Hirdetés

Nem középiskolás fokon - Portréfilm-premier Palkó István életéről

2006.09.12. 18:17

A után az alkotópáros egyik tagja, Horváth Zoltán ismét Szombathely kulturális életének egyik tótumfaktumát kapta filmes lencsevégre. A filmben megelevenednek a 93 év törekvései-történései, melyek között a legfontosabb a Vas megyei felsőoktatás elindítása és fejlesztése. Palkó István emellett első igazgatója volt a Nagy Lajos Gimnáziumnak, első főszerkesztője az Életünknek.

Hirdetés

A után az alkotópáros egyik tagja, Horváth Zoltán ismét Szombathely kulturális életének egyik tótumfaktumát kapta filmes lencsevégre. A filmben megelevenednek a 93 év törekvései-történései, melyek között a legfontosabb a Vas megyei felsőoktatás elindítása és fejlesztése. Palkó István emellett első igazgatója volt a Nagy Lajos Gimnáziumnak, első főszerkesztője az Életünknek.

A után az alkotópáros egyik tagja, Horváth Zoltán ismét Szombathely kulturális életének egyik tótumfaktumát kapta filmes lencsevégre. A filmben megelevenednek a 93 év törekvései-történései, melyek között a legfontosabb a Vas megyei felsőoktatás elindítása és fejlesztése. Palkó István emellett első igazgatója volt a Nagy Lajos Gimnáziumnak, első főszerkesztője az Életünknek.

A meghívó tömörségénél jobban és tömörebben nem fogalmazható meg Palkó István munkásságának lényege: „Elsőként igazgatta a Nagy Lajos Gimnáziumot, valamint a szombathelyi főiskolát. Olyan nagy hatású antológiák kerültek ki a keze alól, mint az Őrség, az Ez történt, vagy a Vasi élet és irodalom. Fáradhatatlan tennivágyása eredménye az Életünk folyóirat megszületése, melynek első főszerkesztője volt.”

Mielőtt maga a 20 perces dokumentumfilm a Berzsenyi Dániel Könyvtár előadótermében szép számban összegyűltek elé került volna, utódai mondtak köszöntő beszédet a felsőoktatás szombathelyi meghonosítójának.

A főiskola főigazgatói posztjáról előbb Szalay László, Palkó István egykori helyettese állt ki méltatni a jelentős elődöt. Beszédében hiánypótlónak nevezte a szellemi élet egyik alapfeltételeként is számítható magas iskoláztatást, majd vázolta a kezdeti időszak „rakétaszerű” szintugrásait a pápai és a kőszegi tanítóképző intézetek legjobb tanárainak begyűjtésétől a levelező szak beindításán át a legjobb fővárosi előadók meghívásáig. Külön kiemelte Palkó István azon szemléletét, miszerint mindig olyannal kell előállni, amire társadalmi igény mutatkozik, sőt leginkább olyanra, amire országos szükség mutatkozik.

Gadányi Károly, a BDF jelenlegi rektora – mint megtudtuk – „törleszteni jött a főiskola részéről” a nyelvészhez, bár jobb volna polihisztornak neveznie a jelen premier főszereplőjét. Hiszen az első olyan szombathelyi tanár, akit Mariborba vendégtanárnak hívtak meg, ezen felül az által vallott elvek is erre utalnak: a tanári és a kutatómunka egymás nélkül nem tud létezni. A méltatás megkoronázásaképpen a főiskola aranygyűrűjével tüntette ki Palkó Istvánt.

Ezután maga a film és az est főszereplője emelkedett szóra. Az első mondataiban a combnyaktöréssel kórházban lévő feleségének hajtott jelképesen fejet, aki mindig kitartott vele az elmúlt hat viharos évtizedben. Aztán mintegy mottóként megjegyezte: „A tanári munka kenyérkereső, nem alkotó munka, hanem ismeretet továbbadó rutin. De az alkotó emberi munkát hozzá lehet kötni, és akkor az egésznek más kapcsolatrendszere alakul ki.”

Maga az „Ez történt – Palkó István élete” című portréfilm az otthonában keresi fel az egykori főigazgatót, ahol a feleségével él. Mint később meg is jegyzi az alkotó, a tavalyi dr. Kuntár Lajosról készült filmmel ellentétben itt inkább a személyességre törekedtek, ami abban nyilvánul meg leginkább, hogy a lakás belső tereiben nyílik meg számunkra a két lakója. Az apróbb játékos trükkök között csak az üvegfelületeken visszatükröződő képek tűnnek ki, különben az ülő címszereplő tárja elénk a maga módján idillikus múltat, amit majd az ajtókeretben álló feleség „ránt vissza” a jelen realitásának talajára (talán túlságosan is).

Nem célunk elvenni a filmesek kenyerét, úgyhogy csak néhány fontos momentumot emelnénk ki, melyeken nem egyszer nagyot derült a közönség.

Palkó István Toronyiban született egy nyolcgyermekes családban. Iskolába kerülte előtt megtanul írni-olvasni, majd a falusi tehetségmentő program révén középiskolába kerül. Csak azért teszi le kiváló eredménnyel az érettségit, mert egy beteget jelentő diáktársa helyett „beugrik”. Ugyanez a képlet működik majd az egyetemnél is, ahol mint mondja, semmi ambíciója nem volt, de ha már ott volt, akkor elvégezte magyar-latin-görög szakon. Csak ekkor nősült meg, mert megfogadta, hogy csak a diploma megszerzése után történhet ez meg. Közben bekerült az irodalmi életbe. 1941 októberében született a fia – mondja, majd még hozzáteszi: – kilenc hónappal az esküvőjük után. Amin felnevet mindenki a vászon előtt.

Államosításkor a Faludy Ferenc gimnáziumot összevonják a Premontreivel Nagy Lajos neve alatt, ennek bízzák meg őt az igazgatásával. 1959-61 között alakul meg a Felsőfokú Tanítóképző Intézet, mai nevén a Berzsenyi Dániel Főiskola.

Ezen a ponton kap szót a filmben a feleség, aki az állandó jövés-menésre panaszkodik, amivel mindez a magas pozíció járt. Leginkább az bántja, hogy akiket a férje egykorott segített, támogatott, most a közelükbe se jönnek. „Csúnyák az emberek, csúnyák” – zárja keserűen a szavait. A kicsit még „rajtafelejtett” kamera aztán visszatér Palkó Istvánra, aki az irodalmi érdeklődéséről szólva elmondja, hogy még egyetemistaként írt egy regényt a Fáraó halála címmel, amit beküldött elbírálásra valahova, de ott nyoma veszett. Azóta se került elő, pedig mindmáig figyeli az ilyes témájú regényeket, hátha egyszer csak az általa írt első mondattal nyit valamelyik. Ezenfelül a tolla alól kikerültek novellák, német fordítások. Amin ma dolgozik, az egy életrajz, de – mint mosolyogva megjegyzi – mindig zavarba jön, mivel Szombathely több utcájának olyan emberek a névadói, akiket ő nemhogy személyesen ismert, de barátként is. Ilyen Gazdag Erzsi, akiről a Horváth Zoltán - Boros Ferenc páros a közeljövőben szintén tervez portréfilmet forgatni.

Vágvölgyi András médiapedagógus a rövid bevezetőjében elmondta, hogy a film nem feltétlen a gondolatok és az információközlés világa, ami furcsamód a dokumentum- és a dokumentarista filmekre is áll. Majd Horváth Zoltánhoz fordulva így összegzi a filmje rá tett hatását: „Sűrű emberi pillanatok és érzelmek.”

Korábban: A Don-kanyar krónikása – A haditudósító, Kuntár Lajosról szóló dokumentumfilm