Félidőben a szombathelyi szennyvízprojekt

2007.01.10. 22:18

Szombathely és vonzáskörzetének legnagyobb beruházása félidejéhez érkezett. Az építkezés révén megszűnik a déli városrészt gyakran sújtó bűz.

2006. júniusában tették le az új szombathelyi szennyvíztisztító alapjait, és ezzel útjára indult a társég legnagyobb környezetvédelmi beruházása, ami a vasi megyeszékhelyen kívül még 34 környező települést érint. Az összes költségek közel 5 milliárd forintot tesznek ki, aminek 60 százalékát az Európai Unió, 30 százalékát a központi költségvetés állja, és csak a fennmaradó 10 százalék terheli az említett önkormányzatokat.

Szombathely nyugati városrész szenny- és csapadékgyűjtő hálózatának fejlesztése során több mint 3,5 kilométer csatornahálózat rekonstrukciója valósult meg. Ezt követte – illetve még most is folyamatban van - az érintett utcák, járdák, zöldterületek helyreállítása.

Egy ezzel párhuzamos projekt nyomán bővül és korszerűsödik a város szennyvíztárolója. Ez a legnagyobb munka, a mintegy két és félmilliárd forintos beruházás várhatóan 2007 novemberében fejeződik be.

Mindemellett egy új, 30 ezer négyzetméteres komposzttelep is épül Náraiban. Ez várhatóan 2007 szeptemberében készül el, amit majd egy hathónapos próbaüzem indul.




Szombathely szennyvízelvezető hálózata mintegy 100 évvel ezelőtt épült. Először nem sokat vacakoltak, a szennyvizet a Perintbe vezették, csak később kezdték annak kezelését. Az eljárás az évek során egyre korszerűbb lett.

Radikális fordulatot az 1978-as új tisztítótelep megépítése jelentette, amely annak idején Közép-Európa legkorszerűbb létesítményének számított a maga 30 ezer köbméter per napos kapacitásával. Aztán gazdasági racionalistásból 1989-ben hozzákezdtek egy regionális csatornahálózat kiépítéséhez. 1993-ban 33 település együttműködési megállapodást kötött, hogy a szennyvizet a szombathelyi telepre vezessék, de a korszerűsítés nem érintette a mechanikai előtisztítást és a kezelést, amely problémákat a most elindított project szándékozik megoldani.


Korábban: Lették a szennyvíztisztító alapkövét
.