"Van alternatíva" - Molnár Miklós is programot hirdetett

2006.09.14. 16:35

Csütörtökön sajtótájékoztató keretében mutatta be Molnár Miklós, a Fidesz, a KDNP és a Pro Savaria közös jelöltje a választási programját. A prioritások között szerepel a Szombathely-kártya, új ipari park, wellness-turisztikai fejlesztések, fesztiválok, zene, tánc. Molnár Miklós a város vagyongazdálkodását is újrastrukturálná.

Marton Zsolt, a Fidesz városi frakciójának vezetője felvezetőjében a lendület programjának nevezte a dokumentumot, melynek központjában a „gyarapodó város, növekedő lakosság” áll.

Van alternatíva Szombathely életében, és ez nem más, mint a Fidesz és Molnár Miklós, valamint az együttműködő szervezetek által létrehozott „Ébredj Szombathely” program. Mint megtudtuk, a következő két hétben Molnár Miklós a város ötven helyszínén fogja bemutatni a programot.

Molnár Miklós kijelentette: Szombathely az a város, ahol élünk, és élni szeretnénk. Célként azt fogalmazta meg, hogy a szombathelyiek érezzék jól magukat itt, akik pedig idejönnek, azok pozitív hírét vigyék a városnak.

A politikus elmondta, a program tartalmaz igen gyorsan bevezethető elemeket, de a város jövőjét érintő terveket is.

Megtudtuk, hogy a program egy szűkített váz, amely győzelem esetén a ciklusprogram kiindulópontja lehet.

Molnár Miklós a város egyik legnagyobb problémájának nevezte az Okmányirodát. Egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb működést ígért egyablakos ügyintézéssel, melyben az összes városi szolgáltatást, autó és ingatlanügyet, parkolási ügyeket, távhőszolgáltatást, víz- és csatornaügyet, szemétszolgáltatást egy helyen intézhessünk akár a munkaidőn túl is.

A Szombathely-kártya a városi szolgáltatások kedvezményes igénybevételére jogosítaná fel a helyieket.

Az elmúlt 16 évben a helyi gazdasággal nem épült ki a városnak megfelelő kapcsolata. Ezen változtatna a jelölt a jövőben, új célként pedig egy új ipari parkot jelölt meg, valamint Szombathely határától tízpercnyi távolságban új reptérnek alkalmas területet kíván felhasználni.

Molnár Miklós is programot hirdetett


Molnár Miklós a város egyik kitörési pontjaként nevezte meg a rekreációs övezetet, a korábban megvalósult fejlesztések folytatásával itt a wellness-turizmus irányába fejlesztene a város.

Vígh Gábor, fideszes önkormányzati képviselő elismerte, ellentmondásos, hogy egyrészről a város számára nincs elég elérhető forrás, hiszen a hitelfelvételi korlátot elérte, ugyanakkor a program nagy ívű fejlesztési elképzeléseket is felvázol. Több város vagyongazdálkodásának vizsgálata közben arra keresték a megoldást, hogyan tudja egy város cégein keresztül megteremteni saját forrásait, és erre jó példa lehet Debrecen városa.

A Fidesz egy városfejlesztő zrt. létrehozásában látja a lehetőséget a város vagyongazdálkodásának átalakítására, mely a nagy fejlesztéseknek a pénzügyi alapját aktív vagyongazdálkodással, hasznosítással teremtené meg a gazdasági élet egyik szereplőjeként. Ez a cég teremtené meg a pénzügyi alapot a pályázati önerőkhöz is.

Marton Zsolt a korábban megálmodott fedett római termálfürdő terveit ismertette, valamint a Csónakázó-tó környékének felújításának elképzeléseit. A Markusovszky kórház működtetésében nagyobb szerepet szánnak a városnak, amit hosszú távú, kiszámítható és a jelenleginél nagyobb mértékű városi támogatással képzel el a politikus.

Fontos problémának nevezte a politikus az oktatási ágazat pályázókedvének csökkenését is, melynek okát a bizonytalan pályázati önrész finanszírozásban látja. A programban ezeknek az önrészek stabil biztosítását ígérik.

A Fő tér rekonstrukciójának folytatásaként a lakóházak homlokzatának felújítását ígéri a program, és ingyenes hétvégi parkolást is kilátásba helyeztek győzelem esetén.

Molnár Miklós a városban szervezett fesztiválok és kulturális programok egységes keretbe foglalásával, a Savaria Nyári Játékok megrendezésével egy tavasztól őszig tartó rendezvénysorozattal és szabadtéri színházzal csalogatná városunkba a turistákat.

Az Otthonteremtési program keretében ötszáz új bérlakás építésével szüntetné meg a jelölt a jelenlegi bérlakás várólistát.

A pihenő- és lakóövezetekben forgalomlassító szigetek építésével gondoskodna az ott élők nyugalmáról a polgármesterjelölt.

Marton Zsolt arra kérte a választókat, támogassák ezt a programot, mely a megszorító intézkedések helyett egy új jövőképet kínál a városnak.

Molnár Miklós teljes programja itt olvasható el.
.