1. nap (szerda)
Beérkezünk szerdán, jól odafixáljük a sátrat az árnyas fák alá, összekeressük a környékről a baráti kört, kerítünk mindenki kezébe valami alkoholféleséget, majd arrafelé vesszük az irányt, amerre a legtöbbnek látszik a népsűrűség. Ez ekkor valószínűleg a
Kispál és a Borz csendesülősébe torkollik majd. Jó, kezdetnek kiválóság. Megtelepedve itt, jön a
Zagastic, akik maguk kezdeteiről ezt írják a honlapjukon: a „repertoárunkon roots-reggae klasszikusok szólaltak meg dub-szerű interpretálásban, MC-k és vendégzenészek közreműködésével”. Mindezt felütve sok saját zenével. Vagy mehetünk tovább megnézni a
Romono Dromot a nevükben foglaltak szerint világzenélni. Ugorván egy nagyot az időben a hazai poparisztokrácia (
PUF, Yonderboi, Bëlga, Korai Öröm stb.) felett, két név szökik a szemünkbe: a
Pendulum DJ Set feat. MC Verse és
Dave Tipper. Míg az előbbi „a
Tool találkozása
Timbalanddel a boncasztalon” stíl visszavedlése táncosabbá, addig az utóbbi a régi breakbeat-lemezjátszóista ismerősünk.
2. nap (csütörtök)
A csütörtök délután kettőre kiírt
Kaukázus név köré már most kanyarítsunk oda tintát, merthogy kötelezővé teszem. Ahogy a sztrájkbizottság felállítását is, ami követeli, hogy e messze a magyar mezőny fölé növő zenekar legközelebb tétessék tisztességesebb időpontba. Mondjuk négy órával későbbre. De ne
Palya Bea Quartet helyére, akit az adott nap fősztárja,
Ákos is lelkesült odaadással ajánl. Nem véletlenül. Azt hiszem, aki hallotta-látta már énekelni, mondjuk
Weöres Sándor Psyché című versciklusából, onnantól nem lehet nem beleszerelemesedni e nőbe! Mielőtt megnéznénk, hogy üzemel magyarhonban a fentebb rajongóként már emlegetett kovács által fémjelzett profizmus, még – majd teljes menethosszban – belefér az időkeretbe a nyolcvanas évek ipari zenéjéből érkező szlovén
Laibach is. De hogy ne essék könnyen a választás, torlódáskeltő harmadikként itt van az
Erik Sumo Band Kiss Erzsi gyönyörű hangjával hangsúlyosabbá téve. Ha már egyszer az alapító
Tövisházi Ambrus egykori gárdája, az
Amorf ördögök nemrég feloszlatta magát. A szunyálás előtti táncos kedvünket meg bízzuk csak bátran
Parov Stelar és a
The Uptown Felaz gondjaira. Háládatos lélekkel és jóleső fáradtsággal hagyjuk majd magunk fölé kerekedni a hajnalban érkező álmot!
3. nap (péntek)
És a beköszöntő péntekkel besűrűsödik a program is. Sziesztaidőben stand-up comedy címén
Badár Sándor részeltet minket derűszüretben. A
FreshFabrik egykor nagyon darálós metálnak hallott munkálataiba feltétlen ajánlatos belenézni – már az összehasonlítás végett is, hogy mögé lássunk a „kemény”, a „szigorú” és a hasonló szavaknak. Jóval lájtosabb kínálat is akad:
The Moog, a legfrissebb brites ízű zenei exportcikkünk mutatkozik be sokaknak először, illetve az újra- és újrafelfedezett
The Perfect Name tart alapképzést az okos szövegekkel megspékelt dallamos és mindenki részéről bőven vállalható popzenéből. Eközben egy másik színpadon előbb
Louie Austen, az
osztrák Frank Sinatra „ötvözi jazz sztenderdjeit a legfrissebb electro-diszkó hangzással”, majd a svéd
Koopról derül ki a tényleg, hogy a „zenéjükben ott a 30-as évek jazz dalainak világa, ami helyenként észrevétlenül csúszik át house alapokra.” Éccaka a svéd
Sumót tesztelhetjük, amint „magabiztosan házasítanak vérbő afro zenét feszes house ütemekkel, mindezt nyakon öntve csípős latin szósszal.” Végül levezetésül – a gyorsan szétszállingózó bosszankodáson túl, hogy a
The Prodigy-ről teljes egészében lecsúsztunk – a jól megfícsöringelt
Fort Knox Five és a
Keyser & Shuriken kerít apropót a mozgásra.
4. nap (szombat)
A szombat ürügyén megejtett energiabázis-szétpazarolására aztán tényleg nyílik elég alkalom és ok! Kiderül a megbízhatóságról, hogy szép dolog: a
Pannonia Allstars Ska Orchestra nem is bonyolódik reformkezdeményezésekbe, teljesíti a nevükben foglaltakat.
Realistic Crew művel absztrakt hip-hopot az ilyesmire nyájas és remélhetőleg közönségileg is nyájas VOLT-népesség javára, hogy aztán a
Peetnek adja tovább a stafétabotot. Egy másik helyen szinte ugyanebben az időben ugyanez a leosztás, csak épp más szereplőkkel: a
Colorstar kotyvaszt eggyé rockot és acidos felfogást a
Korai Örömnél összeszedettebb folyamatzenévé, hogy a rendszámtáblás „D” felségjel nyilvánulja meg a
Tube Tech trióban a
The Doors-fixációnkat. Innen átvetődünk a már egy ideje lejtmenetre állt
Kornra, hátha épp stagnál a hullócsillagosdi. A nu-metal-matatás után többnyire megint a táncos indíttatások kerülnek kielégítésre. Itt a tavaly a metrós zűrök miatt elmaradt
Coldcut hozza az elvártakat, ott meg a
Hyperspace fémjelezte hard techno meneteltet. Ezúttal eltekintünk a névsorolvasástól, a fesztivál utolsó óráit élő partizóknak a kemikáliáktól meglökött agyú sokadalom közepette tán úgysem számít, hogy ki van a pultban. Hazaúton meg fel-felszisszenhetünk a programfüzet felett, hogy mi mennyi mindent maradt ki.