Hatos Csaba képei a Vitalitas Galériában

A nyitórendezvényen a szombathelyi Képtár korábbi igazgatója, Salamon Nándor beszélt a művészről és a műveiről. Elmondta, hogy Hatos Csaba rejtőzködő alkat. Ezt bizonyítják képei, s az a tény, hogy nem sürgölődik folyvást kiállítási lehetőségek után. Míg számos kortársa, túl a hatvanon, tárlatok tucatjaival büszkélkedhet, az ő katalógusai csupán néhány önálló bemutatkozásról tanúskodnak. Ezért is érezheti a publikum bensőséges ünnepnek a mostani kiállítást.

A művész lelkében őrzött világképe erős, mi sem bizonyítja jobban, minthogy új, tájékozódásra utaló kitörési kísérletei után, rendszerint csalódottan vagy éppen megnyugodva, mindig ehhez az ősforráshoz tér meg. Státuszából sem az utazások, sem a művésztelepek frissen szerzett impulzusai ki nem zökkentették. A sivár razgrádi táj motívumait - szegényes házak, minaret, esemyős ember a téren stb. - „hazaivá" stilizálta, de a tiszta színélményeket kínáló stájer hegyek között sem látott más szemmel. A gleisdorfi kastély éppen úgy csupán díszlet, mint Sopron tűztornyos, palotás Fő tere a magányos trombitással egy emberi színjátékhoz, miként a kapu című kép változatain a fal, ablak, kitett szék egy megragadott pillanat hangulatához.

Külön figyelmet érdemelnek a fa motívum köré szerveződő festményei. Mint téma és jelkép, leggazdagabb jelentéshordozója az emberiség kultúrtörténetének. Számtalan művész ábrázolója közül talán Van Gogh ruházta fel a legmegrázóbb érzelmekkel. Hatos Csaba képein ugyancsak főszerephez jutnak csupasz ágrajzolataik vagy sugaras pászmákba összefogott lombkoronáik. Több példa is látható a tárlaton.

Végezetül villantsunk fel néhány momentumot Hatos Csaba idáig vezető életútjáról: Szabadkai születését romantikus szerelem előzte meg. Tanító édesapja Toronyból Kosztolányi városáig kerékpározott s lelte meg élete párját. A folytatás már kevésbé derűs. Menekülés, állástalanság, nem könnyű élet írta gyermekévei könyvét, amelynek lapjait Toronyban, majd Nardán pergette az idő, de máig meghatározó erővel hat művészetére. Indítást rajztanár édesanyjától kapott. Egyenesen jutott az akkor egyetlen pesti művészeti gimnáziumba, de a főiskolára nem vették föl. A szombathelyi tanítóképző főiskolán szerzett oklevelet és Vépen kezdett tanítani. Itt újabb impulzusokat kapott a vasi falú mindennapjaiból. Pécsen rajztanári diplomát kapott s első munkahelyéről ment nyugdíjba. Tagja volt a Vasi Műhelynek, több művésztelep munkájában vett részt itthon és külföldön. Nyert néhány díjat s máig megbecsült, rokonszenves alakja a vasi művésztársadalomnak, akinek kiállításaira, sajátos belvilágú, forma és színváltozatokat teremtő műveire mindig felfigyel a szakma és a közönség.

(Forrás: A kiállítás megnyitón elhangzott beszéd, fotók: ALON)