A Fidesz a Németh Kálmán-interjú kapcsán

2007.05.22. 16:01

Az ellenzéki párt sajtóközleményben reagált lapunknak az alpolgármesterrel készített .

Az ellenzéki párt sajtóközleményben reagált lapunknak az alpolgármesterrel készített .

Az ellenzéki párt sajtóközleményben reagált lapunknak az alpolgármesterrel készített .




Négyévente választás van! - A Fidesz reagálása Németh Kálmán vádjaira

A Fidesz megérti Németh Kálmán, szabaddemokrata alpolgármester vívódásait a Vagyonhasznosító ZRt. körül kialakult, számára rendkívül kellemetlen helyzet miatt, azonban határozottan visszautasítja az alpolgármester azon törekvését, hogy a kialakult helyeztért az ellenzékre hárítsa a felelősséget.

Németh Kálmánt az elmúlt két hónapban két felügyelő-bizottsági helyre (márciusban a Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt-be, áprilisban a városi Vagyonhasznosító Zrt-be) delegálta a Közgyűlés. Az SZDSZ tagjai körében felháborodást kiváltó személyi döntések hátterében a városvezetés klientúraépítő tevékenysége áll.

A Fidesz tudomásul veszi, hogy négyévente van választás, ugyanakkor arra kéri Németh Kálmánt, hogy ő is vegye tudomásul azt, hogy döntéseiről, illetve az általa közmegbizatásából fakadóan betöltött -jelentős kiegészítő mellékjövedelmet biztosító- pozícióiról a választópolgárok korrekt és hiteles tájékoztatást érdemelnek.

A Fidesz a jövőben is támogat minden olyan, a város érdekét szolgáló döntést, mely kellően megalapozott. Az előkészítetlen, felelőtlen határozatokat és a közvagyon elherdálására, magánvagyonná alakítására irányuló kísérleteket viszont határozottan elutasítjuk és párt-hovatartozástól függetlenül erre szólítjuk fel a közgyűlés többi tagját is. Négyévente ugyanis választás van!

Szombathely, 2007. május 22.

Lazáry Viktor
Szóvivő
Fidesz-KDNP Szombathelyi Frakció


Kapcsolódó cikk:

Négyévente van választás - Interjú Németh Kálmán alpolgármesterrel
.