A messze Budapesten pálmafás tengerpartot ügyködtek össze a fővárosi úri népek. Szombathelyt két folyócska szeli át, mindkettőnek van partja is, ám a vízparti hangulat mégsem olyan felhőtlen pálmafás. Különösen nem az ilyen vízhiányos időszakokban, amikor a jótékony habok nem takarnak. Sajnos, nem újdonság. A megyeszékhelyen immár megszokott jelenség, hogy nyár közepén menetrend szerinti pontossággal kínos esztétikai látvánnyá válnak a folyópartok. Amikor pont nekik kellene a város legvonzóbb helyszíneinek lenniük, hogy irigylésre méltó karaktert adjanak a városnak, no meg egyszerűen csak jó legyen letelepedni melléjük.
Most a letelepedés nagyon nem megy. Hogy a városon kívül mi van, ha nem is mindegy, de legalább nem látszik. Ami viszont belül van, az felettébb zsenánt, a város legjelesebb rendezvénye, a Savaria Karnevál előtt meg különösen az.
A Gyöngyös belvárosi belső folyása, a kórháztól a Borostyánkő áruházig elsősorban a műanyag felhozatalban erős, Smatch-táskák, flakonok, nájlon zsákok színesítik a szerencsétlen medret, amely nélkülük is elég randa lenne az alacsony vízszint miatt hangsúlyossá váló hordalékok és iszap miatt. Valószínűleg korábban nyírhatták a partot, ám közben a növények (mit növények, gazok, ne szépítsük!) ismét fejlődésnek indultak, furcsa belvárosi hangulatba ringatva az arra sétálókat.
A Gayer-park és a Közlekedési park melletti folyásnál radikálisan megváltozik a táj. A gazok maradnak, sőt!, de a műanyagot felváltja a műszaki jelleg. Egy közepes méretű gumicentert fel lehetne szerelni a vízből kiemelkedő bringa és autó külsőkből. Emellett fazekak, polcok, bizonytalan rendeltetésű fémtárgyak. Legrendezettebbnek még a – kissé már kijjebb eső - Négyesi út környéke tűnik, habár erős a gyanúnk, hogy ebben az itt lakók keze is bent van.
Kissé félve megyünk át egy Perint-szemlére, mondván, mi lehet ott, ha a belvárosban ez van. Nos, a Perint közel sem olyan szennyezett, mint a Gyöngyös. De az okok nem adnak sok örömet az ujjongásra. Tudniillik annyira benőtte a dzsumbuj, hogy simán le lehetne forgatni az Apokalipszis most remake változatát, így nem lehet szemetelni bele. Egy átlagember nem küzdi át magát 10 méter vadszeder-csalán-parlagfű akadályon, hogy belehajítson egy kukát vagy egy babakocsironcsot. Igaz, egy komplett ágyat azért láttunk a Sorok utcai szakaszban, és egy szebb napokat megért kerékpárt jóval feljebb, az oladi hídnál, de ezek nem általánosak.
Az viszont igen, hogy az Interspar és az új oladi körgyűrű közötti jó néhány kilométeren keresztül a meder gyakorlatilag teljesen megközelítetlen, nemhogy sétálni nem lehet a partján, de látni is alig lehet az embermagasságú gaztól. A legérdekesebb helyzet a főiskola és a Hali-pálya között alakult ki, ahol a vízhiány és burjánzó vegetáció egy Kis-Balaton-szerű képződményt hozott létre, összenőtt partokkal, állóvízzel, náddal, buzogánnyal, egyéb sok érdekes dologgal, ahova a biológiatanároknak érdemes kihozni az osztályt. Előnye, hogy a belvárostól csak 10 perc séta.
Lehangoló, hogy mennyire nem tudunk mit kezdeni ezzel a két szerencsétlen vízfolyással. Mintha mostoha gyerekként útban lennének, pedig ha szeretettel bánnánk velük, egészen biztos meghálálnák. Hazudik, aki azt mondja, ez főleg pénzkérdés.
