Ipkovich György és Kóka János a 86-os út fejlesztéséről

2006.07.19. 17:32

Ipkovich György Szombathely polgármestere, parlamenti képviselő július 17-én hétfőn az országgyűlésben a 86-os út fejlesztéséről kérdezte Kóka János gazdasági és közlekedési minisztert.

Az elhangzottakat szó szerint közöljük, a szövegben levő vastagítás viszont már a mi művünk:

ELNÖK: Köszönöm, miniszterelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ipkovich György, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a gazdasági és közlekedési miniszternek: „Mikorra tervezi a minisztérium a 86.számú főút négysávosítását?" címmel. Képviselő urat illeti a szó.

Dr. Ipkovich György (MSZP): Köszönöm szót elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter úr! Az európai uniós csatlakozásunkat követően az országhatárokon való átjutás, a szabad árumozgás és az országok közötti kereskedelem szabadabbá vált. A három megyét átszelő, kétsávos 86-os számú főút nem bírja már el a forgalmi terhelést, naponta 2-3 ezer kamion halad át rajta. Felmérések alapján mintegy 60 százalékkal emelkedett a tehergépjárművek száma a balesetveszélyesnek számító főút Vas, Zala, Győr-Sopron megyei szakaszán.

Ahhoz, hogy a probléma megoldódjon, szükség lenne a települések belterületét elkerülő utakra és a jelenleg kétsávos út négysávossá alakítására. Ez a fejlesztés jelentősen elősegítené a régió gazdasági fejlődését is, hiszen ezen az útvonalon szállítják a szlovák összeszerelő üzemek alkatrészigényét és a készárutermékek nagy részét a tenger felé. Kérdezem miniszter urat, hogy mikorra tervezik a 86-os számú főút négysávosítását és a községeket érintő elterelő utak megépítését. Várom miniszter úr megtisztelő szóbeli válaszát.

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A kérdésre Kóka János miniszter úr válaszol. Önt illeti a szó, miniszter úr.

Dr.Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Képviselő úr! A 86-os számú főúton az utóbbi időben valóban jelentős tranzitforgalom-növekedés következett be, ebben szerepet játszott a párhuzamosan futó A2-es autópályán a 3.5 tonna feletti tehergépjárművekre bevezetett úthasználat-arányos díjfizetés. Szeretném jelezni, hogy hasonló tervekkel rendelkezünk mi is, miszerint főútjainkat, gyorsforgalmi útjainkat az úthasználattal arányos díjfizetéssel fogjuk díjasítani. A TEN-T hálózat részét képező 86-os számú főút uniós forrásokból is támogatható fejlesztésre figyelmet fordítunk. A 2003. évi autópálya-törvény is tartalmazza az előkészítés alatt álló gyorsforgalmi utak körében.

A főúton már eddig is számos fejlesztés valósult meg, 2004-ben sor került a répcelaki átkelési szakasz rekonstrukciójára, 205 millió forintot fordítottunk erre, 2005, második felében Hegyfalu és Répcelak között megkezdtük a főút burkolatának megerősítését 10 kilométer hosszban, mintegy 1,2 milliárd forintos európai uniós beruházás keretében.

A 86-os számú főút Vas megyei szakaszának további fejlesztése, elkerülők létesítése, új nyomvonalak kiépítése, szakaszonkénti négynyomúsítás több ütemben valósul meg. Elsőként Vát és Szeleste elkerülő kétszer kétsávos, négy kilométeres szakasz építése kezdődhet meg ennek az évnek az őszén a közbeszerzési eljárást követően. A Szombathely és Vát közötti 9 kilométer hosszúságú szakasz építési engedélyezési eljárása folyamatban van, megvalósítása 2008-ra várható. A 19 kilométeres Pósfa-Hegyhalu-Répcelak szakasz tanulmányterve rendelkezésre áll, beruházás kezdete itt 2009-2010-re tehető. Kérem válaszom szíves elfogadását.

ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Viszontválaszra megadom a szót képviselő úrnak.

Dr. Ipkovich György (MSZP): Köszönöm miniszter úr válaszát. Megjegyzem, hogy valóban, az A2-es útdíj növekedése hatással volt a forgalomnövekedésre, viszont lényegében az észt, litván és lett, valamint a lengyel forgalom okozza az igazi növekedést, amely a vámhatárok megszüntetésétől, 2004.május 1-jétől számítható.

Kérem miniszter urat, hogy miután európai csatlakozásunk is közrehatott a forgalomnövekedésben és a helyzet kialakulásában, esetleg tervezzük vagy próbáljuk meg további európai források igénybevételét a rekonstrukcióhoz. A válaszát elfogadom. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat.

Dr. Kóka János gazdaságiés közlekedési miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Fogjuk vizsgálni ezeket a forrásbevonási lehetőségeket, tekintettel arra, hogy a 86-os számú főút fejlesztései mind nyomvonalukban, mind pedig műszaki kialakításukban illeszkednek a gyorsforgalmi úthálózat-fejlesztési koncepcióhoz. Ennek eredményeképpen egy olyan korszerű, több szakaszon kétszer kétsávos főút valósul meg, amely a későbbiekben gyorsforgalmi úttá fejleszthető. Köszönöm szépen.

.