Félpályás útlezárással demonstrálnak a Fő téri tiltakozók

2006.11.11. 09:51

Stratégiát váltottak a kormányellenes demonstráció szervezői. Pénteken félpályás útlezárással is folytatták tiltakozássorozatukat, amit minden kedden és pénteken, változó helyszíneken megismételnek.

A péntek délutáni csúcsforgalom idejére időzített, a kőszegi út kivezető szakaszára szervezett demonstrációt az autósok közül ki-ki vérmérséklete és pártállása szerint vett tudomásul, legalábbis számunkra ez volt leszűrhető a reakciókból.

Fő téri tiltakozók


A helyszínen először az egyik szervezőt, Virág Kristófot kérdeztük a várható forgatókönyvről. Megtudtuk, a Szombathelyi Forradalmi Nemzeti Bizottmány szervezte a másfél órás útlezárást, amit várhatóan minden kedden és pénteken fognak ismételni. Minden megmozdulást szabályosan bejelentenek majd továbbra is, betartva a törvényes kereteket.

Végigsétálunk a kocsik mellett, melyeket zászlók és transzparensek díszítenek. A feliratok többsége a kormány és a miniszterelnök lemondását követeli, de Gergényi főkapitány is kap rendesen a rigmusokból.

Fő téri tiltakozók


Újra a szervezőket faggatva most már Tóth Tamást és Mucza Bélát kérdezzük:

Nyilván van egy konkrét elképzelésük. Mi lenne a cél, amivel kiegyeznének, amire azt mondanák, hogy elértük a célunkat és befejezzük a demonstrációt?

T.T.: Kettős célja van a megmozdulásoknak, mindenekelőtt az, hogy Gyurcsány és társai tűnjenek el a közéletből.

Fő téri tiltakozók


Ez azért így eléggé általános. A miniszterelnök személye világos, de kik lennének a társai konkrétan?

Fogalmazzunk úgy, hogy a kormány.

És a második cél?

T.T.: A történelmi alkotmány visszaállítása. Az 1944-es német megszállás idején felfüggesztették az alkotmányt. 1949-ben a megszállást jogtalanul fenntartó szovjet hatalom kényszerítette ránk azt az alaptörvényt, ami a mai alkotmányunk alapjául szolgált. A megszállás megszűnt, ezért Magyarországnak vissza kell térnie saját, eredeti alkotmányához.

Fő téri tiltakozók


Tegyük fel, hogy lemond a Gyurcsány Ferenc és kormánya. Mi lesz ezután önökkel? Van elképzelés arra, hogy esetleg valamilyen politikai szervezetként működjetek tovább?

M.B.: Ma Magyarországon morális forradalom zajlik. Amennyiben az első célunkat elérjük, abbahagyjuk a demonstrációkat és folytatjuk a munkát, hogy elérjük a második célt is. Már működik az országban a Magyar Nemzeti Bizottmány és megalakultak a vidéki városokban is a Nemzeti Bizottmányok. Várhatóan ennek keretén belül fogunk a jövőben politizálni.
.