Újabb tüntetések Szombathelyen

A sajtó munkásai kezdik felvenni a ritmust. Ha este, akkor tüntetés, Szombathelyen is. Így aztán este hatkor a tér egy részén minden eddiginél nagyobb az újságíró-sűrűség. Egyik fotós kollega meg is örökíti a ritka tömény – szó szerinti - együttállást.

A téren ekkor még csak néhány tucat ember várakozik, de ez a szám rohamosan nőni kezd – úgy 300-400 főig - mihelyst a MIÉP szónokai beszélni kezdenek.

Négy nap alatt harmadszor hallva nagyjából ugyanazokat az embereket és ugyanazt a mondanivalót, bizony kevésbé izgalmas a történet, furcsa módon a tüntetésekhez is hozzá lehet szokni. A láthatóan spontánul szerveződő felszólalók olykor egymással is vitába szállnak. Ilyen vitatott pontnak számít a köztársasági elnök személye vagy a Fideszhez való viszony. Az olykor módfelett zavaros, indulatoktól fűtött beszédek üzenetei általában abban hasonlítanak egymásra, hogy a rendszerváltás utáni politika kifosztotta a magyar embereket, a kommunistáknak nincs helyük a magyar politikai palettán, ők – és az SZDSZ - az okai mindennek, na és persze főként Gyurcsány Ferenc, akinek mennie kell. A felszólalók többsége elítéli az erőszakot, de ez nem zárja ki a szaftos bekiabálásokat: „Mindenki megszopja, amit a Maszop csinált, most szopjanak ők is”, „Ezt akartátok Kádár után? Akkor basszátok meg!” és hasonlók.

A tüntetés derekán az egyik emeleti Fő téri erkélyről egy idősebb hölgy lekiabálja dafke, hogy: „Éljen Gyurcsány!”. A provokációra sűrűn záporozik alulról a „Kurva anyád!”, de aztán ennyiben marad a dolog.

A tizedik felszólaló után már világosan kirajzolódik a képlet: A nők jóval összeszedettebben és értelmesebben beszélnek, mint a férfiak. Elmondják, hogy mennyi pénzt keresnek, ebből hány gyereket tartanak el, mire jut belőle, és mire nem. Ez utóbbi lista a hosszabb. Mögöttem három, húszas évei végén járó hölgy ugyanazt taglalja halkan. Az első sorokban a már ismert aktív alakok, mögöttük félkaréjban az egyszer aggódóan komor, máskor bólogató vagy éppen a nem túl veretes megfogalmazásokon derülő emberek, akik valamivel egyetértenek, valamivel nem.

Az eseménytől mintegy 50 méternyire a liberális sátor előtt az SZDSZ néhány helyi prominense álldogál, erősen figyelve az itteni fejleményeket. Később megtudom, a liberális sátor – tekintettel a körülményekre - hétfőn nem nyílt meg.

Körülbelül húsz percre hagyom el a teret, ekkor történik – ahogy azt az ALON egy helyszínen maradt tudósítója meséli -, hogy a tüntetők valahonnan a Fő térről két Ipkovich György-választási plakátot szereznek, és azokat bőszen elégetik.

Mikor nyolc óra előtt a „második fordulóra” visszaérek, már a tegnapinál is nagyobb tömeg fogad a téren. Az este egy apró atrocitással indul. Egyik kamerát szorongató kollegát durva szavakkal illeti egy csoport, nem titkolva, hogy valójában a Magyar Televízió elnökével van gondjuk. Kolleganőm próbálja elmagyarázni, hogy az operatőr csak a munkáját végzi.

Kicsit megijedünk az erős felütéstől, de szerencsére a folytatás békés. Az öltözetek és a gyakran felharsanó „-ia, -ria, Hungária” arra utal, valószínűleg a labdarúgópályák közönsége is itt van, ahogy sokan mások is: láthatóan ismét a fiatalok és a középosztály viszi a prímet. Néhány arc már tegnapról ismerős.

A forgatókönyv innentől kezdve a tegnapihoz hasonló. A jelenlevők égő gyertyákat helyeznek a szobor szegélyére, majd ismét összeáll az élőlánc és a kör. A szervezők most nem egyet, hanem két perc méltóságteljes csendet kérnek az egybegyűltektől, így mutatva példát a magyar közéletnek, hogy mire van szüksége Szombathelynek, és hogy különbek azoknál, akik ellen tiltakoznak. A két perc letelte után felharsan az „Ébresztő, ébresztő!” rigmus.

A szervezők békés beszélgetésre és éneklésre buzdítják az egybegyűlteket, de úgy negyedóra múlva egy fiatalember elkéri a megafont. Bemutatkozik, majd elmondja, hogy kamionsofőr, és sokadmagával megalázónak érzi, hogy csőcseléknek nevezik. Hogy bebizonyítsa, hogy itt senki nem az, a tegnapihoz hasonló békés sétára invitálja az egybegyűlteket az MSZP-székházhoz.

Innen a történet kísértetiesen hasonló a tegnapihoz, nemcsak annyiban, hogy a szocialista pártirodában ugyanazok a lámpák égnek, mint tegnap, hanem abban is, hogy tüntetés itt forrósodik fel a legjobban („Gyertek ki!”, „Mocskos csalók!” stb.), de alapjában itt is megmarad békésnek. (Csak halkan és offtopik jegyzem meg: Szombathely tüntetés szempontjából is jóval kulturáltabbnak tűnik, mint Budapest vagy az ország más városai, kérdés persze, mennyire torzítanak a média beszámolói. Mindenesetre a két este folyamán Szombathelyen egyetlen egyenruhás rendőrt sem láttam.)

A séta most elkerüli a városházát, így hamarosan ismét visszaérünk a Fő térre. Itt egy fiatalember egy petíciót olvas fel, amelyet állítólag szombathelyi értelmiségiek egy csoportja írt. A szöveg úgy kezdődik, hogy „Elkúrtátok. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit ti csináltatok …” A petíció folytatásának lányege: felszólítja Szombathely két kormánypárti országgyűlési képviselőjét, Ipkovich Györgyöt és Hankó Faragó Miklóst, hogy adják vissza a mandátumukat. A felolvasás után azt tudakolom a petíciót felolvasó fiatalembertől, hogy mely szombathelyi értelmiségiek jegyzik azt, de mint kiderül, ez az információ nem nyilvános.

A kedd este „hivatalos” része énekléssel, Jókai Anna egyik versének felolvasásával és azzal a bejelentéssel ér véget, hogy a következő napokban is várnak minden szombathelyit az este nyolcórai gyertyagyújtásra.