Szombathelyen a nyugalom változatlan: A 64 Vármegye elhatárolódik

2006.09.20. 23:33

Ha hír az, amikor a postás harapja meg a kutyát, akkor talán az is, hogy tüntetés ezekben a napokban nagyon kulturáltan, csendben is zajlik, legalább is Szombathelyen. Szerda este a fővárosi zűrzavartól a 64 vármegyés is fiatalok elhatárolják magukat, majd a „szokásos” békés, gyertyás piknikhangulat a Fő téren, szombathelyi értelmiségekkel.

A sajtó a Szily János utcába hatra érkezik, valahogy mindenki úgy értelmezte a tegnapi kissé hektikus miépes demonstráció után, hogy ekkorra várja a népeket a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom a megyenapra. Így miután végighallgattuk a Vas vármegye történetéről, a megyék szerepéről szóló előadás utolsó félóráját némi cselló és kobzos kísérettel, megtudtuk, hogy a szeánsz már ötkor elkezdődött.

64 vármegye


Nem is akármivel. Stampfel Richárd Vas vármegyei elnök elmondta, elhatárolódnak a budapesti erőszakos cselekményektől. Kijelentette – immár az újságíróknak –, hogy a szervezetként nem vesznek részt a fővárosi tüntetésen, ha ott vármegyés van, az magánemberként jelenik meg, és ez Toroczkai Lászlóra, a szervezet országos vezetőjére is érvényes.

Ők ezt a megyenapot már hónapok óta tervezik, az egész országra kiterjed, és a rendőrségen már egy hete elintézték a demonstrációval kapcsolatos adminisztrációt. A mai összejövetel célja nem volt más, minthogy tiltakozzanak a megyék mellett, a régiók ellen.

Ezen a rendezvényen egyébként a rendőrség jelentős létszámban jelent meg, úgy saccoltuk, közel fele annyian lehettek, mint a körülbelül 20-30 főt mozgósító ifjak.

A Fő téren este békés, hangulat, és ez akkor se változott, amikor a tömeg – úgy 500 fő – a Szentháromság-szobor környékére koncentrálódik. Feltűnik több szombathelyi neves jobboldali értelmiségi, köztük Cholnoky Péter orvosprofesszor is, aki azt mondja: tisztességes közéletet, szavahihető politikusokat akarunk. Az idős gyermekgyógyász beszéde végén megjegyzi: „Azt kívánom, hogy úgy haljak meg, hogy ne kelljen azzal szembenéznem, hogy gazemberek kezén van az ország.”

Szombathely


Énekkar is van, és egy petíció, amit szombathelyi értelmiségiek, munkások és parasztok jegyeznek, és amelynek lényege, hogy felszólítják „dr. Ipkovich Györgyöt és dr. Hankó Faragó Miklóst, továbbá minden, az országgyűlésbe jutott politikust, hogy azonnal vonják meg a bizalmat Gy. F. politikai kalandortól, és egyben az országgyűlés azonnal oszlassa fel magát.”

A nyugalmat egy csapat megpróbálja megzavarni, sikertelenül. Horváth Csaba a Polgári Szövetség Szombathelyért elnöke szaval Wass Albartet, Bunyevácz Zsuzsa újságíró szónokol, majd a Szózat eléneklése után megköszönik a résztvevőknek, csendben, rendben vettek részt a rendezvényen.

A téren több szocialista fiatal is ácsorog.
.