A laikusok számára szinte áttekinthetetlenül kusza ügy lényege, hogy az MDF úgy gondolja, a Markusovszky kórház nyolc hónapon keresztül törvénytelenül, a közbeszerzés mellőzésével szerezte be a laboratóriumi fogyóanyagokat, és egyértelmű célzásokat tett arra, hogy e gyakorlat mögött különböző – viszonylag jól behatárolható - politikai és gazdasági érdekcsoportok állnak.
Az MDF néhány hónappal korábban szeretett volna egy ad-hoc bizottságot felállítani a megyei közgyűlésben, amely kivizsgálta volna a kórház közbeszerzésével kapcsolatos anomáliákat. A javaslatot azonban mind a Fidesz, mind az MSZP leszavazta.
A Vas megyei MDF a mai napon egy újabb sajtóközleményt jelentetett meg „Kijátsszák az újabb laborvegyszer-tendert is? Újabb fejlemények a laborvegyszer-beszerzési tender körülményeiről” címmel.
Ebben felidézik az eddigi történetet, hozzátéve, hogy a pártot több az elmúlt időszakban több - a kórházban és a kórház laboratóriumában dolgozó - magánszemély kereste meg, akik „több olyan levelet adtak át az MDF képviselőinek, amelyekben leírják határozott szakmai ellenvetéseiket a közbeszerzési eljárással kapcsolatban, és erőteljesen tiltakoznak a laboratórium átalakítása ellen”, tiltakozásuk azonban a elakadt az ellenérdekeltség miatt, sőt több helyről is megfenyegették őket, hogy elveszthetik állásukat.
Az MDF közli, hogy amennyiben “hír megjelenését követően bárkit elbocsátanak a Megyei Kórház laboratóriumából vagy a Főigazgatói titkárságról, illetve a kórház iktatójából, az MDF kezdeményezi a kórház Főigazgatójának azonnali hatályú felmentését”.
Az MDF sajtóközleménye a párt honlapján