A kultúra kabátjának átgombolásáról

Néhány napja felhívtak az Oladi Művelődési Központ (OMK) munkatársai, hogy elmondják, milyen fontosabb programjaik lesznek az ősszel. Mellékesen megemlítették, hogy van egy elképzelésük a szombathelyi kulturális rendszer átalakításáról. Szívesen elmondanák. Jó, legyen, mondtam, de azzal a feltétellel, ha én kérdezhetek. Így született az alábbi interjú.

ALON: Hogyan működik jelenleg Szombathelyen a kultúra finanszírozása?

Fazekas Gábor (m.b. intézményvezető): A közművelődésről szóló törvény úgy fogalmaz, hogy a kultúrának színteret kell adni. Ezt az önkormányzatok gyakorlatilag úgy értelmezik, ahogy akarják. Színtér lehet egy egyszerű terem is. Szombathelyen az úgynevezett bázisszemlélet alapján történik a pénz felosztása. Az intézmények minden évben kapnak egy bizonyos összeget, aminek kiindulópontja az előző évi pénzmennyiség. Tendencia, hogy a finanszírozás módja évről-évre változatlan, fejlesztést nem tartalmaz, de a bevételi elvárások emelkednek. A támogatásra adott pénzért a város a bizonyos tevékenységeket vár el az intézményektől, a költés mikéntjét pedig a fenntartó ellenőrzi.

Mennyire a város dolga a kultúra finanszírozása, és mennyire kell ezt a piacra bízni?

F.G.: Mi főként az ifjúság háza vagyunk, így ezzel kapcsolatban mondok egy példát. Több vállalkozás megpróbálta azokat a koncerteket üzleti alapokon megcsinálni, amiknek mi itt otthont adunk: esélykiegyenlítő fesztiválok, hasonlók. Az üzleti alapú próbálkozások nem voltak hosszú életűek, miénk viszont igen. Nagyon nehéz ezt a korosztályt minőségi programokkal ellátni, olyanokkal, amiket meg is tud fizetni. Ahhoz mindenképpen kell az állami támogatás, hogy a szombathelyi fiatalok - és a fiatal szívű felnőttek - ily módon szórakozni tudjanak. Nyugat-Európában egyébként teljesen külön kezelik a közművelődést és az ifjúsági területet.

Prieger Szabolcs (művelődésszervező): Nemrég jártam Ausztriában, korábban pedig Hollandiában, ahol az ifjúsági területtel, zenével külön klubhálózat foglalkozik. Teljesen városi fenntartásban teret adnak koncerteknek, sőt stúdiót és technikát biztosítanak a helyi fiatal zenekaroknak. Hasonlót láttam Németországban is. Ez nálunk elképzelhetetlen.

De ha államilag finanszírozok valamit, akkor valakinek mindig el kell döntenie, hogy miért ennek, és miért nem annak adok pénzt, és ettől szubjektív és labilis a rendszer.

F.G.: Persze, ezt valakinek el kell döntenie. De mint a kultúra területén dolgozó „szakmunkás” mást nem tudok mondani: nagyon fontos a közművelődés, legyen szó az említett fiatalokról vagy a környékbeli nyugdíjasokról. Az állam hagyhatja, hogy a televízió legyen az egyetlen szórakozás, de úgy gondolom, az országot a művelt, pihent kútfők viszik előre. Aki nyolc órát hegeszt naponta, vagy három gyereket nevel otthon, és kiskertre már nem telik, annak jó eljönnie hozzánk hétvégére egy koncertre, egy főzőversenyre , hét közben focira, babaúszásra, közben olyan dolgokkal találkozik a falak között, amik ezen túlmutatnak.

P. Sz. Mi sok „rétegdologgal” foglalkozunk, ami egyszerűen nem lehet rentábilis, de a városnak és az államnak hozzá kell segítenie ezeket a fiatalokat, hogy igényes, jó dolgokat kapjanak megfizethető áron.

Jó, de elkerülhetetlennek látszik, hogy a közeljövőben a város átgombolja a költségvetési támogatásokat, mert így nem megy tovább a bicikli. Az addig rendben, hogy a közművelődésnek kell a támogatás, de a történet akkor kerek, ha megmondjátok, honnan kellene elvenni a pénzt.

P. Sz.: Ez nagyon nehéz kérdés, országosan is sokat vitatkoztak rajta. Úgy gondolom, Szombathelynek nagyon kevés területe van, amivel ki tudna törni. A kultúra ilyen, ha ezt megfelelő emberek megfelelő programokkal működtetik. A pezsgő kulturális élet és az emiatt erősödő kulturális turizmus visszahathat a gazdaságra.

Oké, de mi lesz a költségvetéssel?

P. Sz: A megszorítások, az átszervezések elkerülhetetlenek a kultúra területén is, ezt nem is vitatja senki. Mi azt mondjuk, meg kellene határozni, hogy egy adott intézménynek mi legyen a fő profilja. A miénk például az ifjúság lehetne, mert már most is az, a többiek nevében nem beszélhetünk. Jelenleg a dolgok szétszórtak, mindenki próbálkozik ezzel-azzal, előfordul, hogy egy hétvégén van három ugyanolyan jellegű rendezvény, mind a három ráfizetéses, mert eloszlanak a látogatók, aztán meg három hétvégén semmi. Ezeket össze kellene hangolni, kellene egy olyan városi irányítás, amely leosztja a feladatokat.

A szombathelyi műsorfüzetet kinyitva az tűnik fel, hogy iszonyú mennyiségű program van a városban, a gyakorlatban azonban valamiért azt érezzük, ritkán történik itt valami. Mitől van ez?

F.G.: Amikor még színházaztam, Ruszt Józsi bácsi mondta az első próbák egyikén, hogy „gyerekek, a kevesebb a több”. Igaza volt.

Mennyit lehetne szerintetek racionális átgondolásokkal megspórolni?

F.G.: Összeget nem tudok mondani, de az tényleg elfogadhatatlan, hogy egyik költségvetésből élő intézmény szándékosan vagy nemtörődömségből rászervez a másikra, így aztán az adóforintok mennek a szélbe.

P.Sz.: Mondok példát. Egy SoundClash Fesztivál költségvetése körülbelül egymillió forint, aminek bevételei már akkor komoly veszélyben vannak, ha abban a hónapban van valami hasonló koncert a környéken, mert a fiataloknak nincs annyi pénze, hogy sűrűbben járjanak. De igaz ez a tanfolyamokra is. Ha egy tanfolyamot három művelődési intézmény is meghirdet, jó eséllyel ráfizet mind a három. Pedig azért nem olyan nagy a város, 10 perc alatt át lehet kerékpározni.

És akkor ezeket hangolná össze az előbb említett „központi szerv”.

F.G.: Igen, én ezt piramisszerűen képzelem el. Középen lennének az intézmények vezetői, legfelül pedig valaki, egy olyan agy, aki átlátja az egészet, beleértve a közművelődést és magas kultúrát, hogy mi is történik a városban.

De egy kisvárosban mindig fennáll a veszélye, hogy a pénz és a lehetőségek útját az ismeretségek, lobbik és az informális kapcsolatok döntik el, függetlenül a szervezeti formától.

F.G.: Igen, ez biztos benne lesz valamennyire, de valami utat már csak keresni kellene. Ha hat-hét ember, területekre lebontva, de összefogva, összehangolva, - plusz az említett agy - irányítaná a város kulturális életét, a Savaria Karneváltól kezdve a magas művészetig, akkor az működőképes lenne. Ha a politika rábólintana egy ilyen team felállítására, nyilván már csak a következő ciklusban, akkor néhány éven belül kiderülne, hogy tud-e esetlegesen valami gazdasági hasznot is hozni a városnak. Lesz-e sok vendég a szállodákban, az éttermekben, jelentkeznek-e a bevételek az iparűzési adóban? Szerintem ez az egyik jövő, a kulturális turizmus.

P.Sz.: Ide tartozik az is, hogy ha valami városi rendezvény van, a belvárosban vagy akárhol, akkor nem kell hozzá egy újabb ideiglenes szervezetet kitalálni vagy külső cégekre bízni. Ha minden intézménynek megvan a feladata, akkor adott, kit kell elővenni a város intézményeiből, ha színházról, koncertről, táncról, kiállításról vagy irodalomról van szó.

Felvetettétek ezeket az ötleteket a döntéshozóknál?

F.G.: Próbáltuk, vannak, akik fogékonyabbak erre, vannak, akik nem.

Azért arra a tapasztalatok alapján megint jó esély van arra, hogy nem alapjaiban lesz ez átgondolva, hanem tűzoltás jelleggel lehúzzák iksz százalékkal a kiadásokat, mindenhonnan elküldenek embereket, oszt annyi.

F.G.: Nem mintha eddig szórtuk volna a pénzt, de még egyszer mondom, mi nem a költségcsökkentés ellen vagyunk, mert valahol megértem, csak akkor annak legyen értelme. Azért is veszélyes, mert mi mindig mostohagyerekek voltunk. Ha az oladi apuka nem tud bejönni a fiával focizni, vagy a srácok koncertekre jönni, attól még nem mennek tüntetni az önkormányzat ellen. Valahol meg mégiscsak szükség van ezekre.

P.Sz: Nem toldozgatni, foltozgatni kellene a rendszert, hanem alapjaiban racionalizálni. Valószínűleg többet lehetne megspórolni, messzebb lehetne jutni vele, minthogy most két embert elveszek innen, egyet meg odateszek.