A rendőrség a Drazsé-ügyről

2006.11.24. 16:17

Az ügyészségre került a hírhedt szombathelyi bulvársajtós ügye. Draskovitsról hat személy állítja, hogy megzsarolta, közük egy városi képviselő.

A rendőrség pénteken egy sajtótájékoztató keretében számolt be az úgynevezett Drazsé-ügyről.

Mint emlékezetes, a Drazsé Szemek kiadóját, Draskovits Lászlót (akit a sajtótájékoztatón kizárólag D.L.-nek neveztek) még nyáron tartóztatta a le rendőrség zsarolás alapos gyanúja miatt.

Most Hollósi Gábor városi rendőrkapitány és helyettese, Horváth András, a vizsgálati osztály vezetője beszámolt a nyomozás jelenlegi helyzetéről.

Hollósi bevezetőként elmondta, hogy habár az ügy megyeszerte nagy visszhangot váltott ki, a rendőrségen egy volt a tízezerből, ami ráadásul különösebb szakértelmet sem kívánt. Igaz, a vizsgálati szakasz kicsit nehezebb volt, mivel a zsarolás kényes bűncselekmény, nem szívesen beszélnek róla a sértettek sem.

A nyomozás részleteiről Horváth András beszélt. Elmondta, hogy idén július 5-én egy közismert szombathelyi sportoló feljelentése alapján zsarolás bűncselekmény megalapozott gyanújában indult eljárás D.L. szombathelyi lapkiadóval szemben.

A sportolót még tavaly kereste meg a gyanúsított azzal, hogy a tudomására jutott információt – a sportoló elleni fegyelmi eljárást - megjelenteti lapjában, amennyiben nem támogatja azt. A sportoló két alkalommal 100-100 ezer forintot ki is fizetet.

Drazsé

Az idén ismét az esedékes összeg felől érdeklődve kereste meg a sportolót, aki a rendőrséghez fordult. Szombathelyen a pénz átadását a hatóság embereivel megszervezték, majd a sorszámozott pénzeket a sportoló átadta zsarolójának, akit a Kisfaludy utcában elfogtak, a zsebében megtalálták a pénzzel telt borítékot, előállították és őrizetbe vették.

Bár a férfi tagadott, a bíróság július 12-től előzetes letartóztatásba helyezte. A sportoló vallomását az is alátámasztotta, amit edzője és sporttársa előadott, majd a rendőrök több mint 20 főt hallgattak ki az ügyben, akik közül hatan állították azt, hogy őket is megzsarolta a lapkiadó.

Ők üzletemberek és politikusok, és karrierjük szempontjából törést jelentett volna bármi negatívum megjelenése róluk, így – elmondásuk szerint – a kisebbik rosszat választották és fizettek.

A több részletben történő fizetés 90 ezer forinttól 1,4 millió forintig terjedt, és az eddig az ügyben napfényre került információk alapján a teljes összeg (2004-2006. év között) 6,5 millió forint körüli.

Az ügy érdekessége, hogy akiket megzsarolt és nem tudtak fizetni, de maguk helyett „szponzorokat” találtak, ezek a D. L. által megadott sportegyesület részére fizettek ki bizonyos összegeket, melyek azután - a gyanú szerint - D.L. zsebébe vándoroltak. Ebben az ügyben a rendőrhatóság feljelentést tett a Vám- és Pénzügyőrség felé.

A gyanúsított kihallhatásán tagadta a vádakat, az eljárást koncepciós eljárásnak tartotta

A nyomozás eredményét a rendőrség átadta a városi ügyészségnek, és a bíróság pedig 2007. január 12-ig meghosszabbította a férfi előzetes letartóztatását.

A zsarolás böntetési tétele egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Sajtókérdésre Horváth András és Hollósi Gábor elmondta, a hat megzsarolt közül az egyik személy szombathelyi városi képviselő.
.