Rövid, brüsszeli keltezésű sajtóközleményben tudatja a Jabil, hogy a cég „magyarországi szándékai szerint az összes magyarországi gyártótevékenységét a tiszaújvárosi üzemben vonná össze, míg a szerviztevékenységeket a szombathelyi gyáregységben összpontosítaná. Ez a lépés a többi tervezett termék áthelyezéssel együttvéve a szombathelyi telephely 1070 munkavállalójának elbocsátását eredményezné”.
Indoklásként az szerepel, hogy „a Jabil-nek a megrendelések változásai miatt az üzletmenetet is a piac ingadozásaihoz kell igazítania”, illetve, hogy a „Jabil a szombathelyi kollégáink kemény munkájának és kitartásának ellenére, kizárólag üzleti kényszerből tervezi ezeket a lépéseket”.
E jelenlegi helyzettel kapcsolatban a sajtóközlemény így fogalmaz: ”A Jabil hivatalosan is megkezdi az egyeztetést az illetékes felekkel. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az érintett dolgozók számára alternatív elhelyezkedési lehetőséget tudjunk biztosítani, más Jabil gyárakat is ideértve.”
Lapunk felhívta a szombathelyi telephelyet, ahol Várnai Krisztina, a cég személyzeti vezetője elmondta, a további tájékoztatást csak a cég európai kommunikációs vezetője ad.
Így megkerestük Mirella Kimpent, aki elekronikus levélben válaszolt ugyan kérdéseinkre, de a válaszokból érdemleges új információ csak kevés bontakozott ki.
A kommunikációs igazgató egyelőre túl korainak tartja az időpontot, hogy válaszolni tudjon például arra, mi történik a termelőeszközökkel, az épületekkel és a területtel.
Azt megerősítette, hogy cég szervíztevékenysége Szombathelyen marad, « valódi változás nem várható ebben a tevékenységben » - közölte.
A munkásoknak segítenek állást keresni a Jabil-üzemekben vagy máshol, de az ezzel kapcsoltos részletek megválaszolásához is még túl korai az időpont, hiszen a tárgyalások erről még csak most kezdődnek.
Mirella Kimpent részben megismételte a korábbi sajtóanyagban megjelenteket, mely szerint a szombathelyi gyár leépítésére azért van szükség, mert az elektronikai iparban a termékek iránti kereslet folyamatosan változik, és a cégnek alkalmazkodnia kell ehhez.