Elvira maratoni 2007: hátulnézetből

42 kilométer után a maratoni táv férfigyőztese megigazítja a haját, majd interjút ad a tévének. Az ALON tudósítója a 15 kilométeres minimaratoni után kellemesen négykézlábra ereszkedik, és 5 percig liheg. Lélekben fáradt el, mint a hasonlóan eredményes magyar labdarúgó válogatott. .

42 kilométer után a maratoni táv férfigyőztese megigazítja a haját, majd interjút ad a tévének. Az ALON tudósítója a 15 kilométeres minimaratoni után kellemesen négykézlábra ereszkedik, és 5 percig liheg. Lélekben fáradt el, mint a hasonlóan eredményes magyar labdarúgó válogatott. .

Vasárnap reggel azért jó futni, mert még mindenki döglik a munkáshét vagy szombati éjszaka után, így az ember kétszer is büszke lehet magára, hogy bezzeg ő. Hogy nemcsak hogy ébren van, de marha sportos is.

A városháza előterében egy kollegával találkozom, aki nem futni vagy tudósítani jött, hanem a zárt ajtók mögötti közgyűlésre, merthogy – mondja - az talán nem mégsem lesz teljesen zárt. Ezen egy darabig eltűnődöm, majd megállapítom, hogy valószínűleg jobban járok a futással.

Miközben regisztrálok, megállapítom újfent, hogy az Elvira futófesztivál részvevőinek többségének a testfelépítése eltér az enyémtől, és nem feltétlenül az én javamra. Kisebbrendűségi érzésemet részben kompenzálja, hogy egy újabb Elvira maratonis pólót jussolok a rajtszám mellé, ez nagyon menő dolog, tekintélyt ad, amikor az ember a város utcáin vagy az országúton futást színlel.

Tavaly tengerparti igazolással sikerült kibekkelnem a versenyt, így most silabizálhatom a kis füzetet, hogy is megy ez az idén. Elég sok az újdonság. A 42 kilométeresek egy órával korábban, 9-kor startolnak, mint mi, a 15 kilométeresek, ami jó, mert egyrészt le tudom fényképezni a rajtjukat, másrész meg nincs akkora holt idő a két mezőny majdani beérkezése között.

Ami még pozitívum: nagyon sok gyerek vesz részt a Fő téri 200, 400 és 800 méteres körözésben, ami azt jelenti, lesz itt utánpótlás.

Aztán azon morfondírozok, mint a Forma 1-esek az esőgumin, hogy húzzak-e a sapkát vagy nem, a nap ugyanis hol süt, hol nem. Nem mintha egy fikarcnyit is számítana. Aztán hagyom a francba a sapkát, akárcsak a normális bemelegítést, elég lesz elfáradni később.
Mire indulunk, az első maratonisták már be is érkeznek első körükből, hogy második nekifutásra becélozzák Jákot. Olyan sebességgel mennek 15 kilométer után, amennyire én soha-sehol, de az ember egy idő után megtanulja elkönyvelni, hogy ez van. Mi egyelőre csak a Fő teret célozzuk be, ugyanis az idén minden futam egy úgynevezett tempókörrel indul, aminek az arra járókon kívül a fotósok is örülnek.

Aztán szépen lecsordogálunk a Kiskar utcába, onnan a Perint partján a főiskolához, majd a Gagarin utca és az Erdei iskola után kifelé indulunk a városból. Elvileg 5 kilométerenként vannak a frissítő állomások, de Újperinten és Perinten ilyenkor komplett családok telepednek ki kisasztallal, itallal, műanyag poharakkal és kancsókkal, ráadásul láthatóan igencsak belejöttek a pályaszéli teendőkbe: „Iszik vagy a nyakra öntsem?” - kérdezi az egyik középkorú hölgy a házuk előtti privát frissítőállomáson.

Nekem meg lassan teljesen mindegy lesz, ki, mit és hova önt. A nap kisüt, nyomja a hőt a jáki országút melletti búzamezőkre, benyújtja a számlát a tavalyi tengerpartért, és azért, hogy idei a felkészülésem leginkább lélekben, a monitor előtt zajlott. Lassulok, mint a nemzetgazdasági növekedés, csak ezt nem lehet megdumálni, mert a mögöttem jövők folyton előznek. Ami egy darabig zavar, aztán tökmindegy, de azért az jó, hogy az árokparti csigáknak nincs rajtszámuk.

A forduló után leegyszerűsödik a világ, közgyűlés, munka, pénz, múlt és jövő mind a távoli ködbe vésznek, a tudat egyetlen dologra koncentrál: nem megállni. Nem is olyan egyszerű, tessék kipróbálni.

Aztán végül valahogy csak bekecmergek a Fő térre – 15 kilométer után bontakozik ki a tér igazi szépsége -, a célba, ahol váratlanul még egy plusz kört kell futni. Mondjuk, ekkor már nem oszt, nem szoroz.

Beérkezés után egy darabig kellemesen négykézlábra ereszkedem, majd egykedvű arccal és aggyal ücsörgöm a kínai étterem melletti árnyékban, ami némileg eltér Hegyaljai Attila, a 42 kilométeres „nagymaratoni” győztesének stratégiájától, aki beérkezése és egy hajigazítás után, hanyag eleganciával ad interjút a városi tévének. Farkas Katalin, a női győztes hasonló gondtalanságot mutat a célban.

A kedvencem mégis az a 86 éves (!) úriember, aki simán abszolválja a 15 kilométert.

Az eredményhirdetésen meg az tűnik fel, hogy az idén milyen sok külföldi – szlovén, osztrák, horvát -, ami talán azt jelenti, beérni látszik a három országot érintő Central European Region Running Cup (CERR-CUP), ugyanis ennek az egyik állomása az Elvira futófesztivál 15 kilométeres távja.

A sorozat következő állomása nem mellesleg Szentgotthárdon, július 28-án lesz, ami egy hegymenettel kombinált csatafutás. Ott is jó lehet nem megállni.

Képgaléria a 2007-es Elvira futófesztiválról.

A részletes eredmények az Elvira maratoni hivatalos oldalán lesznek