A Safó új lehet, de a gondok a régiek

A szombathelyi Savaria Fórum története biztos izgalmas a néhány száz bennfentesnek, politikusoknak, médiamunkásoknak, érdeklődő értelmiségnek, tűz közeli vállalkozóknak. Az ő szemponjukkból a lap valóban bővelkedik pikáns kalandokban, botrányokban, néhány bosszantó és számos mosolyra fakasztó fordulatban, beletenyerelésekkel, kiszorulásokkal, nyertesekkel és vesztesekkel, marionett bábukkal és dörzsölt pénzcsinálókkal. Valamely médiaszakos egyetemi hallgató akár szakdolgozatként is megírhatná az esetet a vidéki sajtó szombathelyi állatorvosi lováról.

A látszólagos változatosság mögött azonban végig ugyanazok a problémák állnak. Mindenekelőtt az, hogy az újság ebben a formájában tökéletesen életképtelen a piacon - mihelyst pénzt kellene adni érte a standokon - két héten belül beájulna. Ha pedig egyik napról a másikra megszűnne, nem valószínű, hogy az olvasók vasvillával rontanának az önkormányzatra, követelve a heti ingyenes olvasnivalót.

A Safó a város pénzügyi köldökzsinórján, azaz közpénzből éldegél, hol jobban, hol szűkösebben, de mégiscsak erősen politikafüggően, hiszen működése, tartalma és költségvetése az önkormányzattól, ezen belül is a mindenkori városvezetéstől függ.

A „tényszerű”, „kiegyensúlyozott” és „tárgyilagos” szavak valóban szépen csengenek, de ne legyünk naivak, a világnak ezen a részén a hatalom nem arról híres, hogy nem türemkedik be minden résbe, ami kínálkozik. És egy ilyen sajtófüggőségi konstrukcióban rés kínálkozik bőven, amibe hol gátlástalanul és látványosan, hol intelligensen és alig észrevehetően, de mégiscsak be lehet szivárogni. Ha máshogy nem, akkor a finom zsinórokkal való gúzsba kötéssel, ami nem Safó- és Szombathely-specifikus jelenség: Magyarországon gyakorlatilag minden közpénzből finanszírozott médium így működik.

A városi újságnál maradva: az állandó önkormányzati apanázs és az ingyenesség kényelmessé tette a mindenkori szerkesztőséget, ugyanakkor ahhoz nem elég, hogy fedezze a magazinformátum – és a külön szerkesztőség - tetemes költségeit, ezért a lap kvázi reklámújságként is funkcionál. Ez megint csak egészségtelen és öszvér megoldás, hiszen a lap az önkormányzati támogatás miatt elvileg behozhatatlan versenyelőnyben van a tisztán piaci alapokon működő reklámújságokkal szemben. Hogy ebből mennyit tud kamatoztatni, az más kérdés, mindenesetre egy normális piacgazdasággal rendelkező országban a versenyhivatal valószínűleg az első körben elmeszelné az összes reklámpiacra kacsingató, adóforintokból fenntartott ingyenes városi újságot.

A városvezetés változtatási szándéka tehát jogos és dicséretes.

Csak hát a közgyűlési előterjesztésből az derül, ki, hogy a város legalább annyi ellentmondást építene be az új felállásba, mint amennyit megszűntet. Az előterjesztés felszámolná ugyan a kiadót, de az újságot nem, a kiadás jogát a közbeszerzési eljárás nyomán magánkézbe adná.

Mivel is járna mindez? Az biztos, hogy a mérleg pozitív serpenyőjében költségcsökkenés jelentkezne, hiszen nem kétséges, a lap – melynek megjelenései formája és tartalma közel lenne a maihoz – jóval olcsóbban előállítható, mint most. A legkedvezőbb ajánlatot tehát az tudja tenni, aki ma is foglalkozik ilyesmivel, akinek az ilyen jellegű tartalom leginkább rendelkezésére áll, és sem a technika, sem a terjesztés megszervezése nem okoz gondot.

Nincs sok ilyen a városban, és a korábban felröppent hírek szerint a Vas Népét kiadó PLT már régóta feni a fogát a Safóra. Most megkaphatja. Egy ilyen forgatókönyv ugyanakkor egyrészt nem szűntetné meg a lap kvázi reklámújság pozícióját, másrész egyéb problémákat is felvetne.

A jelenlegi elképzelések szerint a közbeszerzési eljárás után a győztes a lap kiadási jogát öt hosszú évre kapná meg „gebinben”, ami feltehetően azzal járna, hogy az önkormányzat egy fix összegű szerződéssel elkötelezi magát az ötévi apanázsra, ami egyben öt évre biztosítana biztos bevételt az adott cégnek.

Igen ám, de egy esetleges PLT – Szombathely együttműködés azt jelentené, hogy folyamatos és mély üzleti kapcsolatba kerül a kvázi monopolhelyzetben levő helyi sajtóorgánum és az a testület, amelynek tevékenységét elvileg kontrollálnia kellene. Az más kérdés, hogy a megyei napilap korábban is óvatosan jeleskedett ebben, de összességében mégiscsak független volt, és valamennyire Demoklész-kardjaként lebegett a szombathelyi közélet felett.

Egy ilyen egyezség természetesen nem zárja ki az objektív hozzáállást és a sajtókontrollt, de az biztos, hogy a hatalom és a sajtó kölcsönös előnyökön nyugvó üzleti összefonódása nem használ az egészséges kritikai szellemnek, és újabb súlyos vágást kapna az amúgy is ezer sebtől vérző, és egyre aggasztóbb helyzetben levő szombathelyi nyilvánosság.

Amennyiben a Safónak más kérője lenne, természetesen ugyanezek a kérdések vetődnének fel, legfeljebb a probléma súlya lenne más.

Optimális megoldás nem létezik, de azért a fentebb vázolt forgatókönyvnél nem nehéz kiókumlálni néhány racionálisabbat és megnyugtatóbbat.

Például azt, hogy az önkormányzat úgy tegyen eleget tájékoztatatási kötelezettségének, hogy a honlapján végre folyamatosan tájékoztasson a közgyűlésen történtekről, az elfogadott rendeletekről, a kutyaoltásról, a fogadóórákról és a lakossági fórumokról.

És mivel a mai Savaria Fórum az elvárt tájékoztatás tekintetében egyáltalán nem rossz, így az ott dolgozó egy-két újságírót fel lehetne kérni, hogy végezzék tovább munkájukat a városháza egyik irodájában. És ha továbbra is olvasmányos, közérthető anyagokat készítenek közérdekű információkról, akkor ezeket a honlapon kívül valószínűleg ingyen és bérmentve leközlik a kereskedelmi újságok is, de mégsincs kölcsönös függés. Ha valami nagyon fontos dolog akad (például gázártámogatás), akkor néhány önkormányzati hirdetés is elfér itt-ott, a Vas Népében is, és ha minden kötél szakad, évente egyszer-kétszer szórólapozni is lehetne. Az így kialakított önkormányzati „miniszerkesztőséget” – a helyi sajtókapcsolatok ápolásán túl - pedig be lehetne fogni sok mindenre, így például a városmarketingbe, ellátva folyamatosan szombathelyi PR-hírekkel az országos médiát. Ezt például nem lehet elvárni a kereskedelmi médiától, pedig ránk férne.

És ez csak egyetlen forgatókönyv a lehetséges ésszerűbb és egészségesebb megoldások közül.