A Vas megyei TIT évek óta szervez túrákat a határon túli magyar vidékeke. Tavaly a kárpátaljairól lemaradtam, az idén, mikor hírül vettem, hogy a Bánság, Kazán-szoros, Vaskapu, és a Bihar-hegység bebarangolásra készülnek, csatlakoztam a csapathoz. Többet kaptam, mint amire számítottam: kicsit megismertem Romániát, benne a szórványmagyarságot, láttam egy kicsit a Balkánból, meg néhány európai nagyvárosból. .
A Vas megyei TIT évek óta szervez túrákat a határon túli magyar vidékeke. Tavaly a kárpátaljairól lemaradtam, az idén, mikor hírül vettem, hogy a Bánság, Kazán-szoros, Vaskapu, és a Bihar-hegység bebarangolásra készülnek, csatlakoztam a csapathoz. Többet kaptam, mint amire számítottam: kicsit megismertem Romániát, benne a szórványmagyarságot, láttam egy kicsit a Balkánból, meg néhány európai nagyvárosból. .
A Vas megyei TIT évek óta szervez túrákat a határon túli magyar vidékeke. Tavaly a kárpátaljairól lemaradtam, az idén, mikor hírül vettem, hogy a Bánság, Kazán-szoros, Vaskapu, és a Bihar-hegység bebarangolásra készülnek, csatlakoztam a csapathoz. Többet kaptam, mint amire számítottam: kicsit megismertem Romániát, benne a szórványmagyarságot, láttam egy kicsit a Balkánból, meg néhány európai nagyvárosból. .
Ki kicsoda?A táv körülbelül kétezer kilométer, melyet kisebb-nagyobb etapokban teljesítünk, a Claudibusszal és Horváth János 1. pilótánkkal, aki amellett, hogy biztos kézzel uralja a volánt, kávét és hideg frissítőt tart a járművén a tikkadt vándorok kedvére. Azért ő az egyes számú, mert a túrát szervező Horváth János bácsi magát szerényen kettesnek nevezte ki. Kalauzunkat, Szarka Györgyöt, Pesten vettük fel. A csöppet sem idős úr benyomást keltő (merthogy nem is az), magát ennek ellenére Gyuri bácsinak szólíttató „obsitos geológus” azzal nyitott, ő nem idegenvezető, mert azokon a tájakon, ahová ő visz minket, ott egy magyar nem idegen, legfeljebb egy amerikai vagy egy hottentotta az.
Ismerd meg honodat
Az út honismereti jellegű, amely most nem kifejezetten magyar vidéken vezet keresztül: a Partiumon és a Bánságon, amely nem Erdély, de mára politikai gyűjtőszóval, ezeket a tájakat is Erdély névvel illetjük, mondja Gyuri bácsi. A terület a középkorban, egészen Mohácsig, 1526-ig a magyar királysághoz tartozott, aztán hol az erdélyi fejedelem, hol Habsurg-ház uralta, a kiegyezés után került vissza Magyarországhoz, nem túl tartósan.
Gyulán lépjük át a határt. Még mindig a Nagyalföldön járunk, ám a másik oldalon még szépen művelt kukorica, napraforgó, búza táblák itt egyre kisebbek, a közéjük ékelődő legelők viszont egyre nagyobbak. A falukép is megváltozik, a házak régiek, az udvarok szűkek ám nem túl rendezettek, betelepült románok élnek errefelé jobbára.
Erdőbirtokaikból és legeltetésből éltek itt annak idején a magyarok, örmények, és persze kereskedelemből, aztán az előbb a földesurak által olcsó munkaerőnek szerződtetett románság népessége indult gyarapodásnak, a legújabb korban a kollektivizálás (téeszesítés) elől menekülő a magyarság lélekszáma fogyásnak. Utóbbiak azonban kezdenek visszatelepülni, a földeket, erdőket ugyanis 50 hektárig eredeti tulajdonosaik kapják vissza. (Amely – későbbi házigazdánk megjegyzése – szerint - feszültség forrása a magyarok és a románok között.)
Arad
Erdély kapuja, Partium fővárosa határában rozsdálló gyártelepek között egy-egy modern, zöldmezős „doboz”: egyre inkább fordul a multik figyelme a régió felé. A városból sokat nem látunk, a villamos mentén futó, ma igencsak kopott, de valaha elegáns házsorok mutatnak valamennyit a hadi és kereskedelmi utak csomópontjának hajdani fényéből. Csak annyira állunk meg, hogy az aradi tizenhármak emléke előtt tisztelegjünk. Zala György szoborkompozíciója sokáig volt elásva a minoriták templomkertjébe, hogy némi politikai harc után a Megbékélés terén kapjon új helyet. Himnuszt éneklünk és koszorúzunk, néhány métere tőlünk nyomul egy echte szocreál diadalív alól az összes román forradalmár groteszk balanszként. A magyar koszorúkat ma már senki nem bántja, ahogy a vár sáncárkában állított obeliszknél sem, melynek jelentőségét bagatellizálandó körbeépítették egy ronda kempinggel, és egy kezdetleges sportpályával.
A legnyugatibb város keleten
Aradot elhagyva a Bánság fővárosa, Temesvár felé vesszük utunkat, itt is volt egy forradalmár. (Tőkés Lászlóval bónuszként a hazafias és keresztényi túra abszolválása után Nagyváradon fogtunk kezet – teljesen véletlenül.) A Bánság etnikailag nagyon színes vidék: magyarok, románok, németek, csehek, szerbek, horvátok, ukránok lakták, többnyire békében, mind hozva a saját kultúráját, és tudását, amely így összeadódva tette ezt a vidéket gazdaggá, valóságosan polgárivá, és európaivá. Ezen még a Cacucescu-éra ultarnacionalista politikája sem tudott sokat változtatni, ezért bizonyult a leggyengébb láncszemnek Temesvár, és ezért kaphatott itt Tőkés László támogatást a negyvenezres lélekszámú magyarságon kívül a lakosság zömét alkotó románoktól – mondja Gyuri bácsi.
Temesváron kanyarogva az ember meggyőződhet a román település-szabályozás esetlegességről: két gyártelep, egy új meg egy régi közé beékelve egy temető, valószínűleg már újkorában is ronda (ahogy Gyuri bácsi mondja sztálinbarokk) négyszintes épületek között vadonás új társasházak. Utóbbi épületek és a majdani lakóikat kiszolgáló Praktiker áruház jelzi, azért itt valami igencsak megmozdult. Az életszínvonal emelkedéshez (indikátorként működnek az új gépkocsik és multinacionális autókereskedések is) hozzájárulnak a román vendégmunkások hazaküldözgetett eurói. Temesvár belvárosa, a régi Fő tér eklektikus, szecessziós, elvétve klasszicista, de épületei – szó szerint rom – állapotukban is lenyűgözőek, alattuk a kávéházak teraszain ücsörgőket reklám-napernyők védik a hulldogáló vakolatdaraboktól.
A Piata Victorei, az új főtér egyik végén az Opera, klasszicista homlokzata elé nem állták meg hogy ne húzzanak szocreál kapuszínt, a másik oldalát pedig Európa legnagyobb ortodox katedrálisa határolja. A sétálóutcán mi végigrohanunk, míg a helybéliek kellemesen ücsörögnek a szecessziós épületekkel szegélyezett, mesésen parkosított, ragyogóan tiszta tér teraszain, ahol épp a magyarországi árakon ihatunk, ehetünk. Az ortodox székesegyházban időzünk, kápráztatóan sok az arany, de mégis otthonos a vasárnap délutáni forgalomtól: fiatalok sorjáznak a Krisztus levételét ábrázoló mellékoltárnál. Átnyargalunk a Bega-csatorna fölött, alattunk, mellettünk parkok. Európa legkeletibb nagyvárosa – összegzi álmélkodásunkat Gyuri bácsi. Bepillantunk a pesties-bécsies mellékutcákba a temesvári református templom felé igyekeztünkben, melyet Szabolcska Mihály építetett méghozzá egy bérház első emeletére, a bérház is az egyházé. Itt rövid tájékoztató a lelkésztől a temesvári magyarság fogyatkozásáról, és arról, ki tudja, jó-e hogy politizál egy (fő)pap.
Az unió rozsdás szegletében
Elhagyjuk Károly Róbert hajdani székhelyét, Dózsa György kivégzésének helyszínét, Vlad Tepes (Drakula) szülővárosát, a nem euklideszi geometria (Bolyai) kifundálásának városát és folytatjuk utunkat végcélunk, Orsova felé, észak és kelet egyik legrégibb és legfontosabb, a Duna-deltát, a Földközi-tengert összekötő kereskedelmi útján, előbb a Temes, majd a Cserna partján. A tranzitszerep egyre nő, ezt jelzi, sűrűn sorjáznak a kamionok a szűk ráadásul felújítás alatt álló úton. Benzinkút van bőven (inkább Lukoil és helyi érdekeltségű kutak, az üzemanyagárak mint a haziak. Shopokra ne számítsunk, viszont épülnek kulturált megjelenésű panziók.)
Lugost (itt meg Drakula megformálója, Lugosi Béla született) elhagyva domborodik a táj, észre se vesszük, máris a Szörényi-érchegység és a Szárkő között halad az út. Karánsebesnél elhagyjuk a Déli-Kárpátok karéját, innentől már a Balkán. Áthaladunk Resicabányán, a mozdonymúzeumot kihagyjuk, leginkább már csak ez és a lepusztult gyártelep emlékeztet a hajdani (ősi) bányász-kohász városra. Nagy itt munkanélküliség, a szegénység, a tömbházakból kivezetett kályhacső nem a kereskedelmi tévék találmánya, hanem a túlélés záloga. Minden faluban van egy elhagyott ipari létesítmény, és egy lakótelepecske, mintha egy nagy rozsdaövezeten haladnánk keresztül. A Cserna egyre szűkülő völgyében egyutcás falvacskák, a kapuszínes házsorok előtt férfiak, feketébe öltözött, fejkendős sovány asszonyok pásztorolják a kamionoktól két lépésnyire futkározó gyerekeket, látszik az is, a szervezett szemétgyűjtésnek itt nincs nagy hagyománya. Egyre több azonban a geometrikus mintájúra csempézett épület-homlokzat, ezt már szinte a magyar határ után rögtön láttuk, csak arra nem jöttünk rá rögtön, hogy mire is emlékezetet minket: a torontáli szőnyegre, a színes csempék formája is a szőnyeg textúráját idézi. Egyébként hajdan Torontál vármegye Temes vármegyével szomszédos. (Ma java része Szerbiához tartozik.) Az út felett kanyarog az a vasútvonal, melyen valaha az Orient expressz száguldott, Sissi királyné és Ferenc József innét beláthatott birodalma hátsó udvarába.
Herkulesfürdői jelen
Herkulesfürdőre egy csillagtúra keretében térünk vissza később, de én itt említem. A termálvíznek már Traianus csúzos veteránjai is nagy hasznát vették, a római fürdőkultúrának nyomait láthatjuk, de igazán I. Ferenc idején kapták fel, ugyancsak katonákat gyógyítottak, majd a monarchia idején látogatott el ide a kúrára vágyó magyar arisztokrácia. A vasútállomás szépen helyreállítva, ám a régi Herkulesfürdő szinte érintetlen, szó szerint értelmezve a dolgot, merthogy a legtöbb, a Monarchia épületdivatját lazán, könnyedén demonstráló épületekhez azóta nem nyúltak, mióta hajdani a kőművesek elvégezték rajtuk az utolsó simításokat. Egy épület szépen rendbehozva, kívül korhű, belül pazar, ám a vécékilincs a kezembe maradt (belülről!).
Talán jobb is, hogy egyelőre maradt olyan amilyen, mert például a vigadó épülete előtti zenepavilon rémesen csiricsárén lett restaurálva, a műemlékvédelem is igencsak gyerekcipőben jár errefelé. Nyilvános fürdő itt nincs, csak egy hidegvizes strand, inkább a helybélieknek, a termált a szállodák vezetik saját medencéikbe. A patakban sellők, gyerekek duzzasztanak maguknak ministrandot. A román SZOT-üdülők 16 emeletes tömbjei közé érve egyre több a gagyiárus, úgy tűnik, ez minden fürdőhely sajátja. Nem úgy a patakparti, hajdan szebb napokat látott villák hátsó traktusai: a nyomorba látunk bele. Vezetőnk azt mondja, ilyen, amikor találkozik az európai kultúra a balkáni szubkultúrával. Ma már nehéz itt elönteni, mi a kultúra, meg mi a szub. Ettől függetlenül vagy épp ezért, azért el tudnánk tölteni itt néhány napot.
Még 17 kilométert buszozunk, a Cserna szélesedik, lassul, visszaduzzasztja a folyó, mely Orsova rakpartjával szegélyezve, tóként elterülve bukkan a szemünk elé. Szól a keringő, a Duna kék: végre egy régi ismerős.
Folytatás: Túra a Dunán és patakban - Kattinson ide!
Képgaléria a bejárt útról.