Szombathely összességében kellemes hely, de olyan sok mutogatnivalója nincs – mondják gyakran az idegenforgalmisok. Ez akkor igaz, ha elsikkadunk az érdekes részletek felett, melyek száma viszont végtelen. Például a Váci utcai panelek mögött lapuló Vízműtörténeti Múzeum, melyhez csak Szegeden van hasonló, és melyből gyönyörűen kiolvasható a város kétezer évének története.
Nincs a reflektorfényben
Azt persze hallottam, hogy van ilyen a városban, talán a fényképe is ismerős, de hogy pontosan hol van, meg mi is ez az egész, arról, bevallom, halvány fogalmam is alig volt.
És mi tagadás, megtalálni sem egyszerű. A szombathelyi Vízműtörténeti Múzeum a Váci Mihály utcai paneltömbök mögött húzódik meg, ha nagyon figyelünk, láthatjuk az útról, de egyszerűbb, ha az utca számozást figyeljük: a létesítmény a 30-as, ott kell résen lenni, mi van a tömbök mögött.
A kívülről meglehetősen impozáns épület inkább emlékeztet egy kastélyra vagy egy tehetős vidéki kúriája, semmint egy ipari létesítményre. Ezzel egyidejűleg élesben összehasonlíthatjuk a város száz évvel ezelőtti fénykorának építészetét a maival. Nem túl szívderítő tevékenység.
Rövid, de érdekes program
Látogató-információk:
A szombathelyi Vízműtörténeti Múzeum előzetes bejelentkezéssel, munkanapokon, munkaidőben látogatható. A belépés ingyenes. Bejelentkezés és információkérés: Zsebők Györgyi, PR-főelőadó, Vasivíz Zrt., Szombathely, Rákóczi Ferenc utca 19. Telefon: (94) 516-272.
Mikor odaérek, egy osztálynyi gyerekcsoport jön-megy a helyiségekben, láthatóan lelkesen. „Mennyire érdekli a diákokat egy ilyen kiállítás” – kérdezem később Zsebők Györgyit, a múzeumot üzemeltető Vasivíz Zrt. PR-munkatársát, aki egyben a létesítmény idegenvezetője. Azt mondja, van annyi érdekesség itt - a tárgyakban és a kísérő történetekben - ami leköti őket egy darabig. Egy-egy csoportos látogatás amúgy lefut félóra alatt.
A látogatók zöme főként a város diákságából kerül ki, akkor is leginkább a március 22-i víz világnapja körüli időszakban, de olykor bejelentkeznek az ország másik végéből érkező csoportok is. Ez annyiban érthető, hogy hasonló nagyságrendű gyűjtemény ezen kívül csak Szegeden van az országban.
A múzeumról
Az épület 1898-ban épült városi vízműként, ez volt a központja Szombathely ekkor indult vezetékes vízszolgáltatásának. Ma már nem az, de az épületben most is hallható gépzaj nem mesterséges, az ipari vizet ma is innen biztosítják.
A gépház 1998-ban, a vízmű százéves évfordulóján lett múzeummá nyilvánítva. Így nemcsak az idehordott, a vízellátás történetével kapcsolatos tárgyak, műtárgyak, fényképek és egyéb dokumentumok érdemelnek figyelmet, hanem maga az épület is, a búgó, szuszogó gépekkel, a hátsó traktusban levő gyűjtőkutakkal, a rajtuk átvezető fémjárdával, és nem utolsósorban a csekély egy kilométer (!) hosszú szervizalagúttal, amely minden látogató fantáziáját megmozgatja. Mivel kivilágított, be is lehet menni ebbe a közel 100 éve épült járatba, ami azt bizonyítja, hogy az elődök jóval előretekintőbbek voltak nálunk.
Ami a kiállított anyagokat illeti, azok segítségével átfogó, részletes és pontos képet kapunk a kétezer éves város vízellátásának a történetéről, ami nem mellékesen komoly kultúrtörténeti adalékokkal szolgál, ugyanis nem lehet nem észrevenni, hogy az ivóvízrendszer aktuális állapota pontosan jellemzi az adott történelmi korszakot.
Történelmi csomópontok
A látogató először minden bizonnyal a rómaiakon hökken meg, akik Bozsok környékéről, azaz 25-26 kilométerről vezették ide a vizet, kőből készült vízvezetékeken, amiket rózsaszínű terazzóval, (téglatörmelékkel kevert oltatlan mésszel) kenték ki, aminek következtében később azt hitték, a rómaiak bort szállítottak rajta. A házakba vízvezetékek futottak.
A középkorban aztán mindezt sikeresen elfelejtették, hogy majd a vízügyi fellendülés „véletlenül” egybeessen a város nagy korszakával, a 19, század végével, amikor is a városvezetőknek nagyon határozott elképzelésük volt, hogy hogyan lehetne az akkori 15 ezres várost naggyá fejleszteni. És megtették. Mai szemmel egészen elképesztő, hogy néhány hónap alatt felépítették először a csatornahálózatot (!), a vízvezetékhálózatot, és az első víztornyot a kálváriánál. Ennek az acéltartálya egyébként ugyanabból az anyagból készült, mint a budapesti Lánchíd. Ráadásul sokáig teljesen ingyen adták a vizet.
1908-ban volt egy tífuszjárvány, amiről – tévesen – azt hitték, hogy a víz okozta, így lendületből fúrtak 26 mélyfúrású kutat. Azóta épül mélyfúrású kutakra a város vízellátása. A második víztorony a húszas évek végén épült.
Aztán a második világháború után a szombathelyi vízmű megyeivé szélesedett, és még egy látványos korszakot mondhat magáénak: ekkor építették meg a környező települések kútjait, víz- és csatornahálózatát.