Torgyán József a Gól Vendéglőből támad

2006.11.07. 18:13

Ismét nekiveselkedik a lehetetlennek a magyar politikai élet fenegyereke, Torgyán József. A legendás vidékfejlesztő most azon dolgozik, hogy a volt kisgazdapárt romjain új választási pártot szervezzen Megújuló Magyarországért Mozgalom néven. A szombathelyi Gól vendéglőben kiderült, Torgyán önértékelése a régi, viszont változott is: védelmébe vette a sajtót.

Kissé szokatlan helyszínen, a Gól Vendéglőben tartotta szombathelyi sajtótájékoztatóját a kisgazdapárt legendás főtitkára, egykori mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter. Az eseményen a sajtó képviselőin kívül mintegy tucatnyi – Torgyán jelzőével élve „hűséges kisgazda” is megjelent.

Torgyán József


A sajtótájékoztató apropója, hogy a politikus bemutassa a Megújuló Magyarországért Mozgalom politikai pártot – annak elnökeként - a nagyközönségnek, ahogy ezt tette már Nyíregyházán és Győrben, és teszi majd ezt Pest megyében és az ország más helyein is.

Torgyán József – a maga szokott bonyolult körmondataival, de némileg megkopott vehemenciával – tett eleget ebbéli feladatának.

A joviális Torgyán
Ha a lendülete megtörni is látszik a magyar politika egykori fenegyerekének, stílusa még van. A sajtótájékoztató előtt odamegy, és külön kézcsókkal köszönti a vendéglő hátsó részén helyet foglaló fiatal, csinos újságírónőt. A kezdés előtti várakozás perceiben pedig arra biztatja az újságírókat, hogy mindenképpen egyenek az asztalra helyezett pogácsákból és pizzatekercsekből még a sajtótájékoztató előtt, mert utána ő fog rájuk szabadulni, és megmutatja, milyen a kisgazdavirtus.
Hogy miért pont most alakult meg a Megújuló Magyarországért Mozgalom, azt az elmúlt hetek eseményei indokolják – mondta felvezetőjében Torgyán, majd a jelenlegi helyzet elemzésébe kezdett. „Elfogadhatatlan és tarthatatlan, hogy Magyarországon még mindig egy posztkommunista kormány van hatalmon a szent forradalom után ötven évvel” – hangzott el. Gyurcsány őszödi hazudságai azzal tetézte, hogy kitalálta a „nép nélküli népünnepély fogalmát”. Az „egykori hóhérok jogutódjainak csoportja” kirekesztette az ünneplő tömeget az évforduló megünnepléséről.

Szerinte az is megdöbbentő, hogy november 4-én, a gyásznapon az öt legfőbb közjogi méltóság rész vett egy olyan megemlékezésen, ahonnan szintén kirekesztették a népet. Az alkotmány szerint a köztársasági elnök legfőbb feladata a nemzet egységének a megtestesülése, és ez nem valósul meg akkor, ha az elnök olyan ünnepre megy el, ahova nem engedik az egykori hősöket.

A Megújuló Magyarországért Mozgalom fel kívánja támasztani a Független Kisgazdapártot, annak tagságát ismét egységbe tömöríteni, ugyanakkor a pártot szélesebb alapokra kívánják helyezni, mint történt korábban.

Torgyán József


A pártelnök úgy gondolja, a nemzeti-keresztény oldal 1945. óta többséggel rendelkezik az országban, de a kisgazdák „áldozathozatala” kivételével a jobboldal mégis mindig vereséget szenvedett. Ez azért van, mert a belpolitikából kiiktatták a kisgazdákat, a kereszténydemokratákat és minden egyéb nemzeti-keresztény erőt, amelyek nélkül nem lesz győzelem. Ezután arra emlékeztetett, hogy a győzelem érdekében pártelnökként a kisgazda-jelölteteket többször visszaléptette, 1998-ban például 82 esélyes jelöltet. Mi több, az egységes támogatás ellenére visszalépett a köztársasági elnöki jelöléstől, és ő maga jelölte erre a posztra Mádl Ferencet.

Ha sikerül a keresztény-nemzeti oldalt feltámasztani, egységesíteni, győzelemre vinni, akkor „végre a paraszti vér uralhatja el az életemet, kezdhetek a kertemmel foglalkozni és végre önmagammal törődni” – vázolta Torgyán József az önmaga számára ideális forgatókönyvet.

Torgyán megvédi a médiát
A sajtótájékoztatót követő hozzászólásokban egy helyi kisgazda pellengére állítja a sajtót, mire fel a pártelnök annak védelmére kel: „A média ugyanabban helyzetben van, mint a magyar nép. A médiamogulok eluralták a médiát, és aki nem az ő szájuk íze szerint muzsikál, azt kiteszik a zenekarból…. Tudomásul kell venni, hogy a média is éppolyan kiszolgáltatott helyzetben van, mint mi magunk, és ezért nem szabad haragudni rájuk, hogy ők nem harcosabbak, mint mi magunk” – szól a pártelnöki iránymutatás.
A Megújuló Magyarországért Mozgalom igen jelentős erő lesz a következő országgyűlési választásokra – jövendölte a pártelnök -, de a korábbi kisgazdapárttal ellentétben ez program- és választási párt lesz. Az elmúlt választáson való „elképesztően gyenge” szereplés a média hatásának tudható be, no és annak, hogy korábban olyanoknak is kikaparták a gesztenyét, akinek nem kellett volna.

Torgyán József bejelentette azt is, hogy feljelentéssel él Gráf József földművelési miniszter és Orosz József, a Napkelte riportere ennen. Az előbbi azért állhat a bíróság elé, mert a pártelnököt összefüggésbe hozta a Saphard-pályázatok akkori hiányával, Orosz József pedig azt állította műsorában, hogy chilei cseresznyét szándékozott behozni az országba.

A sajtótájékoztató záró szakaszában az egykori miniszter nem felejtett el kis promócióval megtámogatni a Kereszténység az 1000 vallás világában című, most megjelenő könyvét, amely a „világ összes vallásaival foglalkozik”. „Számos olyan kérdést tárgyalok ebben, ami talán nagyon nagy közérdeklődésre tart számot” – csigázta a kedélyeket Torgyán.. A téma pedig azért áll közel a politikushoz, mert görög katolikus papi dinasztiából származik, és édesanyja őt is papnak szánta annak idején. „A könyvben tulajdonképpen egy élet teológiai tanulmányai vannak” – hangzott el újabb érv a mű mellett.
.