Városi bál 2007 - Gagyi nélkül

Kicsit aggódtam, amikor pénteken este az MSH–ban a bejáratnál fura, kovácsoltvas lámpaoszlophoz hasonló műremeket láttam meg. Reménykedtem, hogy ez nem nyomja rá a bélyegét a másnapi bálra. Ám szombat estére a „rozvazsgyűjtők” örömét vagy eltették szem elől, vagy nekem nem tűnt fel, hogy ott van, mert a bundákat lesegettem. Ez utóbbiból szép volt a felhozatal, bár azt nem gondolom, hogy a kapuban ácsorgó feltűnően jóvágású és feltűnően biztonsági őröknek kinéző biztonsági őrök (testőrök?) az állatvédők rohamaitól lettek volna hivatottak megvédeni a báli közönséget. Hogy valójában mitől, az szerencsére nem derült ki.

Az előtéren kívül igazán máshol nem is volt lehetőség szemrevételezni a toaletteket, mert a teremben félhomály uralkodott. Azért láttuk, hogy a kisestélyi-nagyestélyi küzdelem inkább az előbbi javára dőlt el, de versenyben voltak még a koktélruhák és kisfeketék, de elvétve láttunk egy-egy szaténnacit flitteres toppal is. A hölgyek megjelenésének értékelésébe besegített az Alon egyik bloggere, Ganaga, aki több Paris Hilton-utánzatot vélt felfedezni.

A dekorációról nagyobb elismeréssel szólt, mint az említett hölgyekről: a lampionok trendi grafikákat viseltek, divat most az indázó virágmotívum, akárcsak a dió, rózsaszín, törtfehér színvilág – tudtam meg. Jól jött a függönyszínház, amelyet felhúzott állapotban simán lehetett a dekor részének álcázni. Az összbenyomás igen kedvező volt.

Az estet Ipkovich György nyitotta, nagyon röviden. Hosszabban a báli meghívón köszöntötte a „Bálozó Közönséget”, amely szövegben magvas megállapításokat is találhatott, például: a „farsang farka már a nagyböjttel véget ér.” Vagy: „nevezhetjük farsangnak, karneválnak vagy egyszerűen bálnak ezeket a rendezvényeket.” Majd azt kívánta, hogy a vendégek „önfeledtem mulattassák az időt.” Hát mi inkább magunkat mulattattuk, az időt meg múlattuk.

Volt mivel: a Savaria TSE táncosai latinos nyitótánca után (könyörgöm, nem lehetne egyszer valami keringőt fehér ruhás leányzókkal és frakkos ifiurakkal?) a közönség már el is foglalta a táncparkettet, és onnét le se jött, csak ha a Bergendy szalonzenekar szünetet tartott. Bergendyék nagyon jól nyomták, és úgy tűnt, a közönség pedig tud táncolni ezekre a klasszikus tánczenékre is (slow fox, rock and roll, rumba és társaik.) Tehát ha úgy tűnne, hogy nem tudnának táncolni, az azért van, mert nem jó a zene.

A szünetekben a Four Fathers énekegyüttes a capella vette ki a részét a szórakoztatásból, az első szünetben mindenki kiment a büfébe, de a daloskedvű papák utolsó színrelépését már övezte némi lelkesedés. Aki épp nem táncolt, az borozott. Tiffánék a legolcsóbb nedűjüket, egy siklósi chardonnay decijét 300 forintért mérték, palackja 1950 forintba került, de akinek arra támadt kedve, ihatott bort akár 8 ezer forintért is. A borozóban mértek nem Tiffánt is, de az se volt sokkal olcsóbb. (A vacsora - 2800 illetve 3500 forint - nem volt benne a jegy árában, viszont a belépő nem volt drága: 3500 és 5500 forint.)

Az est egyik vitatott pontjának ítéltetett a Juanita latin revü, szamba, mambó, meg még ki tudja mi. Itt megmutatkozott, hogy minden nézőpont kérdése, aki például a közép- vagy dél-amerikai lányokat elölről nézte, az fanyalgott, mert a nőknek „nem volt mellük” meg ritmusérzékük, aki viszont a hölgyek hátulját látta, az annyira a ritmusérzéket nem hiányolta. A közönség is tanulhatott latin ritmusokat, Szabó Gábort pedig meg is táncoltatta az egyik tüzes leányzó.

Hajnal kettőtől a Madarak együttes muzsikált mindenki megelégedésére.

Akinek nem sikerült borral, tánccal feltornásznia az adrenalinját, az megpróbálkozhatott a rulettel. A csokizsetonok ára (akárcsak a tombola bevétele) a Markusovszky kórházat segíti. Nemény András szocialista városatya a pirosra tett, hol nyert, hol vesztett, ez már csak így van. Más a pókernél tett meg mindent az egészségügy felvirágoztatásért.

Politikust egyébként keveset láttunk, akik voltak, azok se nagyon vegyültek, maradtak saját asztaltársaságuknál. A Fideszből Lazáry Viktort láttuk és Takátsné Tenki Máriát, ő se tudta mire vélni, hogy nem jöttek el kollégái. Lehet hogy a polgári körökkel vacsoráltak a Martineumban, vagy a Claudiusban báloztak a vállalkozókkal.

A városháza tisztviselő kara viszont szépszámmal vett részt a bálon, jegyző, aljegyző, utóbbi igen temperamentumosan forgatta partnerét, osztály és irodavezetők minden szintről, és több városi cég és intézmény vezetője is bálozott.

A dohányzósátorról érdemes még szót ejteni: gázlámpák szolgálták a melegedést, főtt is fejünk, de nem álltunk odébb, mert ott meg fázott a derekunk, de egészében nem volt rossz ötlet. Bárpultot, pincért hiányoltak többen.

A Bergendy a tomboláig, negyed kettőig húzta, majd miután egy egész tombolatömböt megvásárló politikus (nem szombathelyi) majdnem mindent, még a főnyereményt is vitte, többen vonultak át cigányzenével vigasztalódni a presszóba. A Pannon Cigányzenekar játszott, rutinos „öreg muzsikusokkal” és ifjú tehetségekkel. Elvarázsolták a közönséget.

Ebben a kellemes hangulatban gondolkodtunk a távozáson, de még egy cigire betértünk a füstsátorba. Itt tanúi voltunk annak, amint egy úr köszöntötte harminc éve nem látott szerelmét, aki ettől copfos-pirulós lány lett újra. Hát, az első bált, azt nem lehet feledni, az biztos.

Akinek ez volt az első, az nagyjából tudni fogja, mit kell kapnia a következőn.