Lábat lógatni, hanyatt heveredni, tengervízben lebegni, 30 fok alatt meg hegymenetre váltani, várost nézni, sajtot kóstolni. Tömören ez volna a Kvarner-öböl lényege, legalábbis ha nyaralásról van szó. Opatija (Abbázia) a monarchia vezető üdülőhelye volt, és ez ma is érződik. Mindez alig több mint 400 kilométerre Szombathelytől. .
Lábat lógatni, hanyatt heveredni, tengervízben lebegni, 30 fok alatt meg hegymenetre váltani, várost nézni, sajtot kóstolni. Tömören ez volna a Kvarner-öböl lényege, legalábbis ha nyaralásról van szó. Opatija (Abbázia) a monarchia vezető üdülőhelye volt, és ez ma is érződik. Mindez alig több mint 400 kilométerre Szombathelytől. .
Lábat lógatni, hanyatt heveredni, tengervízben lebegni, 30 fok alatt meg hegymenetre váltani, várost nézni, sajtot kóstolni. Tömören ez volna a Kvarner-öböl lényege, legalábbis ha nyaralásról van szó. Opatija (Abbázia) a monarchia vezető üdülőhelye volt, és ez ma is érződik. Mindez alig több mint 400 kilométerre Szombathelytől. .
Opatijába (magyarul Abbázia) nem először, és ki tudja, lehet, hogy nem is utoljára mentünk, rutinosan Szlovénia felől közelítve. A korábbi évekkel ellentétben most hárman ültünk a kocsiban, ami csak egyetlen dolog miatt lényeges: így valakinek hátul kell ülnie, és annak a valakinek is be kell kötnie a biztonsági övet. Ha nem így tesz, számíthat rá, hogy kifog egy gonoszabb szlovén jardot, és már csengetheti is ki a 41 eurós helyszínit. (Azóta mindent bekötünk, esküszöm.)
A horvátokról régóta tudjuk, hogy ha kicsit nem figyelünk oda, már építenek vagy száz kilométer autópályát, cserébe fizettetnek is, kapus rendszerben. A határtól Zágrábig 36 kuna, onnan Rijekáig (Fiume) 56 az autópályadíj, az összesen 92. Dugó most nincs, később a tengernél is azt látjuk, mintha kevesebb lenne a turista, mint 4-5 évvel ezelőtt.
Opatija és a város régi neve (Abbázia) egyaránt apátságot jelent. A 15. században bencések alapítottak itt kolostort, de a környéke alapvetően lakatlan volt a 19. századig, amikor fiumei kereskedők kezdtek itt építkezni. (Az egykori névadó kolostorból mára csak az 1506-ban épült Szent Jakab templom maradt, ott van a központban, de nem különösebben látványos.) 1860-ban az 1848-ban lemondatott Ferdinánd felesége, Mária Anna jött ide kúráltatni magát, ezután lett népszerű elit körökben. Fiume kikötőjének kiépülésével üdülőterületté fejlődött, 1884-ben a vasút kiépülésével hatalmas nyüzsgő üdülőhellyé vált. Ebben az évben nyílt meg az első szálloda is, a ma háromcsillagos Kvarner. A Kvarnerrel közös üzemeltetésben működik a mellette található Villa Amalia is, ez utóbbi két csillagos, ennek megfelelően olcsóbb is, de vendégei ugyanúgy és ugyanazt eszik, mint a Kvarnerben lakók, és használhatják annak szolgáltatásait is.
Abbázia a 20. század elejére a Monarchia második legnagyobb üdülőhelye lett, ahol több neves személyiség, köztük I. Ferenc József és több király és művész is megfordult. Szanatóriumait többnyire magyar orvosok vezették. 1868-ban a horvát-magyar kiegyezéssel Magyarország része lett. 1893-ban Abbáziában halt meg az a Markusovszky Lajos, akiről a szombathelyi kórházat elnevezték. A többség azért nem meghalni, csak pihenni jött ide, többek közt Mahler, Karinthy, Csehov vagy Isadora Duncan, a híres táncosnő. 1918 nyarán Károly király gyermeknyaraltatási akciójának keretében Abbáziában üdült József Attila is, Móra Ferenc pedig a Jeanette villában lábadozott, ott írta meg az Ének a búzamezőkről című művét – ezt a tényt magyar nyelvű emléktábla rögzíti a helyszínen.
A múltidézés nagyon erősen jelen van a városban, szinte nincs olyan szálloda vagy étterem (sőt, strandot is találtunk ilyet), amelyet ne a „boldog békeidőket” felidéző képekkel, korabeli fotográfiák másolataival dekoráltak volna ki.
Az útikönyvek ritkábban említik a Villa Austriát, amelyet a buszállomástól kicsit a hegyen felfelé sétálva találhatunk meg. Itt szolgált cselédlányként Kádár János anyja. (Kádár 1912-ben született Fiumében. Édesanyja, Czermanik Borbála magyar földműves szülők gyermeke volt, az elemi iskola harmadik osztályának befejezése előtt cselédlánynak állt: pár év múlva már Abbáziában dolgozott. A városban ismerkedett meg a nagykanizsai honvéd gyalogezred katonájával, Krezinger Jánossal. Mivel nem voltak házasok, hajadonként szülte meg gyermekét, aki akkor az anyja családnevét kapta.)
A város jelképe a sirályos nőalak a központi strand közelében, a Ferenc József sétány mellett. A szobor a tenger felé néz, Zvonko Car alkotása 1956-ból, a címe: Üdvözlet a tengernek. A sétányon Voloskótól (ma már Opatija része, Rijeka felé van) egészen Lovranig végig lehet sétálni, jó kis túra, van vagy 15 kilométer. Opatijában nincs műemlék-dömping, kultúrturistáknak nem annyira ajánlott, inkább úgy egészében nézve szép hely.
Némi hatással a magyarok is voltak a horvátokra, ez egészen biztos. A sárgarépa az ő nyelvükön például šargarepa! Minthogy azonban nem legelni járunk az Adriára, minden este a svédasztalon hagyjuk a répát meg efféléket, húst eszünk hússal, abból van változatosság, meg halból is, csak az meg szálkás, de más éttermekben lehet, hogy szoktak filézni is.
A helyi italokkal lehet próbálkozni, de leginkább a borokkal érdemes, mondjuk a Malvazijával, ami száraz fehérbor. Pálinka jellegű itókáikból közismert a sljivovica (szilvából), de van még biska (magyalból) meg travarica, a kiskocsma pincére szerint made of grass, like in the park. Később csekkolunk egy címkét – gyógyfüvek, határeset… (Proseket meg igyon az, aki Éva vermutot is szokott.) A vendéglátóhelyek közül a tuti tippünk a parttól messzebb, az épp üzemen kívüli Hotel Paris feletti domboldalon található kiskocsma, a hetvenes évekből ottmaradt berendezéssel és törzsvendégekkel. Könnyű megtalálni, állandóan sütik a csevapcsicsát, csak meg kell nézni, honnan jön a füst.
Rijeka nem annyira szép, inkább érdekes, és csak 15 kilométerre van Opatijától. Kevésbé hőgutás napokon megejthető kirándulócélpont. Fél-háromnegyed óránként jár a 32-es busz, központtól központig visz, és 24 kunába kerül a retúrjegy.
Rijeka igen régi város, az illíreknek Tarsata volt, a rómaiaknak Tarsatica, utánuk jöttek a gótok, a bizánciak, a frankok, majd a 7. században a horvátok. A város a Rječina folyó mellé épült, és a neve (a Fiume is) folyót jelent. Századokon át a Habsburgokhoz tartozott, egy 1868-as törvénycikk értelmében lett „a magyar koronához csatolt külön test”. A magyarok ezután jelentek meg itt, építészek, kereskedők, tengerészek, mindenki, olyannyira, hogy 1892-ben a kikötőt Baross Gáborról nevezték el. A 19-20. század fordulóján helyezték el itt a magyar vasöntödékben gyártott kikötőbólyákat, meg a ma is használatban lévő hatalmas Ganz-darukat.
Az I. világháború után Szerb-Horvát-Szlovén Királyság tartozott a város, utána kis ideig mint Fiumei Köztársaság létezett, 1924-től Olaszország része, egészen addig, amíg Tito el nem foglalja, majd 1947-től Jugoszlávia része – Horvátország függetlenné válása óta meg azé, természetesen.
Rijeka központja a Korzó, itt találunk több áruházat és Kras édességboltot, valamint a városkaput, ami Rijeka egyik nevezetessége. Eredetileg 15. századi őrtorony volt, a kupola a 18. században épült hozzá, és két Habsburg uralkodót is találunk, a bal oldali figura I. Lipót, a másik a fia, VI. Károly (magyar királyként III. Károly), ő volt Mária Terézia apja. A városkaput könnyű messziről észrevenni és visszatalálni hozzá, ami főleg azért jó, mert több nagyon jó fagyizó is van a környékén. A horvát fagyi egyébként klasszisokkal a magyar felett helyezkedik el, ízét, választékát és méretét tekintve is, egy gombóc (kuglica) nem egy csökött félgömböt jelent, hanem egy akkor adagot, amekkorát csak a kanállal oda tudnak kanyarítani – az itthoni gombóc két-háromszorosát, idén általában 5 kunáért.
A buszállomás mellett van a Holt-csatorna (Mrtvi kanal), ennek végénél találjuk a Tito teret (Titov trg), ahonnét 501 lépcső vezet fel Trsat várához és a Loretói Szűz Mária kegytemplomhoz. A lépcső 1531 óta van meg, a zarándokok térden csúszva másztak fel. A legenda szerint az angyalok (vagy inkább az Angelosz család) menekítette ide Názáretből Szűz Mária házát, köveire szétszedve, a 13. század végén (utána továbbvitték Loretóba.) V. Orbán pápa több mint 70 évvel később adta az akkoriban épült templomnak a csodatévő Mária-képet, azóta kegyhely. 2003-ban járt itt II. János Pál pápa is, később el is helyeztek itt hatalmas bronzszobrát.
Trsat várának legérdekesebb részlete a sárkánykakast ábrázoló szobor. A sárkánykakas a Nugent család címerállata volt, a kakas a bátorságot, a sárkány az okosságot jelképezi. A várat a Frangepánok (Frankopanok) építették a 13. században, több átépítés történt az idők során, a Habsburgoké is volt. 1826-ban az ír származású Laval Nugent tábornagyé lett, aki Jellasics (a horvátok számára nemzeti hős) mellett harcolt a magyarok ellen. Trsatból eszméletlen szép a kilátás a hegyekre a viadukttal, a városra a szocreál harmincemeletes toronyházakkal, meg persze a tengerre.
Opatijából a másik irányba indulva legelőször Lovranban érdemes megállni. Úgy tűnik, ez szerintem itt hagyomány, hogy a települések neve horvátul és olaszul is ugyanazt jelenti, Lovran – Laurana például babérlevelet. Az óváros igencsak alkalmas egy kis romantikus kóválygásra, középkori és attól nem sokkal fiatalabb házak, kötelező fotótéma a két jellemző faragott kapu: a Starigrad 92. a férfifejjel, és a 94. a Sárkányölő Szent Györggyel.
Lovran után dél felé haladva, néhány település után érkezünk Mošćenička Dragába. Innen lehet feljutni Mošćeniče erődvárosba, ahol találunk egy Szent András templomot és egy visszafogott gyakorisággal nyitva tartó múzeumot, de inkább a kilátás miatt érdemes feljönni. Választhatunk, a strandról 750 lépcsőfok vagy a szerpentin.
Opatijához a legközelebbi megmászható hegyen van Veprinac, 519 méteren, de nyugi, van autóút is. Fent 15. századi Szent Anna kápolna, egészen fent Szent Márk erődtemplom, körpanorámával, a fák között lekacsinthatunk Opatijára, odébb látszik egész Rijeka, a másik oldalon meg az Ucka hegység.
Ha már a hátunk közepére nem kívánjuk a középkori hegyi emlékeket, irány a strand. Opatija központi strandja betonos és kicsit zsúfolt, de a part menti szállodáknak mind van saját strandjuk, többnek, így a Kvarnernek is, fás-füves napozórészük is. A kialakított strandoknál általában homokos a tengerfenék, a többi helyen alapból sziklás. Egész jó hely még a dél felé, Lovran után található Medveja strandja, ami aprókavicsos, de a sima, gömbölyű, talpmasszírozó fajtából.
Hazautazás előtt még piacra futunk, juhsajtért. A „paski sir” az, jegyezzük meg szépen, különben bégethetünk naphosszat a kofáknak. A visszaúton csak beleszaladunk egy dugóba Zágráb előtt (mert előttünk három honfitárs meg egymásba szaladt bele), jó órát párolódunk fényévekre minden benzinkúttól, büfétől a tűző napon. Ferkó elfoglalja magát, fényképez, az előttünk dekkolókat is, akik szintén nem unatkoznak, előkapnak egy labdát, és ott helyben lenyomnak egy röpimeccset. Elvégre a nyaralás nem ér véget - csak úgy!
Képek a Kvarnerről és az Isztria félszigetről.