Böjte Csaba gyermekotthonában járt a szombathelyi segítő társaság

Talán már nincs is ember, aki ne hallott volna Böjte Csaba ferences rendi szerzetesről, aki Erdélyben gyermekotthonokat, iskolát és óvodát is működtet a Szent Ferenc Alapítvány segítségével. Böjte Csaba lelkesedése és hite, nem kevésbé az általa pártfogolt gyerek sorsa már számos embert megindított, így nem meglepő, hogy vannak támogatók Szombathelyről is.

Az ismert szombathelyi közéleti személyiség, Sági József egyesületté formálódó baráti társaság nevében - amely az erdélyi és hazai gyerekek megsegítéséért tevékenykedik – csütörtök este egy informális beszélgetés során köszönte meg a nárai és a szombathelyi önkormányzat adományait, elsősorban iskolafelszereléseket és technikai berendezéseket, amelyeket első szóra megkaptak (például, amit a szentkirályi iskolából a helyi közösség tudott nélkülözni). Felhívásukra magánszemélyektől is érkeztek holmik, elsősorban, könyvek, ruhaneműk, műszaki cikkek. Az adományokat a Domino Trans és a Galambos Trans szállítmányozó cégek vitték ki ingyen.

Az adománygyűjtés nem volt nehéz, mint Sági József megjegyezte, azok, akik a saját falujukban egy fillért se adnának jótékony célra, az Erdély szóra bizony megmozdulnak.

A csoport nem először jár kint, negyedévente tesznek hasonló kirándulást, most három derkovitsos kislányt is vittek magukkal, Szibler Nikolettát, Czirók Andreát és Bársony Dominikát, akik az egyesület által hirdetett rajzpályázaton legügyesebbek voltak A háromszáz rajz, akárcsak Tóth Csaba festőművész két festménye és főiskolás tanítványai munkái a gyermekotthonok falát díszítik majd.

Pétervári Zsuzsanna és Hodosi Júlia a Kézfogás a Gyermekekért Egyesület tagjai nem csak adományokkal szeretnének segíteni, de önkéntes munkával is, például Csobánkán, a Böjte-hálózatot támogató a Szent Ferenc Alapítvány magyarországi, most épülő otthonában, de gondolkodnak azon is, hogy Szombathely környékén hoznak létre hasonlót.

Erdélybe szánt adományokat célirányosan gyűjtenek, azt amire ott kifejezetten szükség van.

Kint hihetetlen szegénységgel szembesültek, Sági József megfogalmazásában „olyan nyomorral, amilyent Magyarországon élő ember el sem tud képzelni.”

Nagy a munkanélküliség, a reménytelenség sokszor jár együtt alkoholizmusal, a gyerekek ezekben a családokban testileg, lelkileg magukra hagyva nőnek fel, nem csak a koszból kell őket kivakarni, hanem előfordul, hogy beszélni sem tudnak öt-hat évesen, vagy a kanalat sem tudják használni. Sokan koldulnak, csavarognak, szó szerint az utcáról szedik össze őket.

Ma 15 helyen 1400 gyerekről gondoskodnak, szeretetteljes családias légkörben, ahol lehet családokban, azaz két felnőttel 8-10 gyerek él együtt. A házakat, amelyeket vásárolnak, vagy ritkábban kapnak, maguk hozzák rendbe, építik fel. Nemrégiben az Alon tudósítója a nagyszalontai Szent Antal gyermekotthonban járt, ahol Tarsoly Hilda otthonvezető elmondta, bizony az is előfordult, hogy azon kellett gondolkodnia, a rozzant nyílászárót cseréltesse-e ki, vagy gyümölcsöt vegyen a gyerekeknek. A nyílászáró mellett döntött, gyümölcs pedig került adományból. A fát a szomszéd bácsi fejszéjével vágják fel, és a kettes létrát is onnét kapták. Ezt a némi esetlegességet jelző működést furcsállták társaságunkban lévő szakemberek és gyakorlott háziasszonyok közül néhányan.

Nagyszalontán most kapták meg a román államtól a helyi laktanyát, a Huszár útinak kicsinyített mását, amelyet a két kezük munkájával hoznak rendbe, jelenlegi lakóhelyüket pedig a már felnőtt fiataljaik kapják meg.

Az 1400 gyerekből 500 után kapnak normatív támogatást, tudtuk meg a nagyszalontai otthonvezetőtől. Ehhez ugyanis Romániában sem könnyebb hozzájutni, mint Magyarországon. Ott még két tényező bonyolítja a dolgot: előfordul, hogy az utcáról felszedett, vagy szó szerint az asztal alól kihúzott, beszélni is alig tudó gyereknek nincsenek meg a hivatalos papírjai, azt sem lehet tudni, hol anyakönyvezték - Romániában mindenhová kell a keresztlevél -, nem kis energiát visz el ennek kiderítése. Az otthonok szabályszerű működtetéseséhez pedig ki kell alakítani a hatóságnak is megfelelő feltételeket, ez pedig jelentős részben adományokra támaszkodva nem egyszerű feladat. Amikor ezt említem beszélgetőtársainknak, ők azt válaszolják, a gyerekek jó körülmények között élnek (erről mi is meggyőződtünk egyébként), sok otthonban maguk termelnek élelmiszert, és nincsen minden agyonbonyolítva, túlszervezve. (Az Alon tudósítójának romániai élményiről nemsokára egy kétrészes sorozatban számolunk be.)

Az is elgondolkodtató, hogy Böjte Csaba nagy gondot vesz le a román állam nyakáról, elvégzi helyette azt, amit itthon gyermekvédelemnek mondanánk, és ami ott is működik hivatalosan, de közel sem nem azon a színvonalon, ami Böjtééknél. Ám ennél a csapatnál nem az a legfontosabb szempont, hogy benyújtsa ezért (véleményünk szerint pedig teljesen logikusan és jogosan tennék ezt) a román államnak a számlát. Ott a magániskola, az magániskola. Böjte azt mondta a most kint járt szombathelyieknek, ha gyerekenként egy eurót kap, akkor már működnek az otthonai.

Ez itthon elég extrémnek tűnik, de felrémlik az is, hogy némely magyarországi egyházi iskola tüntetett, amikor arról volt szó, hogy csak azt állami normatívát kapják a magánintézményeik, amelyeket az önkormányzati intézmények. (Talán ki kellene menni tanulmányútra.)

Akik belelátnak az itthoni szociális szféra bugyraiba, működési elveibe, rendkívül azoknak az is furcsa, hogy bár Böjtéék nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy gyerekeik családjukkal tartsák a kapcsolatot, de nagyon konzekvensen mindent megtesznek azért, hogy a gyerek veszélyeztetett helyzetéből kikerüljön. Nem az a szempont, hogy a gyerek a családban nőjön fel, hanem hogy felnőjön egyáltalán, ép lelkű, egészséges ember legyen belőle.

Romániai utunk kísérője azon megjegyzése, hogy az állami gyermekvédelmi intézményekben „janicsárokat képeznek” a magyar gyerekekből, rávilágított Böjtéék még egy fontos, a szociális szempontokon túlmutató motivációjára.

Az otthonokban nem csak magyar, hanem a keresztényi szellemiség legalább ennyire fontos. Ez persze ott nem merül ki (tisztelet persze most is a kivételnek) az oltár előtti térdeplésben. Kohéziós és mentális erő a hit. Azok, akik ajándékot visznek ki, akár szervezetten, akár csak kirándulás során útba ejtve valamelyik gyermekvédelmi intézményt, úgy érzik, nem csak adnak, kapnak is.