Az internetes hírportál egy
hosszabb írásában a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) keddi olimpiai egyeztetéséről számol be, amelyre az atléták voltak hivatalosak, és melyen közel egy órán át a dopping volt a téma.
A találkozónak az elején került terítékre a két szombathelyi sportoló ügye. Ezzel kapcsolatban Kamuti Jenő MOB-főtitkár közölte, az egész olimpiai felkészülést veszélyeztetheti, ha Annus Adrián és Fazekas Róbert nem rendezi végre a Nemzetközi Sportdöntőbírósággal (CAS) szemben fennálló tartozását. Annus tartozása tizenöt, Fazekas húszezer svájci frank.
Az athéni aranyérmüktől megfosztott dobóatléták másfél éve nem fizették ki a
perköltséget, amit a NOB a MOB-on kér számon - adott esetben az eddig rendkívül sikeres, több tízmillió forintot hozó magyar pályázatok lausanne-i elbírálása kerülhet veszélybe – írja az Index.
Korábban mind Fazekas, mind Annus
úgy nyilatkozott, hogy szeretnék rendezni tartozásaikat.
Mint emlékezetes, a két sztársportolót azután tiltotta el a versenyzéstől a Magyar Atlétikai Szövetség, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a diszkoszvető Fazekas Róbertet elégtelen mintaadás miatt, a kalapácsvető Annus Adriánt pedig az utólagos ellenőrzés megtagadása miatt zárta ki az athéni ötkarikás játékokról és fosztotta meg aranyérmétől. Később a Nemzetközi Sportdöntőbíróság elutasította az olimpikonok fellebbezését.
A két sportoló pont egy évvel ezelőtt, egy
szombathelyi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy visszatérnek a sportba, megkezdik a felkészülést a pekingi olimpiára, az első nagy világverseny, ahol csatasorba állnak a 2007-es atlétikai világbajnokság lesz Oszakában.