Megnyílt a Történelmi Témapark

2006.09.29. 10:32

Csütörtök délután hivatalosan is megnyitotta kapuit a szombathelyi Történelmi Témapark. A pályázati pénzekből épült, afféle interaktív, tudományos, szórakoztató szabadtéri múzeum most ősszel egy hónapig várja látogatókat.

Nem nehéz megjósolni, hogy az országjáró diákcsoportok egyik kedvenc állomása lesz a csütörtökön átadott Történelmi Témapark.

Megnyílt a Történelmi Témapark


Az ALON egy hónappal ezelőtt részletesen foglalkozott a Történelmi Témapark építésével, megvalósulásának ütemezésével, az elméleti és tudományos háttérrel, valamint az ott található látványosságokkal. Kattintson ide!
Ipkovich György polgármesternek és Szabolcsi Gábornak, parkot üzemeltető Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány elnökének ünnepi beszéde után az átadásra megjelent mintegy 50-60 főnek lehetősége volt mindazokat a szerkezeteket – ostromgépek, íjak stb. - kipróbálni, amelyek most egy hónapon keresztül a látogatók rendelkezésére állnak.

Megnyílt a Történelmi Témapark


A park egyelőre afféle próbaüzemben, „csökkentett üzemmódban” fut, amit nemcsak a „fűre lépni tilos” tábla és az információs feliratok szűkössége, de az egy egyelőre zárva tartó kézműves műhelyek is jeleznek. Ezekben tavasszal indul el az élet.

Megnyílt a Történelmi Témapark


A tervek szerint a park néhány év múlva teljesedik ki igazán, amikor elindulnak a vizes játékok, amelyekhez a vizet mindenféle trükkös emelőkkel szedik ki a szomszédos Gyöngyös patakból.

Megnyílt a Történelmi Témapark


A történelmi témapark keddtől vasárnapig van nyitva, október 15-ig reggel 10-től este 6 óráig, október 16-31. között délután 4-ig. Hétfő szünnap.

Megnyílt a Történelmi Témapark


A belépő napijegyek felnőtteknek 400 forintba, diákigazolvánnyal 25 éves korig 200 forintba, 3-6 év közötti gyerekeknek 100 forintba kerülnek.

A témapark üzemeltetője a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány, 9700 Szombathely, Aréna u.S. Tel. 0036-94/510-160, fx.0036-94/510-160, E-mail:


Korábban:
Történelmi témapark: Mindent a kéznek
Épül a Történeti Témapark
.