200 fő elbocsátása várható a Delphi Packard szombathelyi gyárában

2007.02.14. 11:57

A leépítés része a tavaly májusban bejelentett létszámcsökkentésnek. A dolgozók számára milliós segélyt ad a vállalat.

Az ALON Jámbor Zoltánt, a cég humán erőforrás vezetőjét kereste meg, aki elmondta, a tavaly bejelentett létszámcsökkentést tolták ki eddig, mert tudtak munkát adni a dolgozóknak.

Az elbocsátás most körülbelül 150 -200 embert érint Tavaly 400 fős leépítést jelentettek be, amiből eddig 50 főt bocsátottak el, így a szám a mostani végső elbocsátásokkal együtt is háromszáz fő alatt marad. A cég mindent megtett a dolgozók átképzésére, megtartására, így szorították lejjebb az eredeti számokat

Lapunk kérdésére Jámbor Zoltán elmondta: a dolgozók hónapok óta tudnak az elbocsátásról, egy felmérést is végeztek arról, hogy ki szeretne maradni, ki szeretne menni, sokan a távozás mellett döntöttek, különösen a nyugdíj közelében járók használták ki ezt a lehetőséget.

A törvényesen járó járandóságon felül az elbocsátott dolgozók szociális segélyt is kapnak, amely figyelembe veszi a dolgozónak a cégnél eltöltött idejének hosszát, a dolgozó életkorát és az eltartottak számát is. Így átlagosan 4 ezer eurót kapnak a dolgozók a törvényesen járó juttatásokon felül.

Emellett a Delphi Packard a jövő hétre a munkaügyi központtal közösen egy állásbörzét szervez, melyre meghívták a környékbeli vállalatok közül azokat, akik jelezték, dolgozókat keresnek.

E létszámcsökkentés végső stádiuma ez a cégnél – közölte a cég humán erőforrás vezetője.
.