzenei együttesek pedig tovább fokozzák a hangulatot. A jókedv garantált!

Kalandvár - campus ludendi
A karneválra látogató családok egyik legkedveltebb helyszíne, hiszen a Gáyer-park árnyas fái alatt kicsik és nagyok egyaránt tartalmasan szórakozhatnak. Az itt felállított Villa Rustica egy ókori „bevásárlóközpont” hű mása, ahol a kis kézműves műhelyekben a római időkbe nyúló mesterségek fortélyaiba kóstolhatnak bele a kicsik.

Romkert - hortus publicus
Az ókori Savaria ma is meglévő emlékei között ismét pezseg az élet. Visszaköltöznek a civil élet szereplői: a kézművesek, a kereskedők, a jósok. Lesz dögönyöző, és mindenki bajára találnak megoldást a gyógyítók. Bárki vásárolhat rabszolgát is, a jó üzletre pedig a tabernában koccinthat.

Thököly Imre utca – csepűrágók utcája
Az elfáradt közönséget finom ételek és italok fogyasztása közben a váratlanul felbukkanó hagyományőrző csapatok szórakoztatják. Itt a közönség ijesztgetésére, a különféle korok haramiáinak randalírozására is fel kell készülni!

Könyvudvar – keleti udvar
A római provinciák férfi harcosai szívesen legeltették szemüket a formás rableányok csábos idomain és igéző táncmozdulatain. Idén a Keleti udvar idézi az egykori szerájok hangulatát, ahol a gyönyörű táncok nemcsak megtekinthetők, hanem meg is tanulhatók. Emellett keleti öltözetek, hangszerek láthatók, édességek, tea és kávékülönlegességek is megkóstolhatók e helyszínen.

Ferences templom - basilica musicalea
A XIV. században gótikus stílusban épült templomban a karneváli forgatag, a hömpölygő tömeg után kikapcsolódhat és feltöltődhet az elmélyülésre vágyó látogató. Erről Lovász Irén, valamint Szalóki Ági és barátai gondoskodnak.

Művészetek utcája - via paladia - isis galéria udvara
Naponta 10–18 óráig a Kossuth Lajos utcában képző- és iparművészek remekeiben gyönyörködhet a nézősereg. Elleshetik az érdeklődők a modern korongozás trükkjeit, valamint ékszercsodákat is megbámulhat Savaria népe. Az Isis Galéria udvarán a karnevál ideje alatt kézműves foglalkozások, kreatív-klub, művészeti technikák bemutatásával várják a látogatókat.

Mediterrán udvar
Tüzes hangulatba kerülhetnek a karneválozók a salsa bemutatókon, de bárki táncra is perdülhet a hangulatos udvarban. A jókedvről különböző temperamentumos zenét játszó együttesek gondoskodnak. Filmvetítések, előadások is szerepelnek a programban.

Irokéz galéria
Az Irokéz a Vas megyei iskolák diákjai körében tehetségkutató versenyt hirdetett. A karnevál idején a legjobbak alkotásaiból nyílik kiállítás.

Evangélikus templom
A 110 éves templomban gitár és fúvószenét is hallgathat a közönség. Az évforduló alkalmából kiállítás, az udvaron pedig könyvvásár és bográcsozás lesz.

Mandala Egzotikus bútor, ajándékbolt & Teaház
Egész napos teakóstolás afrikai, kínai és indiai teákból. Grafológiai elemzés, jövendőmondás, Feng Shui tanácsadás. Henna és csillám tattoo festés.

Megyei Művelődési és ifjúsági központ
A Képeslevelezőlap-gyűjtők Országos Kiállítása

Képek a tavalyi Savaria Karneválról
Karneválblog 2005
.