Július 6-án ismétlik a Fő téri koncertet

2007.06.28. 16:34

A Savaria Szimfonikus Zenekar jövő pénteken megtartja a múlt hétvégén sajátságos körülmények miatt elmaradt koncertjét.

Mint emlékezetes, június 22-én este elmaradt a Savaria Szimfonikus Zenekar Fő téri koncertje, mivel a színpadi mellől induló autóverseny miatt a zenekar lemondta a koncertet.

Lapunk néhány nappal korábban részletesen foglalkozott a történtekkel.

A zenekar a mai nap folyamán egy sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben közlik: a koncert új időpontja július 6., péntek.

A közlemény – melyet olvasóink az alábbi keretben találnak – nem tér ki arra, ki a felelős, vagy mi okozta az erősen botrányszagú estét, csak annyit közöl, a város és a zenekar lezártnak tekinti az ügyet, illetve hogy több „elferdített információn alapuló hír” rossz színben tüntette fel a zenekart.

A július 6-i koncert programja a sajtóközlemény végén olvasható.

Korábban: Botrány a téren - Verdi, Strauss, Wagner kontra lóerők




A Fő téri hangverseny új időpontja: július 6. péntek

- a szervezők mindenre felkészültek, esőhelyszín: MMIK -

A Savaria Szimfonikus Zenekar sajnálattal tapasztalta, hogy az elmúlt napokban számos, elferdített információn alapuló hír jelent meg az elmaradt Fő téri koncert kapcsán, amelyek rossz színben tüntették fel a zenekart. A város képviselőivel történt személyes egyeztetés értelmében mindkét fél lezártnak tekinti az ügyet, és a jövőben is a kiegyensúlyozott, sikeres együttműködést tartják szem előtt. Az együttes nem kívánja cserbenhagyni lelkes közönségét, tartja magát a „Mindenkinek zenélünk“ jelmondathoz, ezért 2007. július 6-án, pénteken minden érdeklődőt várnak Szombathely megszépült Fő terén. A jövő évad legnépszerűbb műveit bemutató ingyenes előadás 20 órakor kezdődik, eső esetén az MMIK színháztermében rendezik a hangversenyt.

„Best of 2007/2008” – ezt a címet is viselhetné a Savaria Szimfonikus Zenekar nyáresti koncertje, ugyanis a következő évad legismertebb zenéit viszi színpadra az együttes. A korábbi években mindig nagy érdeklődés kísérte a szimfonikus zenekar nyári koncertjeit. Szombathely polgárai előszeretettel látogatnak el szabadtéri hangversenyekre, ugyanis ezek a rendezvények különleges hangulattal töltik meg a forró nyári estéket.

A hagyomány folytatódik, a Savaria Szimfonikus Zenekar idén nyáron két alkalommal is koncertezik a megyeszékhely megszépült Fő terén. Az első hangversenyre 2007. július 6-án kerül sor, ekkor a jövő évad repertoárjából ad ízelítőt a társulat, Alpaslan Ertüngealp zeneigazgató vezetésével.

A szervezők döntése értelmében, amennyiben pénteken 18 órakor tartósan esik az eső, a koncert az MMIK színháztermében kerül megrendezésre. Így elég idő áll rendelkezésre a hangszerek átszállításához, és 20 órakor elkezdődhet az előadás.

A zenekar Szimfónia –és Líra-bérlete a koncert alkalmával megvásárolható a színpad melletti standnál.

A pénteki hangversenyt követően, vasárnap este nyolc órakor a szombathelyi szimfonikusok nyitják a Bartók Fesztivált a Hemo-ban. A következő Fő téri koncertre augusztus 19-én kerül sor, azután a kőszegi Várudvaron szerepel a Savaria Szimfonikus Zenekar, majd októberben útjára indul a jövő évad a felújított, csodálatos Bartók Teremben.

Savaria Szimfonikus Zenekar

2007. július 6. péntek, 20 óra, Fő tér – Szombathely, eső esetén: MMIK
J. Strauss: Denevér nyitány
J. Strauss: Denevér – ária
Verdi: Rigoletto – Gilda áriája
Wagner: Tannhäuser nyitány
Hacsaturján: Spartacus – Hajnali kettős
Borogyin: Poloveci táncok
Közreműködik: Huszár Barbara - szoprán
Vezényel: Alpaslan Ertüngealp
.