Megújult, mert néhány hónapig a népszerű zenekar léte is megkérdőjeleződött, a rajongók körében megindult a találgatás a hogyan továbbról.
A két alaptag, Kispál és Lovasi azonban a folytatás mellett döntött, s a zenekar új dobossal, új kiegészítő zenészekkel „megspékelve”, egy csendesülős turné közben születik majd ujjá. S a megújulás egyik első stációja lesz majd a szombathelyi.
Műsoron ezúttal, az áthangszerelt Kispál-számokat felvonultató, "csendesülős" repertoár. Az évvégi turné egyben az új dobos, Bóra Áron bemutatkozása is a Kispált szerető közönség előtt.
Tehát a hazai alternatív zene zászlóshajója, a Kispál és a Borz zenekar régi vágya teljesül idén decemberben. Bár már tavaly is összeállt egy csendesülős turné, az azonban csak négyállomásosra sikeredett.
Idén - mindenki örömére - már országos turné keretében mutatja be a csapat ezt a műsorát. A csendesülős formációban a zenekar alaptagjai mellett színpadra lép majd a Pál Utcai Fiúk frontembere, Leskovics Gábor és ütősként Tóth Csülök Zoltán, a Kispál egyik korábbi dobosa.
A turnén egy háromtagú vonós csapat egészíti ki a zenekart, biztosítva igazi "csendesülős" hangzást a bemutatandó daloknak.
Az OMK szombaton 8 órás kapunyitással várja a Kispál-rajongókat, akiknek igyekezniük kell, hiszen a színházteremben mindössze 300 hely várja az érdeklődőket.
Jegyelővétel és információ a helyszínen.