Vannak helyek, ahová vissza kell menni. Sousse ezek közé tartozik. A tengerparton fekvő arab város már , így aztán megnéztük magunknak a nyár kellős közepén is. Tunéziába megérkezve a nyári hónapokban valami azonnal feltűnik: a forróság. Aki tehát nem bírja az állandó 35-40 fokos hőmérsékletet, az jobban teszi, ha ebben az időszakban messze elkerüli Afrikának ezen északi részét is. Akit viszont egész évben csak a németül 3S-nek nevezett idegenforgalmi képlet (Sonne, Sand, See) éltet, annak Tunéziában a helye!
Vannak helyek, ahová vissza kell menni. Sousse ezek közé tartozik. A tengerparton fekvő arab város már , így aztán megnéztük magunknak a nyár kellős közepén is. Tunéziába megérkezve a nyári hónapokban valami azonnal feltűnik: a forróság. Aki tehát nem bírja az állandó 35-40 fokos hőmérsékletet, az jobban teszi, ha ebben az időszakban messze elkerüli Afrikának ezen északi részét is. Akit viszont egész évben csak a németül 3S-nek nevezett idegenforgalmi képlet (Sonne, Sand, See) éltet, annak Tunéziában a helye!
Vannak helyek, ahová vissza kell menni. Sousse ezek közé tartozik. A tengerparton fekvő arab város már , így aztán megnéztük magunknak a nyár kellős közepén is. Tunéziába megérkezve a nyári hónapokban valami azonnal feltűnik: a forróság. Aki tehát nem bírja az állandó 35-40 fokos hőmérsékletet, az jobban teszi, ha ebben az időszakban messze elkerüli Afrikának ezen északi részét is. Akit viszont egész évben csak a németül 3S-nek nevezett idegenforgalmi képlet (Sonne, Sand, See) éltet, annak Tunéziában a helye!
Tengernyi szórakozásA tunéziai tengerpart homokos, és alapvetően tiszta. Nagyjából minden vízi szórakozási forma megtalálható, amit a világ tengerpartjain kínálnak: van vízisí, kirándulóhajó (kalózdizájnnal vagy anélkül), parasailing, búvárkodás, merülés mini tengeralattjáróval, horgászat, vízibicikli, satöbbi. A parton 1-1 dínárért bérelhetünk kempingágyat és matracot (egy-két óra a forró homokban, és nem fogjuk rá sajnálni a pénzt…)
A csajok a monokinizést legfeljebb az elkerített szállodai részeken űzzék, mégiscsak arab állam, még ha az egyik legliberálisabb is. (Hasonlóképp nem induljatok forrónaciban a bazárba!) A vallásos tunéziai nők az egész testet és a hajat eltakaró öltözék viselete ellenére sem mondanak le a strandolás örömeiről: úgy, ahogy vannak, ruhástul mennek a tengerbe. Azért az nem semmi látványosság, amint egy vastag aranyakkal megrakott, terebélyes, idősödő asszonyság fejkendőstül fejest csobban, majd széles karcsapásokkal tovatempózik…
Pénzügyeink
Pénzt váltani lehet rögtön a reptéren, valamely bankban vagy szállodában, a végeredmény szempontjából mindegy, azonosak az árfolyamok, eurót vagy dollárt is vihetünk. Július közepén kb. 170 forintra jött ki egy dínárom, másoké ennél többre vagy kevesebbre, annak függvényében, hogy jutottak az átváltott valutához. 1 euró mindenesetre 1,65 – 1,66 dínár között ingadozott akkor.
Jó, ha mindig van nálunk apró, mert ha pár dínárért veszünk valamit, az árusnak könnyen lehet, hogy hirtelen nincs váltópénze, és a lehető legtermészetesebb mosollyal közli, hogy most tartozik nekünk, de ne aggódjunk, ha legközelebb arra járunk, megadj.
Ami a borravalót illeti: különösen a szállodában kerekítsük felfelé még a legkisebb összeget is, mert a pincérek hajlamosak megjegyezni maguknak a sóher vendéget, oszt’ legközelebb azon kapjuk magunkat, hogy mások már a desszertnél tartanak, míg mi még a leveseskanálra várunk.
Ha nem akarjuk, hogy érthetetlen módon szivárogjon a költőpénzünk, határozottan hajtsuk el az utcán mellénk szegődő helybelieket. Nem szívességből szeretnék ugyanis megmutatni a medinát, és nem baráti gesztusból tűznének jázmint a hölgyek (és néha az urak) füle mellé, hanem némi baksisért. 1-2 dínár ugyan nem a világ, de egy nyaralás alatt tízezres nagyságrendűre is nőhet (forintban) az így elpotyogtatott aprópénz. Az említett jázmintól az is elbódul, aki nem vételez csokrocskát vagy füzért, hiszen mindenhol árulják és hordják is, illata betölti az utcákat. Rendkívül átható, erőteljes, nem véletlenül használják a belőle készült kivonatot annyi parfüm alapanyagául.
Enni, inni
Félpanziós ellátás mellett az átlagturista vajmi keveset költ Tunéziában kajára, hiszen szinte mindenhol bőséges svédasztallal várják a vendégeket reggel-este, bőven jól lehet lakni. A menüben előbb-utóbb feltűnnek a helyi specialitások is, de a standard kínálat is eltér az európaitól. Rántott húst például még csak nyomokban sem találtunk. Sok a fűszeres, zsíros húsétel (pörköltön edzett magyar gyomornak meg se kottyan), csirkéből, pulykából, marhából és bárányból, illetve a turisták kedvéért néha adnak sertéshúst (annak fogyasztását az iszlám tiltja), valamint vicces kedvű utastársak szerint tevét is.
A halételek is változatosak, és a vegák sem pusztulnak éhen: sokféle zöldségételük van, a kinézetre sápatag lasagnére emlékeztető lepényféleségtől a párolt zöldséges egytálételeken át a saláták garmadájáig.
A krémleves állagú chorba megint csak egy rakás zöldségből készül, találtunk krumpli alapút, paradicsomosat, illetve több azonosítatlan növényből készültet is. A kuszkusz gabonából (általában búzából) készült eledel, jellemzően köret, de a vele körített ételt (egyfajta szaftos, húsos és/vagy zöldséges ragu) is így hívják. A brik halas-húsos-tojásos (ízlés szerint) töltelékkel ellátott, bő olajban kisütött ropogós tészta, utcai sütőknél is lehet kapni. Ezek kínálata hasonló az itthoni török-görög-akármilyen giroszos-kebabos-falafeles egységekéhez, csak a fűszerezés más: jóval csípősebb.
Bár az iszlám meg az alkoholfogyasztás nem fér meg túl jól egymással, Tunéziának több nemzeti itala is van. Egyiket sem iszlámhitűek készítik. Az egyik a Thibarine, növényi főzet, túlnyomórészt datolyaszármazék, pálinkaféle. A Douggától nem messze eső Thibar hegyről kapta a nevét, ahol a fehér papok készítik (legalábbis ezt tartja a hagyomány). A Thibarine íze rendkívül hasonlít a világ bármely pontján titkos, ősi receptek alapján, szerzetesek által főzött gyomorkeserűkéhez. A fehér papok is keresztény szerzetesek, és nem bőrük, hanem ruhájuk színéről kapták nevüket.
Amúgy nem sok keresztény él az országban, a lakosság 95-98 %-a (az egyik forrás ennyit ír, a másik annyit…) muzulmán hitű, a maradék keresztény és zsidó. Ez utóbbiakhoz kötik a másik nemzeti italt, a Djerba szigetéről származó boukhát, ami egy rendkívül illékony fügepálinka. Nem magától…
Alkoholos italokat a turisták által látogatott vendéglátóhelyeken lehet kapni, boltban csak a kijelölt üzletekben, ott sem a teljes nyitvatartási idő alatt, elkülönített részben. Igazából nem is érdemes ott megvenni a hazahozásra szánt itókát, mert a reptéri duty free-ben olcsóbb, akár 30 százalékkal is.
Tekintettel a hőség és az ellenjavallt csapvíz kombinációjára, vásároljuk csak szorgalmasan az ásványvizet! A legtöbb szénsavmentes, de ha ragaszkodunk a buborékokhoz, keressük a „gazefie” feliratot a palackon.
Rómaiak nyomában
Az időjárás a nyár kellős közepén nem kifejezetten ideális a kirándulásokhoz, hiszen az utasokat még a buszban is kerülgeti a gutaütés, hiába fújatják fentről a hideg levegőt, a nap erősebben tűz be a járgány ablakán. Ha mégis látni szeretnék valamit az országból, akkor viszont rajta, a történelem szerelmeseinek kitűnő célpont lehet Dougga. A douggai kirándulásokat többnyire úgy szervezik, hogy útközben megállót tartanak Zaghouanban a Vizek templománál és Thuburbo Majusban is. A sorrend persze változhat.
A zaghouan-i romok alapján könnyű elképzelni, milyen lehetett a templom a rómaiak idején, hiszen félig a hegyoldalban van, és ha így folytatják, előbb-utóbb (inkább utóbb) újra felépül. Ott jártunkkor egy egész brigád dolgozgatott, talán a lépcsőn, talán az alapzat megerősítésén, szép komótosan. Egyik utastársunk meg is jegyezte: egy dolgozik, nyolc imádkozik. Azért, nehogy nekik is kelljen… A szent hely eredetileg a Nimfák temploma lett volna, a Vizek temploma elnevezést azért kapta, mert innét indult az a 132 kilométeres vízvezeték, amely Karthágót is ellátta. Az aquadukt ezen a környéken sajnos már elpusztult, de állítólag még vannak ép részei Tunéziában, aki ráér, keresse meg.
Thuburbo Majusban ami ma megmaradt az egykori településből, az leginkább olyan romkert jellegű, mint Szombathelyen, leszámítva, hogy ezt nem hordták szét a későbbi építkezésekhez, meg aztán több is maradt belőle, mint Savariából. A pusztítást az ember helyett elvégezte az időjárás, a ciszternákból idegenvezetőnk szerint csak az utóbbi pár évben több méternyi eltűnt. Thurburbo Majusban egymás mellett találjuk meg a római isteneknek szentelt épületek és egy keresztény templom romjait.
Douggáról viszont nem nehéz elképzelni, milyen lehetett itt az élet a 2. század környékén, amikor a rómaiak birtokba vették a települést. Korábban egy helyi törzs, a numidok éltek itt, egyik főnökük mauzóleuma ma is ott áll a domboldalon. Dougga ugyanis egy domb (bár még hegynek is elmegy) tetejére épült, bámulatos a kilátás, de érdekes módon lentről az egykori városból csak pár oszlop látszik. Dougga megközelítése történhet turistabusszal (optimális esetben), esetleg a völgyben fekvő Tebouksouk településről gyalogosan avagy szamárháton. A csacsik jól bírják a hegymenetet, és még kiépített itatóhelyet is találunk számukra. A romváros nem követi a római városok szerkezetét, csak úgy ímmel-ámmal, hiszen már korábban is lakott hely volt, de aki járatos a történelemben és/vagy az építészetben, külső segítség nélkül is hamar felismeri a színházat, a fürdőket, a Capitoliumot, a fórumot. A fürdő egyik érdekessége a közösségi klotyó, amit nem csak fizikai szükségleteik elvégzésére használtak, hanem spiclimentes beszélgetésekre is.
Az egész város jól fennmaradt (már a többihez képest, és ha nem hasonlítjuk össze az Akropolisszal, mint ahogy cinikus útitársaim), több látszik belőle, mint Karthágóból, a magyarországi római maradványokhoz szokott szem óráig elbámészkodhat. A később Tunézia területére érkező népek városrombolási útvonalától messzebb esik ugyanis, mert hát ki a fene akarna olyan messze bemenni a szárazföldre várost rombolni, ha körülötte úgysincs semmi…
Természetesen messze nem csak ezek a római emlékek léteznek, amiket meg lehet tekinteni az országban, a legismertebbek Karthágó, El Jem és Utica, az előbbiekről írtam télen, az utóbbi – nekünk, eddig – távol esett. Kisebb-nagyobb ókori vonatkozású dolgokat (mozaikok, stb.) nagyon sok helyen láthatunk, leginkább a Savaria történelméből is ismert Septimus Severus császár idejéből (i. sz. 193 - 211), ő ugyanis afrikai születésű volt. A zaghouan-i szentély szabad préda, a többi nagyobb helyen fizetni kell, a belépő a tunéziai standard szerint 3 dínár, fotózás plusz 1.
A legszebb és legnagyobb épen maradt mozaikokat a tuniszi Bardo Múzeumban találjuk, de nem sokkal maradnak el mögötte a sousse-i kasbában (erődítményben) kialakított Archeológiai Múzeum darabjai sem, az épület falai meg elég vastagok ahhoz, hogy a hűsölés ígéretével a kulturálisan kevésbé motivált családtagokat is becsalogassuk.
A kólázó teve
A teve mint szimbólum úton-útfélen feltűnik. De hol van ő, személyesen? Ha nem akarunk tevétlen hazatérni, fizessünk be agy karaván programra (25-30 dínár), és félnapos garantált szórakozásban lehet részünk. Tesztcsapatunk véleménye szerint a karaván az egyik legemlékezetesebb tunéziai program. Először is busszal kiszállítják a turistákat rendeltetési helyükre, vagyis a pusztába, távolabb imitt-amott már feltünedeznek az első olajfák és medvetalp kaktuszok. És persze a tevék.
A tevére vagy születni kell, vagy fel kell rá szállni. A felszállás kétféleképpen történhet. Ideális esetben a tevét leültetik, így viszonylag könnyen feljuthatunk a tetejére. A másik szituáció az, amikor a teve áll, és a turista is, tátott szájjal, tanácstalanul. Aztán hozzálép két markos legény, és szabályosan feldobják a pupura. Fent kifejezetten kényelmes ülés esik eleinte, de aztán a karaván útnak indul, a teve pedig imbolyog. Feri hamar meggyőz arról, hogy ezért hívják a sivatag hajójának. Tengeribeteg azért nem lesz senki, mert kb. 15-20 percenként szünetet tartanak, lehet cserélgetni a helyeket, átfészkalódni lovaskocsira, öszvérre, szamárra. Egy egyik ilyen megállóhelyen kiderül, a minden árusnál kapható, Coca-Colát szürcsölő tevét ábrázoló képeslap nem olcsó trükk, hanem maga a globális valóság. A teve lehajol a földre tett 2 decis kólásüveget, ajkai (vagy mije van egy tevének…) közé szorítja, majd az égnek lendíti nyakát, és a lé eltűnik a gyomrában.
Egy másik pihenőhelyen hosszabb időzésre vannak berendezkedve, a tikkadt nyájat tradicionális kenyérsütő-bemutató várja. Az asszonyság egy földbe süllyesztett, hordó formájú tűzrakó alkalmatosság belső falára csappantja a tésztát, ami egy idő magától belehullik hamuba, és már kész is. Olívaolajba mártva kínálják, és nagyon finom, mindamellett megfelelő doppingszer a hátralévő tevegeléshez.
Végül is mindegy, hogy indulunk felfedezni az országot, teveháton vagy tengeren, Tunézia az a hely, ahol nem lehet unatkozni.
(Fotók: Bakos Ferenc)
Korábban: Tunézia télen - A punok meghódítása