A Tesco tizedéért kínál majd szoftvereket

2006.10.03. 11:30

A benzin és a zeneletöltés után a brit kereskedelmi óriás beszáll a szoftverbizniszbe is. A Microsoft nem biztos, hogy örül.

A Pénzcentrum.hu értesülései szerint a Tesco számos programot kínál majd versenytársa árainak tizedéért, így a Microsoft termékeit jelentősen visszaszoríthatja kispénzű háztartások körében. Az új piacra történő belépést ezúttal is egy stratégiai együttműködés keretén belül valósítja meg a Tesco, mely kezdetben 100 brit üzletében kezdi meg a szoftverek árusítását.

A kínálati palettán a vírusirtótól az Office-t helyettesítő programig minden széles körben használt szoftver megtalálható. Az együttműködés a tervek szerint a jövő év elejétől indul.

A Tesco egyik vezetője nyilatkozatában kiemelte, hogy ma már hardvert lehet olcsón venni, a szoftverek azonban rendkívül drágák maradtak, ez ellen szeretnének fellépni. (penzcentrum.hu)
.