Fiatal tehetségek az Irokéz Galériában

2007.08.11. 17:52

A Vas megyei fiatalok egyre jobban a mozgókép felé orientálódnak – derült ki egy pályázat zsűrizésénél.

Amikor lapunk tudósítója a helyszínre érkezik, az Irokéz Galéria Thököly utcai padlásterén képek százai sorakoznak a falak tövében, várva, hogy felaggassák őket a közeljövőben. Az összes – körülbelül háromszáz darab- a galéria képzőművészeti tehetségkutatási pályázatára érkezett, amit idén immár a második alkalommal rendeztek, láthatóan sikerrel.


A négytagú zsűri - Petrányi Zsolt, a Műcsarnok igazgatója, Dr. Gálig Zoltán, a Szombathelyi Képtár igazgatója, Szoboszlai János, művészettörténész, a budapesti acb Galéria vezetője és Pados Gábor, az Irokéz Gyűjtemény társtulajdonosa – ekkor már nem ezekkel, hanem a mozgóképek értékelésével van elfoglalva.

Fiatal tehetségek az Irokéz Galériában


A „padlás padlására” vezető lépcső alatt egy monitor előtt hajolnak össze, amin éppen egy, a szombathelyi régi temetőben és a Thököly úti bringás aluljáróban játszódó kisfilm képei peregnek.

Főleg az összetétele változott a pályázati anyagoknak– mondja érdeklődésünkre dr. Gálig Zoltán, majd kifejti, hogy a „hagyományos” képek idén valamennyire háttérbe szorultak, és egyre jobban a mozgókép kerül a figyelem központjába. Ebben szerepe van annak is, hogy egyre könnyebb a fejlett technikához való hozzáférés. A pályamunkákat összességében változatosnak és jó minőségűnek tartja a képtár igazgatója.

Fiatal tehetségek az Irokéz Galériában


Pados Gábor azt emeli ki, hogy a minőségi munkák hátterében jellemzően egy-egy középiskolai tanár, pontosabban a köréje csoportosuló diákok állnak. Ami a mozgóképes alkotásokat illeti, a majdani kiállításon ezek - filmek, klipek, animációk stb. - szintén léthatók lesznek majd.

Fiatal tehetségek az Irokéz Galériában


A szóban forgó tárlat a tehetségkutató pályázatra beküldött munkákból augusztus 24-én nyílik, ünnepélyes díjátadással, a Savaria Történelmi Karnevál kísérőrendezvényeként.

Akkor derül majd ki az is, hogy a 20 oktatási intézmény, illetve művészeti szabadiskola 102 tanulója közül kik kapják az Írókéz Kft. által felajánlott, értékes díjakat.
.