Elektronikai hulladékgyűjtés

2007.05.09. 23:55

Egy szombathelyi cég jóvoltából az általános iskolások papír helyett elektronikai hulladékok gyűjtésébe kezdenek.

A Toscana Étteremben tartott sajtótájékoztatón Heinisch Zoltán, a Csatár Kft. ügyvezetője bevezetőjében először cégéről ejtett szót. Ezek szerint a káefté két évvel ezelőtt indította el az elektronikai hulladékot összegyűjtő, feldolgozó és továbbküldő üzletágát. Ez idő alatt sok tapasztalatot gyűjtött a cég.

Most már az is látszik, hogy az elektronikai hulladék komolyan hasznosítható alapanyag, de a begyűjtése eddig messze nem volt teljes, hiszen a háztartásokban rengeteg ilyen jellegű hulladék van, a rossz telefonoktól a „régi kütyös játékokig”, amelyeket már senki nem használ, de kidobni sajnáljuk őket.

Papírt helyett elektronikai hulladékot gyűjtenek az iskolák


Az általános iskolások beszervezésének az ötlete a korábbi újsággyűjtési akciók sikeréből jött – vallotta be az ügyvezető, aki elmondta, hogy a begyűjtési akció május 14-től június 1-ig tart, amennyiben sikeresnek bizonyul, később folytatása lesz, sőt kiszélesítik.

A cég minden jelentkező iskola számára kitelepít egy konténert, ebbe várják majd a gyerekek által behordott elektronikus hulladékokat, a porszívótól kezdve az elektronikus fogkefén át a búvárszivattyúkig.

Az akció igazából nem verseny, mivel nem lesznek győztesek hirdetve, de a gyűjtési kedvet fokozandó minden iskola, amely eléri a tanulónkénti egy darab hulladék begyűjtését, 15 ezer forint alapdíjazásban részesül, ami összeget a mennyiségtől függően további jutalomösszegek egészítenek ki.

A díjaknak megfelelő összeget a Pannonsport Kft. katalógusából lehet majd levásárolni.
.