Elfogta a rendőrség az MSZP-iroda felgyújtóját

2006.11.08. 14:47

A 32 éves munkanélküli fiatalember elmondása szerint meg akarta tréfálni a szocialista pártot. A rendőrség szerint nincs összefüggés a Fő téri tüntetők csoportja és a magányos elkövető között. A gyújtogató 2-8 évig kaphat.

Mint emlékezetes, országos sajtóvisszhangot és helyi politikai villongást is okozott, hogy ismeretlen tettes október 23-án este Molotov-koktéllal felgyújtotta a szocialista párt szombathelyi irodáját.

A rendőrség szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be: sikerült elfogniuk a tettest.

Orbán Péter megyei rendőrfőkapitány közölte, a gyanúsított teljes körű beismerő vallomást tett, és mivel együttműködik a rendőrséggel, nem került előzetes letartóztatásba. A 32 éves férfi nem tagja semmilyen szervezetnek, pillanatnyilag munkanélküli. Korábban olyan helyen dolgozott, ahol üzemanyaggal bánt, ennél fogva „van tapasztalata, hogy a benzin meggyullad”. A sajtó képviselői arcán megjelent mosolyt látva a főkapitány hozzátette: „Nem egy akadémikus alkat”.

Elfogta a rendőrség az MSZP-iroda felgyújtóját


A nyomozás hátteréről elmondta, hogy az elkövető először kicsit félrevezette a rendőrséget, tanúként történő kihallgatása során akkor lett gyanús, amikor túl pontosan írta le a történéseket. Mint kiderült, egyik ismerősére akarta terelnie a gyanút, aki korábban ellopta a kerékpárját.

A férfi október 23-án először járt tüntetésen. A zászlóvételnél már konfliktusa volt az árussal, majd hazament, megivott egy üveg bort, majd ezután úgy gondolta, „megvicceli az MSZP-t”. A borosüvegbe benzint vett egy közeli benzinkútnál, felét átöntötte egy sörösüvegbe, később ezzel gyújtotta meg az irodát. Elmondása szerint nem gondolta, hogy ebből ilyen nagy tűz lesz.

Hollósi Gábor városi kapitány további részletekkel szolgált. Elmondta, hogy a tűzről egy fiatal pár értesítette a rendőrséget kilenc óra előtt nem sokkal. A nyomozók néhány perc múlva a helyszínen voltak, ő maga is, mivel az eseménytől nem messze zajló tüntetést biztosították.

Hollósi cáfolta, hogy a Fő téren tüntető fiataloknak bármi köze lenne a tűzhöz, mondván, alibijük szilárd, hiszen a tűz kitörésének pillanatában éppen vele beszélgettek. Igaz, később nem nagyon sajnálkoztak a lángokat meglátva.

A gyújtogató könyökkel ütötte be az üveget, és az így ütött résen dobta be a benzines palackot, amibe két zsebkendőt rakott kanócnak. Egy darabig nézte a lángokat, majd a közeli lakásába távozott.

A tettes gyakorlatilag két napon belül megvolt, ugyanakkor biztosak voltak benne, hogy az elkövetőt nem a Fő téri tiltakozók között kell keresni. Érdekességként megtudtuk, hogy több fiatalkorú is azzal dicsekedett, hogy ő követte le a cselekményt, ám később kiderült róluk, hogy nincs közük a gyújtogatáshoz.

A nyomozás szerint nincs felbujtó, magányos harcosról van szó, aki tettéért (közveszély okozása) 2-8 évig terjedő börtönt kaphat.

A gyújtogató férfi nem teljesen ismeretlen a rendőrség előtt. Néhány évvel korábban megtámadta a rendőrjárőröket. Akkor felfüggesztett ítéletet kapott, aminek próbaideje időközben lejárt.

Az MSZP-iroda kára 2-2,5 millió forint.
.