Szállodateszt: Hotel Helikon, Keszthely

„Gyermekkoromban valami apartmanszerűségben voltam itt a szüleimmel, arra emlékszem, hogy magasan volt és a tóra nézett. Van itt ilyen?” – kérdezi a recepcióstól egy negyvenes évei végén járó férfi, aki látható nosztalgiával néz körül a fogadótérben. Hogy a németül beszélő családok közül hányan vannak olyanok, akik szintén a nosztalgia miatt járnak vissza, vagy hozzák ide gyerekeiket, unokáikat, azt még saccolni sem lehet, de feltehetően jelentős számban.

Mi több, ezen sorok írójának is él gyerekkori emlékeiben a szálloda. No nem mint vendég, mert a hetvenes-nyolcvanas éveinek balatoni nyarait szigorúan a déli part vállalati üdülőiben majd hálózsákban töltötte, ám határozottam emlékszik a pancsoló munkásosztálytól kicsit elkülönülő, a másik világ leheletét árasztó, akkor arisztokratikusnak ható tóparti fehér épületre.

Szállodában járni Magyarországon ma már jóval kevésbé egzotikus tevékenység, de azért még mindig nem tartozik a valódi tömegsportok közé. Az ügyön kétségkívül sokat segít a belföldön felhasználható üdülési csekkek rendszere, amely birtokában az ember kevésbé veri fogához a garast, és ami lehetővé teszi a középosztály számára is a hétvégi kiruccanásokat. Ez a lehetővé tétel egyébként részben pszichológia indíttatású, hiszen pár nap kimozdulás legalább annyira értékrendszer és elhatározás kérdése, mint az anyagiaké.

A Hotel Helikonba mi mindenesetre immáron harmadszor tértünk vissza, még az sem riasztott el bennünket, hogy első alkalommal – nem olvastuk el rendesen, mire szól a hétvégi csomagajánlat - belecseppentünk egy zalai ételeket bemutató, csekély ötórás gasztronómiai estre, ami érdekes és ízletes volt ugyan, de nem egészen a mi világunk.

Arra viszont jó volt, hogy megszeressük a szállodát. A Helikon a maga három csillagával közel sem tartozik a luxushotelek közé, de van benne valami, ami miatt az ember rövid időn belül otthonosnak, bennfentesnek érzi itt magát, ami – hogy finomak legyünk -közel sem mondható el minden ilyen nagy – csekély 230 szobás - szállodáról, sőt olykor a kempingekről sem.

Hogy ez kinek mennyire fontos, az persze más kérdés. Mindenesetre az erősen érződik, hogy a szálloda nem ma kezdte ezt a vendéglátós bizniszt, és ez a sok évtizedes tapasztalat lecsapódik a mindennapi működés simaságában, ami miatt – legalábbis számunkra – inkább patinásnak, semmint lepangottnak hatnak az épület még felújítás előtt álló, kétségkívül viseltes szobái. Aki kényes az ilyesmire, azoknak az úgynevezett superior szobákat ajánljuk. Ezek valamivel drágábbak, de már felújítottak és jobb a kilátásuk is. Ilyenben nem voltunk ugyan, de biztos pofásak.

 

Ha nem is leszünk visszajáró kuncsaftok a zalai ételek bemutatóira, az kétségtelen, hogy a szálloda konyhája több mint korrekt. Az ebédet eddig mindig kihagytuk, de a svédasztalos reggeli és vacsora nemcsak választékában, de minőségében is felveszi a versenyt a magasabb csillagosokkal. (Mondjuk árban is, ha nem csomagba kérjük, hanem a helyszínen zsebből akarjuk fizetni).

Az étkezések felár nélküli plusz szolgáltatása a kilátás. Az étterem ugyanis hatalmas ablakokkal és terasszal a Balatonra néz, és mivel annak a nyugati csücskében van, végiglátni a tavon, ami mondjuk egy szép tavaszi-nyári reggelen nem akármilyen látvány, főleg nem reggeli közben. Egyébként hasonló kilátással büszkélkedhet a szálloda napozóterasza és az – önmagában meglehetősen átlagos – uszodája is.

A part menti sétálgatás és maga Keszthely mellett a szálloda másik vízi specialitása egy kis mesterséges sziget, amely nyáron lehet az igazi, saját stranddal és csónakkölcsönzővel.

Utolsó családi tartózkodásunk alatt kaptunk rá a mozgásra, amit korábban sikeresen elblicceltünk. Ezek közül kettő mozgatta meg a fantáziánkat: a szállodában lehet kerékpárt és teniszpályát kölcsönözni. Az előbbi azért lehet izgalmas, mert az egész tavat körbetekerhetjük a kiépített kerékpárúton, a másik meg azért, mert kipróbáltuk. Van fedett csarnok is, de a napsütéses salakos pálya az igazi, van belőle bőven. Ott jártunkkor 1500 forint volt egy óra, amiről fogalmunk sincs, hogy sok vagy kevés, de igencsak megfizethető árú szórakozás, arról nem is beszélve, hogy a – professzionálisnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető - tevékenységünk kellemesen elszórakoztatta a kerítésnél minket figyelő német teniszturistákat is.

Hogy ezen kívül milyen egyéb – általunk igénybe nem vett - szolgáltatás van egy ilyen szállodában, azt nem sorolnám fel, ahhoz egyszerűbb a hotel honlapjára kattintani.

Ami viszont lényeges lehet: A kedvezményes csomag két éjszakára négy személynek – az említett svédasztalos reggelivel és vacsorával, ami így együtt bőven elég volt egy napra - hetvenezerből forintnyi üdülési csekkből jött ki, teniszpályával és mérsékelt esti éttermi borozással. Mivel mindent ráirattunk a szobaszámlákra, ezeket is jótékonyan lefedték az üdülési jegyek.

Hotel Helikon