Lampionos felvonulás Szent Márton tiszteletére

2006.11.11. 11:20

Márton nap előestéjén vesperással és látványos, lampinos felvonulással ünnepelt az egyházmegye és a város.

Még liba is jutott a résztvevőknek, igaz mézeskalácsból, de felelevenítve a Márton napi gyertyás libavacsora hagyományát.

A székesegyházban zsoltárokkkal, a bibliából olvasott részletekkel zajlott az egyházmegye papjainak és híveinek közös imája, majd ezután elkezdődött a Szent Márton hét leglátványosabb egyházi eseménye, a lampionos felvonulás. Ez a hagyomány annak a szokásnak állít emléket, hogy a középkorban ilyenkor gyújtottak először mécsest, gyertyát a műhelyekben. Ekkor számoltak el a mesterek a segédekkel, a gazdák a cselédekkel, ez a nap jelentette a gazdasági év lezárását, melyet közös libavacsorával ünnepeltek meg.

Lampionos felvonulás


A lampinonos felvonulást Németország minden településén és több európai nagyvárosban is minden évben megrendezik.

Szombathelyen elsősorban a hittanos gyerekek készülnek lampionkészítéssel a felvonulásra, melyet az idén a Savaria Légió vezetett fel. A menethez sokan mécsesekkel csatlakoztak.

Lampionos felvonulás


A Szent Márton-emlékparkban az egyházmegye főpásztora, Veres András rövid beszédben a család fontosságáról arról beszélt, hogy miként Szent Márton is elvezette édesanyját a kereszténységhez, ma is elvezethetik a gyerekek szüleiket a hithez.

Ipkovich György polgármester arról szólt, hogy a szent ünneplését tíz éve elevenítették fel, azóta Márton nap és az ez alkalommal rendezett rendezvénysorozat fontos eseménye lett a városnak.

Lampionos felvonulás


Az egyház, a város, a megye valamint a civil szervezetek elhelyezték koszorúikat, a részt vevők mécseseiket Rumi Rajki István alkotta szobornál, amely azt a jelenetet örökíti meg, amikor szent Márton megkereszteli édesanyját Savariában. A szobor ott áll, ahol hajdan az a kút, melyből Márton a vizet merítette.

Lampionos felvonulás


Az ünnepség hivatalos részének végeztével a Szent Márton plébánia libát formázó mézeskaláccsal kedveskedett a téren maradt ünneplőknek, felelevenítve a Márton napi libavacsora szokását a mécsesek fénye mellett.
.